Összefoglaló: stabilizált ultrazoomok

Miért ultrazoom?

Első kompakt fényképezőgépként általában az ember egy egyszerűbb, olcsóbb modellt szokott megvásárolni, mely után igen sokszor a zoom rövidsége az a paraméter, amely miatt esetleg váltani kényszerül a nemrég még elégedett vásárló.

Nem is olyan régen, a digitális fényképezőgépek elterjedésének hajnalán a 3x-os optikai zoomos gépek is nagy luxusnak számítottak. Nem hogy az ember valami nagyobb átfogású gépet nézzen. Aztán természetesen estek az árak, egyre elérhetőbbé váltak a korábban méregdrágának tekintett nagyobb átfogású, 5-6x-os úgynevezett szuperzoom fényképezőgépek. No de ha már lúd, legyen kövér, nem igaz? A gyártók is így gondolták, nem csoda hát, hogy megjelentek a még nagyobb zoomátfogású, sok esetben 10x-es, vagy akár 12x-es zoomos gépek is. Az ultrazoom kompakt digitális fényképezőgépekkel olyan átfogást érhetünk el, amelyet tükörreflexes gépet használva általában csak minimum 2 külön objektívvel.

No persze nem szabad elfelejteni, hogy minél nagyobb az átfogásunk, annál nehezebb kiváló minőségű objektívet készíteni. A kompakt digitális gépek kis CCD-je miatt ez a probléma itt kevésbé jelentkezik, mint a nagy érzékelőjű D-SLR-eknél, vagy a filmes gépeknél.

12x-es zoomátfogás

S hogy végülis miért jó egy ultrazoom? Mert legyen szó akár közeli téma fotózásáról, vagy nagy távolságban lévő kisebb témáról, az ultrazoommal a legtöbb esetben meg sem kell mozdulnunk, csak a zoomot nyomni. Persze aki jártas a fix gyújtótávolságú objektívvel való fotózásban, az tudja, hogy a legjobb zoom a gyalogzoom, no meg azt is, hogy egy zoom optika többnyire gyengébb minőségű, mint egy fix.
De hát kompakt gépnél nincs lehetőség az optika cseréjére, így hát ha előre tudjuk, hogy szeretnénk nagy gyújtótávolsággal is fotózni, akkor kénytelenek vagyunk megvenni az ultrazoomot.

Egy kompakt digitális fényképezőgépnél mindig nagy probléma, hogy a hátteret nehezen tudjuk csak kellő képpen elmosni, a kis képérzékelő miatt. Az ultrazoom gépeknél ez is könnyedén megy, hiszen nagy gyújtótávolsággal is fotózhatunk. Így akár portrézni is egész jól lehet ilyen fényképezőgéppel, sőt a makrózás is szebb lehet, mint egy csak nagylátószögnél makrózó kis kompakttal.

Az optikai stabilizátor pedig segít nekünk megtartani a gépet alacsony záridők mellett is. Mint ismeretes, a reciprok szabály a gyújtótávolság (kisfilmre vetített) függvényében adja meg azt a minimális zársebességet, ahol még nagy valószínűséggel nem fogunk berázott fotót kapni. A stabilizátor ezt a szabályt segít áthágni azáltal, hogy a gép kis mértékű elfordulásait egy-egy giroszkóp (pörgettyű) segítségével érzékeli, majd bonyolult számítási műveletek után egy plusz lencsetag elfordításával korrigálja.
A stabilizálásnak egy másik fajtája, amikor nem lencsetag elfordításával korrigáljuk a rázkódást, hanem magát a képérzékelőt mozgatjuk. Ezt elsőként a Minolta alkalmazta, de a cég sajnos a tavalyi DiMAGE Z6 óta nem frissítette a palettáját, s ezt most már a fényképezőgép üzletágának Sonynak való értékesítése miatt nem is fogja megtenni.

„Ilyen kell nekem! De melyiket?”

Gondolom nem nehéz elképzelni, hogy naponta hány kedves olvasónk keres meg minket, hogy ajánljunk számára egy megfelelő digitális fényképezőgépet. „Lehetőleg nagy zoomosat és nagy felbontásút, amivel természetfotókat is készíthetek” – szokott hangozni a kérdés. Nos, ilyen esetben sajnos mi nem is tudunk konkrét választ adni, hiszen ezek alapján még mindig nagy a választék.

Mint tudjuk, tökéletes gép nem létezik, ha fényképezőgépet veszünk (no és persze más termék esetén is igaz ez) a legjobb kompromisszumot kell megtalálnunk. Hogy ezt hogyan tehetjük meg? Ennek két feltétele van:

• Jól kell tudnunk, mi az amit pontosan elvárunk az új terméktől
• Ismerni kell az adott kínálat gépeit a lehető legrészletesebben

Ezek közül bármelyik is hiányzik, vagy csak részleteiben áll rendelkezésünkre, akkor nem fogunk tudni tökéletesen választani. Olvasóink esetén többnyire a mezőny ismeretének hiánya okoz bizonytalanságot, míg nálunk, ha egy olvasó kérdez minket, inkább az eredményez problémát, hogy nem ismerjük igen pontosan, milyen elvárásoknak kellene megfelelni a fényképezőgépnek. A legrosszabb, amikor valaki csak ennyit ír: „Ajánljatok nekem egy gépet max. 60e Ft-ig, családban, kirándulásokon használnám”. Gondolom nem kell tovább ragoznom, miért is megválaszolhatatlan az ilyen felkérés.

Na de akkor mégis mit tehet szegény olvasó, aki felelősségteljesen szeretné kiválasztani a neki legmegfelelőbb fényképezőgépet? Mindenképpen olvasson el minél több, minél részletesebb tesztet, s ha van módja rá, próbálja ki élőben is. Persze nem mehet el egy üzletbe, ahol 5-7 gépet próbálgat gépenként fél-fél óráig, mert ez esetben azért már bizony terhére lesz az üzlet eladóinak. Bármennyire is tekintjük ezt vásárlóként alapvető jogunknak, azért be kell ismernünk: egy idő után már terhükre leszünk a bolt dolgozóinak, még ha nagy értékű gépet is szándékozunk vásárolni. Hogy mégis adjak egy tippet: a kiszemelt gépek közül csak néhányat nézzünk meg egy boltban, a többit egy másik üzletben próbálgassuk. Ezzel elkerülhetjük azt, hogy végérvényesen megutáljanak minket, másrészt időben jobban széthúzva talán jobban tudunk dönteni. Azért az etikusság azt diktálja, hogy ha egy modell mellett már döntöttünk, azt azért ott vásároljuk meg, ahol ki is próbáltuk, ne sajnáljuk azt a néhány ezer forintos különbséget, ha egy harmadik boltban ennyivel olcsóbb lenne.

A mezőny

A cikk megjelenésének idején a következő gépek voltak kaphatók:

Részletgazdagság

Bár a részletgazdagságot nem csak és kizárólag a gép felbontása határozza meg, ez esetben most a legnagyobb felbontású fényképezőgépnek van a legszebb rajzú optikája. A Panasonic DMC-FZ30 talán kicsit ki is lóg a sorból, hiszen ez már nem annyira kis méretű, mint társai, a bridge kategóriában nem is cél a kis méret, az utaztathatóság. Ráadásul ez az egyetlen gép, ami RAW formátumot is támogat.
Ha a kisebb méretű gépek közül szeretnénk választani, akkor a Canon PowerShot S3 IS lehet az egyik befutó e téren, ennek képei kissé jobban élesítettek és a zajszűrés sem eszik meg olyan sok részletet, másodikként pedig a Sony DSC-H5-jét lehetne említeni, ennek a gépnek a nagylátószögű állása sem túl lágy. A többi gép pedig nagyjából ezek után következhet.

Képzaj

A legkevésbé zajos képeket a Sony DSC-H5 produkálja (és ebből következően valószínűleg a DSC-H2 is). Ennek oka az erős zajszűrés, mely ISO400-tól sajnos a részletek egy részét és eltünteti. Ha a részletek is fontosak, akkor a Canon S3 IS tűnik a legjobb választásnak. A Panasonic DMC-FZ7 és FZ30 zajszűrése ISO400-tól hagy jól látható foltokat. A Panasonic zajszűrése a többihez képest eléggé eltér, itt kissé olyan képet kapunk, mintha egy párás üvegen keresztül néznénk, no nem a kontrasztcsökkenés miatt hasonlít erre, hanem inkább azáltal, hogy az egyenes vonalak is kissé „szőrösekké” válnak.

Érzékenység – zajtartalom

ISO400, Sony DSC-H5

ISO400, Canon PowerShot S3 IS

ISO400, Panasonic DMC-FZ7

ISO400, Panasonic DMC-FZ30

ISO400, Panasonic DMC-TZ1

Itt kell megemlíteni azt is, hogy az újabb Panasonic gépek ISO800 és/vagy ISO1600 érzékenységnél igen gyenge képminőséget produkálnak. Sajnos ekkor egy 1-2 Mpixeles képet zajszűr a gép, melyet a végén felinterpolál a CCD felbontására. Ennek eredménye egy szinte használhatatlan kép, ami 9×13 cm-ben még messziről nézve éppenséggel elfogadható lehet (a dolog pikantériája, hogy ilyen távolságból a képzaj se lenne zavaró).

De ezer szónál is többet érnek a tesztképeink, így csak azt tudom mondani: a további részleteket a fenti táblázat linkjeire kattintva lehet kideríteni (már amelyik gépet részletesen sikerült kipróbálni).

Kromatikus aberráció

Az ultrazoomoknál sajnos ez fokozottan jelentkezik, ezért is nehéz olyan gépet választani, ami a legtökéletesebb. Feltéve, hogy zavar minket az egyébként képfeldolgozás során egészen jól javítható színi hiba. No persze kinek van kedve a nyaralás több száz képét egyenként javítgatni, ha van olyan gép is, aminél nem zavaró mértékű a színi hiba.
Nehéz egyértelmű győztest hirdetni ebben a kérdésben. Talán nem is lehet. A Canon PowerShot S3 IS egyike a legkevésbé zavaró gépeknek, hiszen itt eleve nincs túl nagy gond, ráadásul rekeszeléssel jól csökkenthető a kromatikus aberráció. Szintén viszonylag kis kromatikus aberráció jellemzi a Sony gépeit, bár ezeknél a rekesz szűkítése a zöld színszórást erősíti.
A leginkább problémás a Panasonic DMC-FZ7, amely tele állásnál nyitott rekesznél elég ijesztő kékes elszíneződést produkál, rekeszeléssel szerencsére csökkenthető, ám teljesen megszüntetni nem lehet. Nagylátószögnél azonban nincs nagy gond. Az FZ30 hibája hasonlóképp csökkenthető, de megszüntetni nem lehet. Mértéke elfogadható.

Kromatikus aberrációk tele állásban

Canon PowerShot S3 IS; F3,5; 432 mm ekv.

Canon PowerShot S3 IS; F8; 432 mm ekv.

Sony DSC-H5; F3,7; 432 mm ekv.

Sony DSC-H5; F8; 432 mm ekv.

Panasonic DMC-TZ1; F4,2; 350 mm ekv.

Panasonic DMC-FZ7; F3,3; 432 mm ekv.

Panasonic DMC-FZ7; F8; 432 mm ekv.

Torzítás

E tekintetben nincsenek jelentős különbségek, nagylátószögnél nagyjából 1%-nyi hordótorzítással találkozunk, tele állásban viszont alig mérhető párnatorzítás jelentkezik.

Makró

Sony DSC-H5 (f=81 mm ekv.) legkisebb szélesség: 30 mm

Panasonic DMC-TZ1 (f=65 mm ekv.) legkisebb szélesség: 36 mm

No ez esetben viszont már nagy eltéréseket találunk. A Panasonic FZ7-nél sajnos nincs rekesz-előválasztás ekkor, hiszen a makró mód a témamódok egyike. Szerencsére program-eltolással választhatunk nekünk tetsző rekeszt, de ezt minden kép előtt el kell végeznünk. A lefedettség egyébként egész jó, igaz a nagylátószög miatt a torzítás is erős. Tele állásban már átlag alatti leképezési arányt kapunk, viszont nagy tárgytávolságot.
A legjobb makrózó a mezőnyben a Sony DSC-H5 (és a DSC-H2) hiszen 2 cm-es tárgytávolság mellett képes 30 mm-es témával kitölteni a teljes képet, ráadásul nem nagylátószögnél, hanem 80 mm-nek megfelelő fókusztávolságnál, ami a torzítás csökkentésére is jó hatással van.
Szintén remek makrózó a KonicaMinolta DiMAGE Z6-osa, amely 60 mm-es fókusztávnál 1 cm-es közelpont mellett produkál hasonló leképezést. Nagyon jól szerepelt a Panasonic DMC-TZ1 is, 65 mm-es fókusztávolságnál 36 mm-es lefedettség.

A leggyengébben a Panasonic DMC-FZ30 és a Canon PowerShot S3 IS (S2 IS) dolgozott, igaz utóbbinak van jó leképezési aránya is, de ehhez szupermakró mód kell, nagylátószög és 0 cm-es (!) tárgytávolság.

Stabilizátor

Nehéz dolog ennek hatékonyságáról beszélni, vagy éppen azokat összevetni, hiszen nincs jól bevált módszer arra, hogyan lehetne hitelesen bemutatni egy stabilizátor csillapítási képességét. Nyilván rázópadot építve, azon többféle frekvencián mérve lehetne valami képet festeni a dologról, de amikor ez ember a gépet kézben fogja, akkor nem rázópadot fog emulálni a kezével. Puszta számadatokkal nehéz ezt jól reprezentálni, hisz testi-lelki állapottól, időjárástól, gép tömegtől is függ, hogyan rázzuk éppen a gépet. A nagy számok törvénye alapján azonban próbálunk összevethető képet kialakítani a stabilizátor hatékonyságáról. Több száz kép elkészítése különböző zársebességeknél, azok bemozdultságának vizsgálata (és még ez is kissé szubjektív!), grafikon rajzolás, stb. Nehéz ügy.

Ennek ellenére a részletesen kipróbált gépeknél elég jól összevethető módon sikerül a hatékonyságot bemutatnunk, amit a múltkori Canon PowerShot S3 IS és Sony DSC-H5 modellek együttes tesztelése alá is támasztott.
Eszerint a legjobb stabilizátor a Canon gépében található, itt mintegy 2,5-3 Fé-kel tolhatjuk ki a berázás határát.
A második helyezés fej-fej mellett a Panasonic DMC-FZ30-é és a Sony DSC-H5(H2)-é 1²/₃ – 2 Fé értékkel. A részletesen kipróbált gépek közül a Panasonic DMC-FZ7 teljesített a legkevésbé jól, itt 1-1¹/₃ Fé értéket kaptunk.

Sorozat

Egy fényképezőgépre akkor mondhatjuk, hogy jó sorozat módban, ha kellően gyors (uram bocsá’ kétféle sebességre is képes), s a képek száma lehetőleg 4-5-nél több. Ha mindezt akár kártya kapacitásig is képes megtenni, akkor kalapot emelünk.

Így tettünk a Panasonic DMC-FZ7 esetében, 3,15 kép/mp sebesség mellett 7 képet, ún. „végtelen” sorozat módban pedig gyors memóriakártyával 2,65 kép/mp-et értünk el, teljes kártya kapacitásig.
Második helyezettnek a Canon PowerShot S3 IS tekinthető, mivel ez 2,3 kép/mp sebességgel képes volt tele is tölteni a memóriakártyát (igaz, ez a kártya is meglehetősen gyors is volt).
Harmadikként a Panasonic DMC-TZ1 és DMC-FZ30 „futott be”, 2 kép/mp kártya kapacitásig tartó sorozatával.
A leggyengébben a sorozat teszten a Sony gépei szerepeltek.

Videó

Canon PowerShot S3 IS
640×480 pixel 30 fps; 0:22 mp; 43 MByte

E téren azt mondhatjuk, hogy akkor jó egy masina videófelvételi képessége, ha nagy felbontásban, folyamatosan képes rögzíteni a memóriakártyára, s eközben még az optikai zoom is használható, mint egy igazi kamkordernél.

A videó mód egyértelmű győztese a Canon PowerShot S3 IS (S2 IS). VGA felbontásban, vagyis 640×480 pixelben képes mozgóképeket rögzíteni, sztereó hanggal, 44 kHz-es mintavételezés mellett, optikai zoommal együtt, akár 1 GB fájlméretig.
Második a Panasonic DMC-TZ1, bár nem egyértelmű a helyezése, hiszen itt 848×480 pixeles WVGA felvételeket készíthetünk, zoommal együtt, de a hang csak monó. Én emiatt sorolom a második helyre, úgy vélem a szép tiszta sztereo hang hasznosabb, mint egy kicsivel szélesebb kép (na persze nincs is 16:9-es plazma TV-m, így nem is tudom annyira értékelni ezt a formátumot).
Azért a Sony DSC-H5(H2)-nek sincs szégyenkezni valója, hiszen itt is VGA videókat készíthetünk hanggal és zoommal együtt, csak itt is monó a hang. Hasonló paraméterekkel bír a Kodak P850 is. Valahova ide lehetne sorolni a Panasonic DMC-FZ30-asát is, a VGA felbontású videójával és a gyűrűs optikai zoomjával.
Nem sokkal gyengébb a DMC-FZ7 sem, itt ráadásul 16:9 oldalarányú felvételeket is készíthetünk 848×480 pixeles felbontásban. Az optikai zoom azonban csak a felvétel elején állítható be.
A KonicaMinolta DiMAGE Z6 sajnos csak 320×240 pixeles maximális felbontású mozgóképeket képes rögzíteni.

„Melyik a legjobb?”

A kérdésnek eleve nincs értelme, hisz’ mi nem tudhatjuk, kinek mi fontosabb. Egy azért érezhető: a Canon PowerShot S3 IS egyenletesen teljesít, a makró mód kivételével szinte mindenhol az első, vagy a második helyen találjuk, de ha fontos a jó utófeldolgozhatóság, akkor egyértelműen a Panasonic DMC-FZ30-at tudjuk ajánlani RAW formátuma miatt.
Ha pedig egy utazáshoz ideális kis méretű, akár zsebre is vágható gépet keresünk, akkor triviális a válasz: Panasonic DMC-TZ1.