Könyvajánló – Light – Science & Magic

0

Pár hónapja szemezgetek a könyvvel, sok fórumon, blogon ajánlották, hogy milyen jó. A reklámozás után egy kíváncsiság fogott el, hogy vajon tényleg ilyen jó-e. Belenéztem a Google Books oldalon, és úgy döntöttem, hogy megrendelem (itt is bele lehet lapozni).

A világítástechnikában kezdőknek mindenképpen hasznos könyvről van szó, amely részletesen végighalad az alapfogalmak gyors taglalásától kezdve a konkrét példákon keresztül a legnehezebb tárgyak/felületek fotózásáig mindenen. Az első fejezetben az alapokkal foglalkozik, majd a másodikban rátér az alapfogalmakra, mint fényesség, szín, kontraszt, visszaverődés, folytatja a harmadik fejezetben a visszaverődési típusokat, a beesési szögeket. Ezután a negyedik fejezetben a polárszűrő ismertetése után a fényforrás nagyságának fontosságáról ír, majd az ötödikben a jellemző alak és kontúr kihangsúlyozását taglalja. Ezek után tér rá a konkrét témákra, mint a fém és üveg világítása. A nyolcadik fejezetet a fényformáló eszközöknek és azok hatásainak szenteli, utána a különleges helyzetek bevilágításával foglalkozik, és a záró, tizedik fejezetben a saját műtermünkön (illetve megszokott környezetünkön) kívüli világításról olvashatunk. Természetesen ez a rövid összefoglaló az angol nyelvű könyvben található ismeretanyagnak töredéke, jóval több fogalmat tisztáz a bő 300 oldalas írásban.