Címlap Címkék Sony

Címke: Sony

Kipróbáltuk: Sony Alpha SLT-A57 teszt

Egyvégtében két féligáteresztő tükrös (SLT) Sony gépet is kaptam, és bár elsőre úgy hasonlítanak mint két tojás az A57 és az A65 azért nem teljesen ugyanaz. Elsőként a kisebb (vagy inkább olcsóbb) modellt vettem szemügyre, mely pár lényeges szolgáltatásban elmarad, néhány érdekességben azonban túltesz márkatársán.

Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-7 teszt

A Sony NEX-5N után nálunk járt a Sony legkomolyabb tükör nélküli cserélhető objektíves gépe, mely kellően sok eltérést mutat az olcsóbb NEX-5N-nel szemben ahhoz, hogy igazán felső kategóriásnak nevezhessük. A 24 Mpixeles MILC gépbe jópár komoly szolgáltatás került, emellett képminőségére se lehet panasz. A kérdés persze már csak az, hogy lehetséges-e kihasználni ezt a nagy felbontást a jelenlegi objektívparkkal. Reményeink szerint cikkünkből és tesztképeinkből ez is kiderül.

Röviden: Sony Cyber-shot DSC-W630 teszt

A Sony tavaly decemberben frissítette fel ultrakompakt DSC-W családját, s rögtön négy új modellt jelentett be, majd januárban még eggyel bővítette a kínálatot. A 14 és 16 Mpixeles fényképezőgépek 4 és 5×-ös zoomobjektívet kaptak. Ezek közül mi a 16 Mpixeles DSC-W630-at próbáltuk ki, nagyon röviden.

Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-5N teszt

A Sony tavaly nyár végén egy már meglévő modell aktualizálásával és egy teljesen új, váratlanul nagy felbontású modell bemutatásával frissítette tükör nélküli fényképezőgép kínálatát. A két gép közül először a 16 megapixeles szenzorral szerelt NEX-5N lett az áldozatunk. A rendkívül apró fényképezőgép a NEX-5 továbbfejlesztett, okosított változata, amiben az érzékenység akár ISO25600-ig is felemelhető.

Sony 100 mm F2,8 makró objektív

A makrózás örök sláger már a kezdő fotósok között is. Az első DSLR mellett pedig nagyon jó szolgálatot tehet egy igazi, 1:1-es leképezésű makró objektív, lehetőleg 100mm-es gyújtótávolsággal. Most a Sony paletta fenti kívánalmaknak megfelelő optikáját mutatjuk be.

Sony objektívek

A Sony standra határozott céllal mentem, de onnan kevés eredménnyel távoztam. Szerettem volna többet megtudni a vitrinbe kiállított új objektívekről, de vagy nem voltam...

Sony DSC-HX1 újra

Az Olympus standjával szemben volt a Sony stand, ahol lépten nyomon az új HX1-be lehetett botlani. Újra megálltam játszani vele egy kicsit, mert az...

Sony DSC-HX1

A ma délutáni Sony rendezvény egy rövid, fél órás előadással kezdődött. Na ennek csak a végére értünk oda, de szerencsére a termékek kipróbálása csak...

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így készíts otthon olcsó tárgyfotós studiót

Szeretnél igényes tárgyfotókat készíteni, de nincsenek méretes szoftboxszal ellátott stúdióvakuid vagy tárgysátrad? Itt a megoldás! Jon Legge 5 perces rövidfilmjében lépésről lépésre...

(Ön)portré ötletek – Nikon #CreateYourLight

A Nikon újabb videókat tett közzé, amelyből ezúttal a portré, illetve önporté készítés trükkjeit, érdekességeit tudhatjuk meg. Mind az angol nyelvű Nikone Europe, mind a...

Hegesztőüveget ND szűrő helyett?

Mennyire használható és milyen korlátai vannak a hegesztőüvegnek, ha ND szűrőként szeretnénk használni. Előre kell bocsátanom, hogy a cím és a bevezető is kissé...

Alapfokon: Érzékelők IV.

Elsősorban a gyártók választják meg, hogy milyen típusú érzékelőt használnak. De vajon milyen előnyei és hátrányai vannak az egyes típusoknak?

Vigyázz, mit fotózol egy német tányéron!

Németországban a vacsorádat is védheti szerzői jog. Érdekes cikket tett közzé a Die Welt nyomán a PetaPixel.com, amely a német...