A Konica Minolta kiszáll

0

A Konica Minolta bejelentette, hogy a korábbi években tapasztalt drasztikus forgalomcsökkenés eredményeként 2006. március 31-i dátummal bezárja fényképezőgép és fotó üzletágait. A Konica Minolta és a Sony között tavaly bejelentett együttműködés keretében a Konica Minolta eddigi fejlesztései a Sony-hoz kerülnek. A szórakoztatóelektronikai óriás folytatja a Maxxum/Dynax termékvonalra épülő digitális fényképezőgépek gyártását és forgalmazását, így a ma kapható Konica Minolta bajonettes objektívek a jövőben a Sony fényképezőgépekhez is használhatók lesznek.

A több mint 100 éves múltra visszatekintő Minolta, olyan úttörő technológiákat vezetett be, mint a világ első autofókuszos fényképezőgépe a hatvanas évek elején, vagy a világ első integrált autofókusszal szerelt SLR fényképezőgépe 1985-ben. A japán gyártók közül 1903-ban elsőként jelent meg saját fotópapírral, és a cég nevéhez fűződik 1940-ben a szigetország első színes filmjének megjelenése is. Saját gyártású objektívjeiből a mai napig, nagyjából 16 millió példányt értékesítettek.

Konica Minolta Dynax 7D

A cég régóta ismert a digitális fényképezés világában is. Egyedi fejlesztései, mint például az Anti-Shake stabilizációs eljárás, és kiváló minőségű fényképezőgépei révén a márka hazánkban is nagy népszerűségre tett szert. A 2004 őszén bejelentett első digitális tükörreflexes vázat, a Dynax 7D-t, hamarosan követte a belépő szintű Dynax 5D is.

Néhány évvel ezelőtt a Minolta cég egyesítette erejét a szintén japán Konica-val, majd a kedvezőtlen piaci helyzetre való hivatkozással tavaly ősszel bejelentette a cég fotó üzletágának teljes átszervezését. Az analóg fotográfia kiszorulása és a digitális technika nem várt mértékű térnyerése tavaly további együttműködések megkötésére kényszerítették a Konica Minoltát. Ennek eredményeként született egy megállapodás a Sony-val, mely szerint a jövőben a két cég közösen fejleszt tükörreflexes digitális fényképezőgépeket.

Konica Minolta Dynax 5D

A mai bejelentés szerint a cég fényképezőgép üzletága a Sony-hoz kerül, ahol biztosítják az SLR termékvonal további fejlesztéseit és a korábban eladott kiegészítőkkel, elsősorban objektívekkel való kompatibilitást. A filmes termékvonalat a Konica Minolta 2006. március 31-e után teljesen leállítja. A Sony folytatja a Maxxum/Dynax bajonettel kompatibilis eszközök fejlesztését, de megkapja a Konica Minolta, a Konica és a Minolta márkanéven futó fényképezőgépek valamennyi technológiáját és azok felhasználási jogait is.

A fotó üzletág leépítése a jelenlegi szerződések teljesítése után 2007. március 31-ig fokozatosan történik meg. A minilabor szegmensében a gyártás 2006. március 31-én fejeződik be.

Az értékesítési hálózat teljes átszervezésének eredményeként a cég 2007. szeptember 30-ig összesen 3700 munkatársától válik meg és telesen bezárja fotó üzletágát.