Röviden: Minolta DiMAGE Xt teszt

0

A kis méretű, ingzsebben is elférő digitális fényképezőgépek úgy tűnik, egyre népszerűbbek lesznek. Az ultra-kompakt kategória egyre több tagot számlálhat. A Minolta a DiMAGE X-el kezdte el azt a sorozatot, ami még ma is tart. A DiMAGE X családnak a legérdekesebb tulajdonsága, hogy 3x-os átfogású zoom-optikája teljesen rejtett, egy mm-t sem emelkedik ki a vázból még bekapcsolt állapotban sem. A DiMAGE X után az Xi következett, mely elsősorban nagyobb felbontásával és szélesebb érzékenység-tartományával előzte meg elődjét. Az idén márciusban bejelentett DiMAGE Xt igazából nem túl sok újdonságot kapott, ugyanaz a CCD dolgozik benne, ugyanaz az optika vetíti a képet az érzékelőre, mégis néhány apróbb eltérés kedvezőbb helyzetbe hozza a DiMAGE Xt-t. Természetesen ezek annyira apró eltérések, hogy a jelenlegi DiMAGE Xi tulajdonosoknak nem kell összerezzenniük, hogy miről maradtak le, de új gép vásárlása esetén meggondolandóak ezek a pici különbségek is. Nézzük tehát, mik a főbb különbségek:




















Minolta DiMAGE Xi és Xt főbb különbségei
. DiMAGE Xi
DiMAGE Xt
Legkisebb tárgytávolság 25 cm 15 cm
Leghosszabb záridő 2 mp 4 mp
Vaku hatótávolsága 2,9 m 3,2 m
Fénymérés módja 256 szegmensű mátrix 256 szegmensű mátrix, szpot
Video max. hossza 35 mp 85 mp (?)






A lapos, cigarettás-doboz formájú gépbe 1/2,7″ tokozott méretű, 3,34 millió pixeles CCD került.
A legnagyobb felbontást használva 2048×1536 pixeles képeket kapunk. Ez kiváló minőségű 18×13 cm-es papírképek készítéséhez is elegendő. A 3 Mpixeles felbontáson túl 1600×1200, 1280×960 vagy 640×480 pixeles képeket is készíthetünk. A kép minőségét négy állás valamelyikében menthetjük el, JPEG esetén economy, standard, fine módokat választhatunk, sőt akár veszteségmentes TIFF formátumot is alkalmazhatunk. A veszteségmentes formátum használhatósága nem megszokott ebben a kategóriában. Fine mód esetén 95%-os JPEG-minőséget kapunk, ez kb. 1 MB-os fájlokat eredményez. A fényképezőgép érzékenységét az automatika állítja be ha szükséges, de mi magunk is beállíthatjuk, ISO50, ISO100, ISO200 vagy ISO400 értékek valamelyikére. A zársebességet 4 mp és 1/1000 mp közé állítja a gép, mátrix, vagy szpot fénymérést használva. Ez remek éjszakai felvételek készítését is lehetővé teszi.

A gép optikája F2,8-3,6 fényerejű, fókusztávolsága 5,7-17,1 mm, mely kisfilmes formátumra vetítve 37-111 mm. Az optika teljes átfogását 17 fokozaton keresztül érhetjük el. Ez egy 3x-os zoomátfogású optikánál szép érték, átlagos esetben ennek körülbelül fele szokott rendelkezésre állni. Ez tehát igen pontosan beállítható optikát eredményez. A rekesz mérete többféle értéket vehet fel, egészen F8-ig. Ezt is csak az automatika választhatja meg. A fényképezőgép optikáját kikapcsolt állapotban egy lamella védi a környezeti hatásoktól.

A legkisebb tárgytávolság 15 cm. A gépen nincs külön makró állás, de ettől függetlenül makrózáshoz is jól használható. Makrózáskor a legkisebb befogható terület 45 mm széles, ami átlag feletti makróképességre utal.

A fókusz beállítása csak az automatika által lehetséges, kézi élességállításra nincs mód. A gépen lévő átnézeti keresőt nem látták el dioptria korrekciós lehetőséggel.






Automatikus módon kívül állókép készítésére mást nem használhatunk, rekesz- és zársebesség előválasztásra nincs lehetőség.

A fényképezőgéppel sorozat felvétel is készíthető, maximum 5 kép menthető el, 1 kép/mp sebességgel, így tehát 5 mp időtartamig tudunk sorozatfelvételt használni. A fehér-egyensúly az automatikus beállításon kívül napfény, felhős, izzó, fénycső értékre állítható, sajnos kézi beszabályozásra sincs lehetőségünk.

Mozgóképek felvételekor a gép hangot is rögzít, a felbontás 320×240 pixel. A videófelvétel közben az élességállítás nem működik, a fénymérés viszont aktív. Bár a Minolta weboldalán korlátlan videórögzítést igér, nekünk a felvétel maximális hossza 85 mp volt. Ezt egy Panasonic SecureDigital kártyával tapasztaltuk, amely más esetekben használható volt folyamatos videórögzítésre is. A dolog érdekessége, hogy a fényképezőgép még a felvétel elkezdése előtt jelezte, hogy 85 mp-et tud rögzíteni, pedig a 128 MB ennél többre volna elég.

Lejátszás esetén a kész felvételekbe 1,2x-6x mértékig lehet belenagyítani. A kész képekhez hangmegjegyzés is fűzhető, így nem kell lejegyezni, hogy melyik fotó mit ábrázol, vagy hol készült.

Kellemes, hogy a zoom vezérlésére szolgáló gombok mellett jobbra és balra eső gombok funkciója felvétel módban programozható. A menüben beállítható, hogy ezek a gombok minek a beállítását végezzék el. Ezek a következők lehetnek: expozíció kompenzáció, fehér-egyensúly, sorozat-mód, érzékenység, szín-mód.

A műanyag állványmenetet az optikai tengelytől 2 cm-re helyezték el. Mivel a kártyát és az akkumulátort a gép oldalán kell cserélni, így állványra helyezett gépnél is ezek minden további nélkül cserélhetők maradnak. A gép hátulján lévő LCD 1,5″ méretű, 110 ezer pixel felbontású. Fényereje 11 lépésben állítható.

A gépet NP-200 jelű, 3,7V-os, 750 mAh (2,78 Wh) kapacitású Li-ion akkumulátor látja el energiával. Az akkumulátor töltését a gépen belül, illetve a töltőbe helyezve is elvégezhetjük.

A bekapcsolás után 1,5 mp-cel később már meg is jelenik az élőkép, ez gyors rendelkezésre állást jelent. A fókuszálás sebessége gyors és közepes közötti, nagylátószög esetén 0,5-0,8 mp, tele állásban 1-1,5 mp időt vesz igénybe. Gyenge megvilágítás esetén az autofókuszt nem segíti segédfény. Az élesség-állítás széles területen történik, ez kissé hasonló a Canon AiAF fókuszrendszeréhez, legalábbis olyan szinten, hogy kissé bizonytalan, hogy mikor mire fog élességet állítani a gép. A vaku a szokásos automatikus, derítés, kikapcsolt és vörös-szem effektus csökkentő módokon kívül hosszú szinkron módban is működhet.

A fényképezőgép SecureDigital kártyát fogad. A gyári összeállításban 16 MB-os kártyát mellékelnek, ez azonban nem túl nagy kapacitású, így már a gép vásárlásakor érdemes beszerezni egy 128 MB kapacitású kártyát.

A fényképezőgép dobozába a gépen kívül a következők kerültek:


  • NP-200 Li-ion akku (3,7V, 750 mAh)

  • akkumulátor-töltő

  • audio-video kábel

  • USB kábel

  • hordszíj

  • 16 MB-os SecureDigital kártya

A gépen lévő video-kimenet segítségével a gépet TV-készülékhez is csatlakoztathatjuk, így a televízión is megtekinthetjük a kártyán lévő képeket, videókat.

A fényképezőgéppel a budai várban is jártunk, így jópár tesztfelvételt készítettünk. Ezeket a fotókat, mint turisták készítettük el, a gépet automata módban használtuk. Így tehát a képek minőségét ennek megfelelően kell szemlélni, vagyis több esetben lehetőség lett volna jobb képek létrehozására is expozíció-korrekció használatával, illetve a fehér-egyensúly beállításával. Célunk azonban nem a stúdió-minőségű fotók készítése volt, hanem a gép életszerű helyzetben történő kipróbálása. Az egérmutató lent látható kis képekre való mozgatása esetén az egérkurzor alatt néhány információ jelenik meg, a képekre kattintva azok eredeti méretben is megtekinthetők.

ISO50 F3,4 1/1000 mp ISO50 F6,7 1/180 mp ISO50 F6,7 1/350 mp ISO50 F2,9 1/250 mp ISO50 F2,8 1/350 mp ISO50 F8,0 1/180 mp ISO50 F6,7 1/350 mp ISO50 F6,7 1/180 mp ISO50 F3,0 1/350 mp ISO50 F2,8 1/500 mp ISO50 F6,7 1/180 mp ISO50 F6,7 1/180 mp



Az elkészített fotók alapján a színek jók, a fénymérés talán túl óvatos, több az alulexponált kép. Az optika a sarkokban már kissé szór, eléletlenedik, sőt nagylátószögnél vignettálás is felfedezhető. Ez némelyik képen látható is. Persze némelyik fotón az is látszik, hogy ha ügyetlen az ember, akkor belelóghat a képbe az ujja. Hiába, nem lehet gyorsan megszokni az optika furcsa kialakítását és helyzetét.

A Minolta DiMAGE Xt a különleges optikának köszönhetően az egyik legvékonyabb zoomos fényképezőgép a piacon. Ezt a technológiát párosították a nagy felbontással, a remek szolgáltatásokkal és nem utolsó sorban a szép külsővel. A szép formák és a technológiai újítások iránt fogékonyak biztos nagy örömüket lelik majd ebben a kis gépben.

A Minolta DiMAGE Xt nettó ára 120 ezer forint. A tesztgépet a Mediker-Digifényképtől kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

A fényképezőgépről készült felvételeket a Canon termékeivel készítettük.