Miközben a kompakt gépek felbontása megállíthatatlanul növekszik, a digitális fényképezőgép gyártók marketingesei egy másik szám, az ISO érzékenység eszeveszett emelésébe is belekergették a fejlesztőket. Míg felületesen szemlélve a dolgot ez a fotós minél jobb kiszolgálásának benyomását kelti, a teljes képet részleteiben szemlélve már látszik, hogy nagy árat kell fizessünk a mutatós számadatokért. A magas érzékenység ugyanis csak a képrzékelőre érkező jel felerősítésével érhető el, ami nem csak a kép világosságára, de a képen látható zaj mennyiségére is hatással van. A téma ugyan szinte minden nap felvetődik fotós körökben (a szerkesztőségben legalábbis), de a cikkekben odavetett egy-egy mondaton kívül eddig nagyobb teret nem szántunk a dologra. Pedig megérte volna. A gyártók ostorozását elsőként az Amazon.com anyagi támogatásával minap megerősített Dpreview.com kezdte, vasárnapi olvasmánynak szánt rövid, de annál tartalmasabb áttekintésével. Bár a konklúzió egyes részleteivel nem értek ugyan egyet, az vitathatatlan, hogy a magasabb érzékenységet ilyen képérzékelőméretek és felbontások mellett csak komoly kompromisszumok árán lehet elérni. Véleményem szerint amíg egy fotóból csak 10×15 papírkép készül vagy csak monitoron nézik vissza, addig egy zajosabb, részlettelenebb (de színhelyes) kép még mindig jobb, mint egy alexponált életlen felvétel, vagy éppen a semmi.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Így készíthetsz könnyedén remek fényfestett portrékat csillagjárással
Eric Paré kanadai fotós a fényfestés egyik mestere. Elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2015-ös AdobeMAX szakmai konferenciára is meghívták vendégfotósként. Az...
Hosszú expozíció imitálása Photoshopban 2 perc alatt
Vannak helyzetek, amikor vagy nincs rá módunk, hogy akármilyen záridőt használjunk (pl. egy csónakból fotózunk), vagy utólag jövünk rá, hogy mennyivel jobb lenne a...
Magyar fotós szervezetek és intézmények
Magyarországon nem csak a fotózásnak, de a fotós szakmai szervezeteinek is van hagyománya. Ezek neveivel leggyakrabban pályázatok vagy kiállítások anyagaiban találkozhatunk, miközben a kisebb klubok mellett jelentős szerepük van a fotós közélet alakításában.
Az emberiség 100 legmeghatározóbb képe
A TIME magazin 100 fotóból álló válogatást készített, amely egyfajta best of az emberiség által eddig készített legmeghatározóbb képekből.
A részletes ismertetőket is tartalmazó oldalon...
Hét egyszerű trükk a kreatívabb fotókért
Ha régóta fotózol, előfordulhat, hogy egy idő után úgy érzed, valami újat kell alkotnod. Olyat, ami nem megszokott, olyat, ami nem a tökéletességről szól,...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben






