HP: erősödés a nyomtatók piacán

0

A Hewlett-Packard Magyarország a tavalyi év eredményeiről számol be sajtóközleményében, melyből kiderül: a nyomtatók piacán tovább erősödött a HP, a belépőszintű nyomtatók iránt egyre kisebb a kereslet, az érdeklődés a többfunkciós eszközök felé fordult.

Sajtóközlemény:

HP Nyomtatás és Képalkotás: folyamatos növekedés változó piaci környezetben

Budapest, 2006. február 28. – A nyomtatás világszinten jövedelmező üzletté vált: a piaci prognózisok alapján 2010-ben várhatón már 5 ezer milliárd oldalt nyomtat Európa, Afrika és a közel-keleti régió összesen. A HP Magyarországon és világszinten egyaránt komoly szeletet hasít ki a Képalkotási és Nyomtatási piacból, amit mi sem bizonyít jobban, mint első negyedéves eredménye: az üzletág 6,5 milliárd dolláros bevételével 8%-os növekedést ért el az előző évhez képest, melyből a fogyasztói üzletág 1%-os, a vállalati eszközök bevétele 6 százalékos, a kellékanyag bevétel pedig 11%-os növekedést tudhat magáénak. Az üzemi eredmény tavaly 973 millió dollárt ért el, ami 14,9%-a teljes árbevételnek, mindez 41millió USD növekedést jelent az elmúlt évhez képest.

Magyarországon is növekedett összességében a HP bevétele, csakúgy, mint az egész piac is. A hazai kereslet alakulására az jellemző, hogy a nyugat-európai országokhoz hasonlóan, a jelenlegi gazdasági fejlettség szintjén telítődik a piac, csak csekély mértékű növekedés tapasztalható az összes szegmensben. Ennek megfelelően az otthoni piacon is csak 8%-kal nőttek az eladások (darabszámban mérve). A lézernyomtatók piacának növekedési ütemét a színes eszközök diktálják, a fekete-fehér piac növekedése elmaradt a várttól (vállalkozások gazdasági helyzete miatt). A nyomtatási igények változásával tart a nyomtatók és fénymásolók multifunkciós eszközökre való cseréje.

A HP az otthoni felhasználói piacon: változó szabályozás, kihívásokkal teli időszak
Az említett nyomtató piaci adatok különösen érdekesek, ha figyelembe vesszük, hogy a számítástechnikai fogyasztói piac a tavalyi teljes kiskereskedelmi forgalmának 5,6 százalékos növekedése ellenére nehéz és ellentmondásos évet zárt. Az IDC piackutató, és a HP Magyarország saját felmérései azt mutatják, hogy az év első három negyedévében az IT periféria piac visszaesett, az utolsó negyedévben viszont látványosan, a szokásos szezonális növekedést lényegesen meghaladóan bővült. 2005-ben a szkennerek piaca nem csak darab, de érték tekintetében sem mutatott jelentős változást. A Sulinet Expressz programban 2004. nyarán, majd 2005. tavaszán beköszöntött változások, végül pedig a perifériák őszi kizárásának következtében a nyomtatópiac igen csak hektikusan és kategóriánként eltérő mértékben növekedett (az egyfunkciós piac stagnált, a többfunkciós terület bővült). Ugyanakkor változatlannak tekinthető a digitális fényképezőgép piaca is.

A kevésbé kiemelkedő jellemzők mellett számos pozitív eredmény is jellemezte a tavalyi évet: a mobil nyomtatók szegmensében jelentős növekedés volt tapasztalható és eddig nem ismert piacok is előretörtek, mint a fotónyomtató- és a digitális fotókellékek piaca. Komoly eredmény továbbá, hogy a HP Magyarország 2005. utolsó negyedévében több többfunkciós nyomtatót adott el, mint a második legnagyobb piaci szereplő egy- és többfunkciós nyomtatót együttvéve. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy 2005. az áttörés éve volt, sikerült 60 százalékos piaci részesedést elérni.

A tavalyi adatokat és eladásokat megvizsgálva kiderül, hogy az egyszerűbb, belépő szintű, egyfunkciós nyomtatók kora végleg lejárt. A vásárlók 100%-os növekedést generáltak a nagyobb értékű többfunkciós eszközöknél. A fotónyomtatók piacán, valamint a szkenner piacon a HP megerősítette piaci erejét. A digitális fényképezőgépek területén a HP szűkebbre pozícionál, hisz a felső középkategóriás kompakt eszközökre terelődött a hangsúly. Érdekesség, hogy a Sulinet Expressz program nem eredményezett jelentős változást az asztali PC- eladásában, ugyanakkor a kiskereskedelmi csatornákon keresztül a noteszgép és PDA eladások megduplázódtak.

Megkérdőjelezhetetlen pozíció a lézernyomtatók területén
Az IDC piackutató adatai szerint a fekete lézernyomtatók piaca tovább nőtt, az eszközök ára pedig mintegy 25 százalékkal csökkent: a HP Magyarország piaci részesedése ebben a termékcsoportban továbbra is 60 százalék feletti. A színes lézernyomtatók piaca még nagyobb mértékben növekedett, a termékek ára átlagosan 27 százalékkal csökkent. A HP Magyarország itt is elérte a 60 százalék feletti piaci részesedést. Mindkét kategóriában a HP eredménye többszörösen meghaladja a második helyezett forgalmát. Figyelemreméltó eredmény, hogy a lézernyomtatók piaca elérte a teljes nyomtatópiac harmadát; a színes lézernyomtatók pedig a bruttó 80 ezer forint feletti árkategóriában a lézernyomtató piac harmadát képviselik.

A HP lézernyomtatók olyan paraméterekkel rendelkeznek, amelyeknek köszönhetően méltán vívták ki a piac és a fogyasztók elismerését: a kezdő dobozban teljes töltésű festékkazetták találhatók, amelyekkel a fekete lézer nyomtatók esetén az ár fele, színes lézernyomtatók esetében akár a vételár egésze lenyomtatható; a készülékek kiemelkedően megbízható működésűek, a meghibásodási arány mindössze 1-3 százalék. Az energiaárak alakulása mellett nem csak környezetvédelmi szempontból, de kiadáscsökkentési szempontból is hasznos tulajdonság az alacsony áramfogyasztás. Továbbá számos ingyenes megoldás képvisel hozzáadott értéket a HP lézernyomtatók esetében: ilyen például a nyomtatómenedzsment, a költségek nyomon követésének lehetősége valamint a színes nyomtatás korlátozásának opciója.

A HP nagyvállalati nyomtatási piacon: kulcstényező a költségoptimalizálásban és az üzleti folyamatszervezésben
A nyomtatóparkok tekintetben érdekes tendencia figyelhető meg a nagyvállalatok piacán. Egyre több cég dönt úgy, hogy külső szakértőre bízza a nyomtató- és másolópark összeállítását, mely az irodai igények (elhelyezkedés, nyomtatási feladattípus, terhelés) pontos felmérése után egységesen menedzselhető, eltérő géptípusokból álló flottát javasol, mely az ügyfél igényeknek legpontosabban megfelel. További fejlődési lehetőséget kínál a cégeknek a dokumentumkezelés elektronikus és papír alapú módjának összhangba hozása, speciális alkalmazások segítségével, mint a HP Output szerver által kínált megoldás.

Dr. Czinege László, a HP vezérigazgató helyettese elmondta: ” A fénymásoló gyártóknak azért nem fog sikerülni teljesen átvenni egy nagyvállalat nyomtatási feladatait, mert az informatika kulcsszerepben van az üzleti folyamatszervezés terén, és azok zavartalanságát általában nem látja biztosítottnak akkor, ha egy gyengébb informatikai hátterű cég akarja elvállalni a teljes dokumentumkezelés (alkalmazásból nyomtatás, nyomtató-menedzselés, nyomtatáshoz kapcsolódó hálózati forgalom stb.) megvalósítását. A HP megoldásai a kiegyensúlyozott eszközparkra épülnek: figyelembe veszik a terhelést, folyamatszervezést, iroda elrendezést.”

Az egyre robosztusabbá váló lézernyomtatók segítségével lehetőség nyílik a marketing – kommunikációs anyagok házon belüli gyártására is. Ennek könnyen kiszámolható költségcsökkentő hatása van a tárolás és terjesztés területén. Akinek pedig nem elég az A4-A3 méretű kommunikáció, az a gyártáshoz választhat komolyabb eszközöket is, mint például a HP nagyformátumú nyomtatói.

HP kellékanyagok: innováció és környezettudatos magatartás
A változó piaci igényekre reagálva a HP évente több mint 3 milliárd Eurót költ kutatás-fejlesztésre, ebből megközelítőleg 0,8 milliárdot a nyomtatás és képalkotásra. Csak érdekességként, egy tintapatron kifejlesztése dollármilliós befektetést igényel és 3-4 évnyi munka szükséges egy tinta típus kifejlesztéséhez. A befektetett pénz azonban jó helyre megy, hisz mára már több mint 9000 szabadalom került bejegyzésre a nyomtatás területén, melynek fele a kellékanyagokról szól. Ezen fejlesztéseknek is köszönhetően a nyomtatási költségek 68%-al csökkentek, miközben a teljesítmény 900%-al nőtt. A fejlesztések egyik nagy eredménye azon környezetvédelmi megoldások kifejlesztése, melyeket legjobban a kellékanyagoknál figyelhetünk meg.
A kellékanyagok összetevőinek 95%-a újrahasznosítható és már több mint 600 000 tintapatront gyűjtöttek össze, a HP Return and Recycling Program keretében, mely egy országos logisztikai hálózat mind egyéni mind pedig nagyfelhasználók számára. A programmal a HP 2004-ben bekerült a leginkább környezettudatos magyar vállalatok közé.

A HP kiterjedt hamisításellenes programmal küzd a hamisítók és az illegális értékesítés ellen. A hamisítás és a kalózkereskedelem komoly károkat okoz a felhasználóknak. Az Európai Unió becslése alapján a hamisítási tevékenység mintegy 200 000 munkahely megszűnéséért tehető felelőssé a világon. A márkás termékek világkereskedelmi forgalmának 10 százalékában hamisítványok cserélnek gazdát – állítja az Anti-Counterfeiting Group. Házon belüli üzleti szakértőit, egy nemzetközi ügyvédi iroda, valamint egy globális nyomozóügynökség munkatársait mozgósítva a HP – mint a nyomtatási és képalkotási kellékanyagok élvonalbeli szállítója – saját hamisításellenes programot indított a probléma kezelésére. Csapata a világon mindenütt a helyi bűnüldöző szervekkel közösen dolgozik a hamisítók felkutatásán, azonosításán és törvény elé állításán. Ügyfelei védelme érdekében a HP különleges bejelentési mechanizmust dolgozott ki a hamis festékkazetták és tintapatronok, valamint az illegális értékesítés kárvallottjai számára.