Új háttértár digitális fényképezőgépekhez

0

Mobil háttértár akár 80 GB kapacitással Jelenleg a Nixvue Vista, a Minds@Work MindStor és DigitalWallet, és a Leadingspect Super Digibin mobil háttértárai a legelterjedtebbek. Ezek közös jellemzője, hogy képesek többféle kártyaformátumot kezelni, azokról a képeket saját merevlemezükre átmásolni. Természetesen sokkal költséghatékonyabb megoldás ha például 1 db 256 MB-os CF kártyát és egy 10 GB-os mobil háttértárat vásárolunk, mint ha 10 darab 1 GB-os MicroDrive-ot vennénk. A mobil háttértárak előnye tehát nem kétséges.

Ezeken kívül létezik még egy X’s Drive elnevezésű mobil háttértár is, amely még nem annyira elterjedt, mint a fentiek, pedig árban mindenképpen felveszi a versenyt társaival.

Most az X’s Drive második változata, az X’s Drive-II jelent meg. Elődjéhez képest jelentős újításokat kapott. Immár kis méretű státusz-LCD kijelző is megtalálható rajta. Az első változaton csak LED-ek jelezték a különböző működési állapotokat, míg az X’s Drive-II-n már szöveges és ikon formában jelennek meg az egyes információk. A régebbi USB 1.1 helyett immár USB 2.0 csatornát is használhatunk adataink számítógépre töltéséhez. Sajnos az egy feltöltés utáni üzemidő viszont csökkent, a régebbi 2,5 óra helyett csak 1,6 óráig működőképes az eszköz egy feltöltéssel.

Az X’s Drive-II VP2060-at is két darab 3,6V-os Li-ion akkumulátor táplálja elektromos energiával. Olvassa a CompactFlash Type I és Type II, MicroDrive, SmartMedia, Memory Stick és Memory Stick Pro, Secure Digital valamint MultiMedia kártyákat. Az xD kártyák olvasásához xD-CF átalakítót kell használnunk. A gép belsejében lévő háttér bármely 2,5″ méretű, 9,5mm vastag notebook IDE merevlemez lehet, így tulajdonképpen a végső kapacitás nincs korlátozva. A boltokba 40 GB-os merevlemezzel ellátott, illetve merevlemez nélküli változat kerül. Sajnos arról nincs információnk, hogy Magyarországon hol lehet majd megvásárolni.