Sun-Sniper The Pro vállpánt

0

A különleges, szabadon lógó fényképezőgép vállpántok úgy tűnik tényleg betörtek a piacra, hiszen több gyártó forgalmaz terméket ugyanarra az ötletre alapozva. Mi legutóbb 2010 októberében mutattuk be az „egyetlen és eredeti” BlackRapid változatot, mely cég magának tulajdonítja az alapötletet. Most itt a kezemben a német Sun-Sniper szinte ugyanolyan terméke, akik viszont teljesen más forrást jelölnek meg ötletgazdaként.

Igazságot persze nem fogunk tenni, és nem is akarunk. Mégis csak egy szimpla vállpántról van szó, nem a rák ellenszeréről. Az ötlet akár egy gyerek fejében is megszülethetett volna, nagyszerűsége épp egyszerűségében rejlik. A lényeg úgy is a végeredmény, és az mindkét cég esetében kiváló.

A Sun-Sniper részéről a szerényen „The Pro” névre keresztelt pántot sikerült kipróbálnunk, ami az alap verziójukhoz (The One) képest néhány figyelemfelkeltő extrát is kínál. De először nézzük meg mi is ennek a vállpántnak a lényege.

Kényelmi szempontból az, hogy a nehéz SLR fényképezőgép és a rajta lévő objektív ne mellünket verdesse, hanem egy karabiner és egy hosszabb pánt segítségével csípőtájékra ereszthetjük. A karabinert egy csavarral az állványmenetbe rögzíthetjük, így súlyánál fogva a gép fejjel lefelé lóg. E pozíciónak köszönhetően a markolat sokkal inkább kezünk ügyébe kerül, mint a hagyományos vállpántoknál.

Az elképzelés lényege az is, hogy a vállpánt szabadon futó szíján, mint egy sínen, egy gyors mozdulattal szemünk elé húzhatjuk a gépet, majd az expozíció után visszaengedhetjük oldalra. Kicsit a western filmek pisztolypárbajára hasonlít így a fotózás mozdulata, a deréktájon pihenő markolatra kapva.

A Sun-Sniper ezen felül a dolog egészségügyi előnyeit is kiemeli. A hagyományos melltájékon lógó gép vállpántja előrefelé húzza a gerincet, és hosszabb távon megterheli a nyakat. Az oldalt lógó felszerelés súlyelosztása ideálisabb a gerincnek.

Az ilyen vállpántok nyilvánvaló alap előnyei mellett a Sun-Sniper „The Pro”-nál a tolvajok elleni védelemre is gondoltak. Az igen vastag szövésű műanyag pántot amúgy sem túl egyszerű levágni viselőjéről, a „The Pro”-t viszont késsel lehetetlen. A középső részbe szőve egy sodort fémhuzal fut keresztül, ami gyakorlatilag átvághatatlan az egyszerűbb kézi eszközökkel. A gyártó annyira komolyan gondolja a védelmet, hogy biztosítékként 400 euró fájdalomdíjat fizet annak a tulajdonosnak, akitől ilyen módon lopják el felszerelését. Persze ehhez először regisztrálnunk kell magunkat a weboldalukon.

A „The Pro” szíj másik különlegessége a felfogató csavarban rejlik. A csavar teteje külön forgatható, azaz felfogatás során nem kell a gépet, vagy a pántot tekergetnünk, egyszerűen belecsavarható az alsó állványmenetben. A belseje golyóscsapágyas, a könnyebb használat, és a későbbi gyors kilazítás érdekében. A csavarhoz egy plusz alátétet is mellékelnek, hogy a fényképezőgépet stabilabban rögzíthessük. Ez a rész, a hozzá tartozó karabiner, és a pánton csúszó gyűrű fémből készült és rendkívül masszív. A pántot max. 5 kilós felszerelésig ajánlják.

A több órás viselés szempontjából az sem mindegy, hogy a vállpárnázat milyen. Ezt igyekeztek a test vonalát könnyedén felvevőre kialakítani. A párnázat kényelmes, jól szellőző, alján két oldalt gumiszerű, csúszásbiztos bevonattal. A vállpárna tetején szétnyitható. Ide rejtették a pánt hosszát beállító csatokat. A párnázott rész levehető és cserélhető is.

A pántot úgynevezett Shock-Absorber, vagy rázkódásálló technológiával is ellátták, melynek lényegét a gyártó honlapja sem részletezi túlzottan. Előnye, hogy több órás viselés után sem érezzük kényelmetlennek a pántot és a gép tömegét.

Jó ideje magam is egy hasonló pántot használok, és a felsorolt előnyök jó része valóban igaz. Kényelmesebb és élvezetesebb így a fotózás, azzal az apró plusz előnnyel nem is számolva, hogy kevésbé feltűnő az oldalt lógó gép. Egyetlen nagy hátránya van ennek a megoldásnak: előrehajolva sem szűnik meg a gravitáció, és a gép is előremozdul. Ez persze a normál pántok esetében is igaz, de ennél a megoldásnál a hosszabb pánt miatt még inkább érvényes. A lejjebb engedett, fordítva lógó gépnél sokkal jobban kell vigyáznunk a hirtelen mozdulatokkal is, jobban kell óvnunk a masinát, tehát érdemes mindig ráfogni, könnyebben megindul, vagy elfordul a testen, a pánttal együtt.

Erre az alapproblémára többféle megoldást kínáltak a gyártók, melyek rendszerint az alapszetten kívül vásárolhatók meg, nem is olcsóan. A Sun-Sniper egy nadrágszíjra (vagy simán a nadrágra) csíptethető műanyag tartót kínál. Az Activity-Clip néven futó kiegészítő műanyag teste előtt egy vastag gumizsinór fut, mellyel egy pillantás alatt testünkhöz fogatható a pánt rész. A gumizsinórt egy ügyes elgondolású műanyaggolyó tartja mindig helyén, melyet a tartó végén lévő szarvak közé fogathatunk. Segítségével a pánt sosem fordul el a testünkön, és nem is távolodik el attól, viszont a gépnek így is lesz egy kis szabad mozgása, vagyis azért nem árt rá odafigyelni. Az Activity-Clip ettől eltekintve nagy biztonságot ad, és kétségkívül hasznos kiegészítő, egyedül az ára késztethet homlokráncolásra.

Összegzés

A Sun-Sniper „The Pro” azok számára jelent majd könnyebbséget, akik órákon át cipelik, nagy méretű fényképezőgépüket. Esküvői fotósoknak, vagy egy hosszabb kirándulást DSLR géppel együtt eltöltő amatőröknek ajánlom.

A Sun-Sniper „The Pro” vállpánt hazai forgalmazója a Pálvölgyi Digital Budapest, ahol a termék bruttó 23 089 forintért, az Activity-Clip kiegészítő 9 900 forintért vásárolható meg.