Muzsikáló természet

0

Idén is megrendezésre kerül a szegedi Dóm téren a Szegedi Szimfonikus Zenekar ajándékkoncertje, melyen Imre Tamásné Anikó és Imre Tamás fotói vetítik a koncert közben.

A részvétel ingyenes.

Sajtóközlemény:

Muzsikáló Természet

Szegedi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Gyüdi Sándor
Fotó és diaporáma: Imre Tamásné Anikó és Imre Tamás fotóművészek

Szeged – Hatodik alkalommal rendezik meg július 29-én a Dóm téren a Szegedi Szimfonikus Zenekar ingyenes ajándékkoncertjét.

A 2008-as esztendő a környezetkultúra éve; mivel a zárt hangversenytermekhez képest a Dóm téri nézőtérnek sokkal direktebb a kapcsolata a természettel, a Muzsikáló természet címet adtuk az idei ajándékkoncertünknek.

A természeti környezet – jelenségek, tájak, – által inspirált zeneművekből kötöttünk csokrot – mondja az est karmestere, Gyüdi Sándor. – A felcsendülő darabokhoz diaporáma is kapcsolódik: Imre Tamás fotóművész a művekhez illő mozivászon méretű képeket vetít a nézőtérre. Az előadás különlegessége az élőkoncertes diaporáma, mely ebben a műfajban még egyedülálló. A több, mint 4000 fős közönség óriási vizuális élményként fogadhatja be a természet hangjait és képeit a nézőtéren.
A darabok többsége programzene, azaz a szerző által hitelesített konkrét programja van, például Debussy: A tenger vagy Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen című darabjai. Ezért azokat az asszociációkat, amelyekből a zenei gondolat táplálkozott, képi formában is szeretnénk megjeleníteni.

Gyüdi Sándor karmester – aki akkor már a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójaként vezényli jelenlegi együttesét – úgy véli: nagyon fontos a muzsikusok számára, hogy minden nyáron óriási érdeklődés kíséri a kezdeményezést. A Dóm téren egyetlen estén ilyenkor több szegedi polgárhoz juttatják el a muzsikát, mint amennyien az egész koncertévad összes bérletihangversenyén megfordulnak.

– Ilyenkor sok olyan ember is eljön meghallgatni bennünket, aki évad közben sohasem jár koncertre. Épp ez a célunk: ne egy elit réteg szórakozása legyen csupán a komolyzene, hanem minél többen ébredjenek rá, hogy milyen élvezetes élményt jelent – hangsúlyozza a karmester.

Imre Tamás fotóművész – a diaporámák megszületését több hetes előkészület előzte meg. Tiszteletben kellet tartanunk a híres zeneszerzők érzéseit és impresszióit, melyek fontos szerepet kapnak a zenei hangeffektusok megnyilvánulásával. Ennek megfelelően 10.000 kép közül válogattuk össze természetfényképeinket e csodálatos felkéréshez.

A műsor
Csupa népszerű darab, komolyzenei sláger szerepel a szimfonikusok ajándékkoncertjének műsorán: Mendelssohn Hebridák nyitányával indul a hangverseny, majd Beethoven VI. „Pastoral” szimfóniája, valamint két Debussy-mű, A tenger és az Egy faun délutánja következik. Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című darabja zárja a programot.