Az év fotókiállítása?!

0

Bár még alig vagyunk túl az év első hónapján, máris úgy tűnik, a magyar fotógráfiai idei legnagyszerűbb kiállítása kerül hamarosan megrendezésre.

Ritka lehetőség adódik idén, ugyanis egyszerre tekinthetők meg Papp Elek és mestere, Tóth István fotográfiái egy kiállításon belül.

Tóth István a fotóművészet Oscar-díjának is tekintett „Az Évszázad Kiváló Fotóművésze” díját 1980-ban vehette át New York-ban. A művész munkássága hazánkban sajnos méltánytalanul kevesek által ismert, pedig az ő fotói minden, a fotográfiát, mint művészetet kedvelő, tisztelő és gyakorló ember számára irányadóak lehetnek. Az önmagával szemben is igen szigorú fotóművész csak a tökéletes képeit publikálta, így fotói minden esetben a tudatosságot és letisztultságot tükrözik. Képei a fotográfia hagyományos eszközeivel készültek.
Fotói 52 országban 2200 kiállításon szerepeltek, melyeken 327 nemzetközi díjat ért el.

Papp Elek fotóművész (PSA és MAOE hivatalos tag) szintén a hagyományosnak tekinthető művészi fotózás fontosságát vallja, mesterének Tóth Istvánt tekinti. Képei az itthoni MAFOSZ és a külföldi FIAP szalonokon egyaránt szép eredményekkel szerepelnek. Ezen hazai és külföldi sikerek elismeréséül 2004-ben TIT – Év fotósa, 2005-ben és 2006-ban pedig az „Év Fotográfusa” címet nyerte el.
Fotói eddig 41 országban szerepeltek kiállításokon. Összesen 143 díjat kapott, melyből 44-et a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségétől (FIAP – Fédération Internationale de l’Art Photographique).

Mindenképpen érdemes tehát időt szakítani és elutazni a simontornyai vármúzeumba, mert a kiállítás megtekintése során nem mindennapi vizuális élményben lehet részünk.
A tárlaton közel 160 fotográfia tekinthető meg, a kiállítást az Utolsó tavasz című Tóth István képet teszi emblematikussá.

Simontornyán nyílik meg

TÓTH ISTVÁN
fotóművész
„Az Évszázad Kiváló Fotóművésze”

és tanítványa

PAPP ELEK
Fotóművész
„Az Év Fotográfusa –2006.”

közös
kiállítása.

A kiállítást megnyitja: Tímár László
A megnyitó időpontja: 2007. február 17. (szombat) 15 óra

A tárlat megtekinthető: 2007. február 17 – 2007. április 10-ig.

Látogatási idő:
Március 31-ig 10 – 16 óráig, vasárnap, hétfő szünnap
Április 1-től 10-éig 10 – 13 és 14 – 17 óráig, hétfő szünnap

A kiállítást szponzorálja: Enesei Józsefné virágkötő