Ultrazoomok

0

„Könnyű dolguk van a tükörreflexes gépet használóknak” – mondhatják a kompakt gépek tulajdonosai, hiszen a cserélhető objektív miatt olyan optikát szerelhetnek a gépre, amilyet az adott szituáció éppen megkíván. Lehet igen nagy látószögű, lehet torzulásmentes, lehet makró, vagy akár igen nagy tele is. Mindezt anélkül, hogy a nagy zoomátfogás miatt aggódniuk kellene a tipikus hibák megjelenésére (erős torzítás, gyengébb fényerő, rossz leképezés, stb.).

A „kompaktosok” (bár nem szívesen kategorizálnék be ez alapján senkit) sajnos a gyártóra vannak utalva. Azt kell használniuk, amit a gyártó megálmodott. Szerencsére manapság már jópár olyan cég és modell létezik, amelyek mind nagylátószögű, mind tele állásban szinte kompromisszum mentes megoldást kínálnak. E kategóriában azokat a gépeket soroljuk fel, amelyek minimum 7x-es zoomátfogásúak, kivéve azokat, amelyeket képstabilizátorral is elláttak. Ez utóbbiakat egy külön kategóriában ismertetjük.

Az ultrazoom gépek közös jellemzője a nagy átfogáson felül az SLR-hez hasonló kialakítás. Viszonylag nagy méretű, „hangsúlyos” objektív mögött a gépváz szinte eltörpül. A hagyományos átnézeti kereső itt nem alkalmazható, így e gépek mindegyikén elektronikus keresőt (EVF) találunk az LCD felett, amelyet erős napsütésben is használhatunk, de egyébként az „SLR-feeling”-hez ez a kereső jobban is illik. Az persze már ízlés kérdése, hogy ki melyik testtartást részesíti előnyben: a hagyományos, homlokhoz szorítós, EVF-et használót; avagy a „digitális kompakt” tartást, amikor fél-1 méterre tartjuk magunktól a gépet, s két kézzel próbáljuk azt stabilan tartani. Ha szeretnénk elkerülni a bemozdult képeket, mi azért inkább a hagyományosabb megoldást javasolnánk, EVF-et alkalmazva.

Mivel kategóriánkban általában komolyabb gépek szerepelnek, így a kézi beállítások túlnyomó többsége itt minden képnél elérhető és alkalmazható, pl: érzékenység, rekeszérték, záridő, fehér-egyensúly, stb.

KonicaMinolta DiMAGE Z10 Tipp! 55 000 Ft
3 Mpix 8,1x zoom 36-290 mm makró 1 cm SD 5 TM 1,5″ LCD 4 AA videó 640×480

Márkás léte ellenére igen olcsó darab, köszönhetően annak, hogy nem túlozza el a CCD felbontását. 3 Mpixel: talán sokan legyintenek, de aki már tapasztaltabb, tudja, hogy ez amatőr célokra bőven elegendő. Ha megelégszünk a 18×13 cm-es papírképekkel nem lesz szűkös ez a keresztmetszet. Optikája átlagos nagylátószöget biztosít, tele állása sem nevezhető se túl nagynak, se kevésnek. Jó közepes átlagos érték. Makró képessége kiváló!
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
ImpressCam Elite DSC 13 57 000 Ft
4 Mpix 8x zoom 40-320 mm makró 20 cm AF 16 MB belső SD 14 TM 1,6″ LCD 4 AA videó 640×480

A hazai forgalmazású ImpressCam egyik ultrazoom gépe az olcsó DSC13. 40 mm-es kezdő ekvivalens gyújtótávolsága még betudható nagylátószögnek, bár kisebb szobában okozhat már gondot ha a teljes családot szeretnénk megörökíteni a karácsonyfa mellett. Rengeteg képi effektet és témamódot kínál, így azok számára ajánljuk főként, akik a fotózással csak most ismerkednek, s nincsenek képszerkesztési tapasztalataik. Makróképessége sajnos gyenge.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények
ImpressCam UltraZoom 65 000 Ft
5 Mpix 8,8x zoom 40-350 mm makró 9 cm AF 16 MB belső SD 14 TM 1,6″ LCD 4 AA videó 320×240

Az ImpressCam nagyobb zoomátfogású ultrazoomja a hangzatos UltraZoom nevet kapta. Legnagyobb látószögnél ez a modell is 40 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú. A rengeteg képi effektet és témamód elkényezteti a felhasználót, így azok számára ajánljuk főként e modellt, akik a fotózással csak most ismerkednek, s nincsenek képszerkesztési tapasztalataik. Makróképessége sajnos gyenge, videófelvételt csak 320×240 pixeles felbontásban képes készíteni.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink
Fujifilm FinePix S5600 83 000 Ft
5 Mpix 10x zoom 38-380 mm makró 10 cm AF xD 3 TM 1,8″ LCD 4 AA videó 640×480

A Fujifilm FinePix S5600-nál elsősorban az alacsony árát emelhetjük ki. A 10x-es átfogás ellenére jelentő optikai torzítással nem kell foglalkoznunk. A tökéletes fotó elkészítését megkönnyítendő a készült képeken megtekinthetjük a kiégett részeket: ezeket a gép villogtatja a könnyebb felfedezhetőség érdekében. Az élességállítást AF segédfény könnyíti meg, mely egész jó hatékonyságú. Aki e gépet választja, nem fog problémázni a képzaj miatt: hatékony képzajcsökkentő algoritmusok gondoskodnak arról, hogy a zaj ne uralja a képünket. Makróképessége sajnos átlag alatti.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Nikon Coolpix 4800 85 000 Ft
4 Mpix 8,3x zoom 36-300 mm makró 1 cm 16 MB belső SD 11 TM 1,8″ LCD Li-ion videó 640×480

A Coolpix 4800 kabátzsebben is elférő ultrazoom, amely így kis méretével hódíthat. A kézi rekesz- és zársebesség állítás e modellnek nem sajátsága, így főként kezdő- vagy hobbi fotósoknak ajánljuk. Relatív alacsony ára ellenére Lítium-ion akkumulátoros. Legnagyobb erőssége a makrózás, e téren kiválóan teljesít, de a videófelvételi képessége miatt sem kell szégyenkeznie.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények
Olympus C-770UZ 90 000 Ft
4 Mpix 10x zoom 38-380 mm makró 3 cm xD 4 TM 1,8″ LCD Li-ion videó 640×480

Az Olympus C-770UZ egy nagy múltú sorozat utolsó fennmaradó darabja. E sorozatban rengeteg ultrazoomos gépet adott ki a cég. A 770-es modell nem hivalkodik, csendben teszi a dolgát. Képességei jók, se nem gyengék, se nem kiválóak, bár a makróképessége bőven átlagon felüli! Vakupapucsának köszönhetően külső vakuval is használható.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Olympus SP-500UZ 95 000 Ft
6 Mpix 10x zoom 38-380 mm makró 3 cm AF 10 MB belső xD 21 TM 2,5″ LCD 4 AA videó 640×480

Az Olympus új sorozatának első tagja az SP-500UZ. 6 Mpixeles felbontása emeli ki az átlag közül. Téma módjai között nem kevesebb, mint 21 félét találunk. 2,5″-os nagy méretű LCD-vel és nagy felbontású EVF-fel rendelkezik. Alacsony ára miatt e modellbe nem került Li-ion akkumulátor, de opcionálisan vásárolhatunk hozzá CR-V3 tokozású akkut, ha az AA méretű NiMH-del elégedetlenek lennénk.
részletes adatlap |
olvasói vélemények
Fujifilm FinePix S9500 142 500 Ft
9 Mpix 10,7x zoom 28-300 mm mech. zoomgyűrű makró 1 cm AF xD CF I&II 3 TM 1,8″ fel/lehajtható LCD 4 AA videó 640×480

Az S9500-nak több erőssége is van. Felbontása a kategóriában az egyik legnagyobb: 9 Mpixeles. Optikája 28 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú nagylátószögre is képes. A szükséges gyújtótávolságot mechanikus zoomgyűrűvel állíthatjuk be. LCD-jét fel- illetve lehajthatjuk a könnyebb használat érdekében. Dupla kártyafoglalatába xD és CF kártyákat is illeszthetünk. A kiégett részeket villogtató hisztogram hatékony segítség a tökéletesebb expozíció megválasztásában. Vakupapucsára középpontos érintkezőjű külső vakut is illeszthetünk. VGA felbontású videófelvétele során a zoom is használható. Makróképessége igen jó.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Canon PowerShot Pro1 165 000 Ft
8 Mpix 7,1x zoom 28-200 mm el. zoomgyűrű makró 3 cm CF I&II 4 TM 2″ kihajtható LCD Li-ion videó 640×480

Viszonylag régi motorosnak számít már. Különlegessége az elektronikus zoomgyűrű és a 28 mm-nek megfelelő igazi nagylátószög. 8 Mpixeles CCD-je 2/3″ típusú, így a mélységélesség azonos szituációban kisebb lehet, mint egy kisebb érzékelőjű gépnél. Az átlagosnál nagyobb méretű 2″-os LCD-t kihajthatjuk, vagy elforgathatjuk, ez segíthet fej fölül, vagy talaj szintjéről történő fotózásnál. Beépített ND szűrője erős fényben is lehetővé tesz hosszú záridő alkalmazását. A makró képessége kissé átlag alatti.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Nikon Coolpix 8700 Tipp! 180 000 Ft
8 Mpix 8x zoom 35-280 mm makró 3 cm AF CF I&II 12 TM 1,8″ kihajtható LCD Li-ion videó 640×480

A Coolpix 8700 az egyik legprofibb darab a kategóriában. 8 Mpixeles felbontása, 2/3″ típusú CCD-je, kihajtható LCD-je, vakupapucsa, jó kezdőfényerejű 8x-os átfogású objektíve mind a pozitív tulajdonságai közé tartozik. Az élességállítása gyors, gyenge megvilágításban segédfény könnyíti meg az AF dolgát. Kiégett részeket villogatató hisztogram is rendelkezésünkre áll. Hosszú záridejű módban akár 10 perces expozícióval is dolgozhatunk. Kiváló makró móddal rendelkezik.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Sony DSC-F828 190 000 Ft
8 Mpix 7,1x zoom 28-200 mm mech. zoomgyűrű AF makró 2 cm MS Pro CF I&II 4 TM 1,8″ LCD Li-ion videó 640×480

A Sony DSC-F828 már igen népszerű fényképezőgép. Nagy felbontása, kiváló Carl Zeiss optikája, 28 mm-nek megfelelő fókusztávolságú nagylátószöge, objektívtől elfordítható gépváza mind csábító tulajdonságok. Aki kis méretű gépet szeretne, az gyorsan nézzen más gép után, de akit nem riaszt vissza a 828-as mérete és kialakítása, igen jó minőségű masinához juthat. Vakupapucsa segítségével akár külső vakuval is használható. Lézeres Hologram AF segédfénye a legjobb, amivel valaha találkoztunk.Makró képességei közepesek.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények |
Fotózz!hu képek
Samsung Digimax Pro815 Tipp! 199 500 Ft
8 Mpix 15x zoom 28-420 mm mech. zoomgyűrű makró 3 cm AF CF I&II 11 TM 3,5″ LCD Li-ion videó 640×480

A Samsung Digimax Pro815-re „A rekordok fényképezőgépe” cím is rátapasztható lenne. Ennek van ugyanis a legnagyobb zoomátfogása, a legnagyobb LCD-je, a legnagyobb kapacitású akkuja, többek között… Az objektív 28 mm-es nagylátószögű állással és 420 mm-es tele állással büszkélkedhet, igen jó fényerő mellett. A 2/3″ típusú CCD miatt a mélységélesség is kellemesen kicsiny lehet. Makrózáskor 50-100 mm-nek megfelelő gyújtótávolságot használhatunk. A makró lefedettsége is átlag feletti. Vakupapucsának köszönhetően külső vakuval is használható.
részletes adatlap |
tesztünk |
tesztképeink |
olvasói vélemények

Jelmagyarázat


5 Mpix A fényképezőgép felbontása Mpixelben
8x zoom Az optika zoomátfogása
28-200 mm Az optika gyújtótávolság tartománya kisfilmre vetítve
10 MB belső Integrált belső memória kapacitása
MSD Memóriakártya típusa: MemoryStick Duo / MemoryStick Duo Pro
xD Memóriakártya típusa: xD Picture Card
CF I&II Memóriakártya típusa: Compact Flash (Type I és Type II)
SD Memóriakártya típusa: SecureDigital
4 cm makró Közelpont makrófotózáskor
AF autófókusz-segédfény
11 TM A gyári téma-módok száma
2,5″ LCD LCD mérete collban
4 AA Energiaellátás: 2 darab AA elem vagy akkumulátor
Li-ion Energiaellátás: Lítium-ion akkumulátor
videó 320×240 Videórögzítés maximális felbontása