Stúdiótechnika, keretek, albumok

0

Néhány hete még nem gondoltam, hogy a születésnapomon éppen Kölnben fogok dolgozni. És tessék most itt bóklászok a Photokina 6-os és 9-es  pavilonja között, és főszerkesztői utasításra próbálok úrrá lenni a káoszon, próbálok legalább megközelítőleg képet adni arról a két hatalmas csarnokról, ahol megszámlálhatatlan viszonylag kis kiállító mutatja be portékáját. Minden megtalálható, megnézhető, megtapintható ami valamilyen szinten kapcsolatba hozható a fotózással és nem fényképezőgép gyártás. A nagy digitális gép gyártók ugyanis néhány száz méterrel arrébb más csarnokokban kaptak helyett. Nézzük tehát először a 9-os pavilont. Ebben a csarnokokban szinte minden az albumokról és a keretekről szól, illetve minden olyan létező dologról, ami szóba jöhet a fotók tárolásával bemutatásával kapcsolatban. Készültek fotók fára, fémre, üvegre, műanyagra. A magyar fotósboltok és áruházláncok kínálatához szokott látogató csak kapkodja a fejét. Elképesztő mennyiségben és választékban kínálják áruikat a gyártók. Közülük is kiemelkednek a törökök, akik hagyományos nemes anyagokból, bőrből és papírból állítják elő rendkívül míves kivitelű albumjaikat. Bizonyára nem mindenkinek tetszik az általuk képviselt stílus, viszont tagadhatatlanul értékes, szép termékekkel jelentkeztek, olyanokkal, melyek méltán díszei lehetnek bármely könyvespolcnak vagy szobának Mivel a Photokina nem annyira a végfelhasználóknak, sokkal inkább a szakmának, tehát a fényképezésből hivatásszerűen élőknek szól, az albumos cégek között sétálva, az egyik ami az első  pillanatban szembetűnő, hogy mintha mindenki az esküvői fotózásból szeretne üzletet csinálni. A másik: az esküvői fotók mindig oldalakra szerkesztve, gondosan válogatva, könyvbe kötve jelennek meg. Úgy tűnik vége az igénytelenségnek, az esküvői fotókat kilóra gyártóknak, zacskóban átadóknak. A jövő az igényességé, a hozzáadott értéké, a komplex szolgáltatásé. Legalábbis itt a kiállításon. Csak legyen aki megfizeti. Meg kell találni hozzá a fizetőképes keresletet. És van aki megtalálta, A CBL nevű cég – ők egyébként  fehér-egyensúly beállító tárcsákat gyártanak és próbálnak eladni – által szervezett bemutatón, Andy Marcus new yorki sztárfotós mutatta be képeit. Arra ugyan nem sikerült rájönni miként tud begyűjteni évi kb. 350 esküvői megrendelést (és azért csak ennyit, mert többre nincs kapacitásuk), mint ahogy arra se, hogyan éri el az átlagban 20.000 dolláros árat egy-egy sorozatért. Az viszont ismét bebizonyosodott: jókor kell jó helyen lenni. Eddie Murphy, Donald Trump, Mary Tyler Moor vagy éppen Aga Khan esküvője úgy tűnik ilyen jól fizető helyek, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a fotós elmondása szerint, némelyik esküvői helyszínnek csak a dekorációjára 2 millió dollárt költöttek. Egyébként meg a sztárfotós képei olyanok-amilyenek. Nálunk valószínűleg a 20.000Ft-ot se igen lehetne elkérni értük, de hát ez nem Amerika. (Persze a látható gyenge minőségbe nyilván belejátszott a kivetítő rossz beállítása is) De térjünk vissza a kiállításra. A műteremben fotózóknak is paradicsom a Photokina. A világ minden tájáról itt vannak azok akik háttereket, stúdió berendezéseket gyártanak A sima feltekerhető papír és műanyag hátterek mellett rengeteg cég kínál a nálunk megszokottakhoz képest nagyon kedvező áron batikolt és festett drapériákat, persze elsősorban a távol-keletről. A kézzel vagy motorral le és feltekerhető, elhúzható megépíthető hátterek között felbukkant egy, már azt hittem régen elfeledett megoldás, amit most virtuális háttérként reklámoznak, de valamikor a filmes világban csak vetített háttérnek neveztünk, és a amely, PS világában azt hittem teljesen elvesztette jelentőségét. De nem, mert itt van és működik a fényképezőgép optikája elé szerelhető eszköz, mely egy vetítőgép és egy ferde féligáteresztő tükör segítségével teszi a kiválasztott diaképet a modell mögé, melynek meg lehet változtatni a színét és az élességét is. Folytassuk sétánkat a 6-os csarnokban. A kavalkád leírhatatlan. Itt minden a műtermi világításról szó. Jelen vannak a hagyományos nagy gyártók a Multiblic-től a Broncolorig. Rajtuk kívül viszont itt vannak hatalmas számban a távol-keleti gyártók, akik ma már választékban és minőségben is versenyképesek a klasszikusokkal. Vannak akik a kispénzű amatőröket célozzák meg, hordozható villanókhoz kínálva olyan kiegészítőket, ernyőket, és softboxokat, melyekkel házi stúdiók állíthatók össze. Mások a vérprofikra utaznak. Elképesztő mennyiségben és választékban kínálva a    generátoros és fejgenerátoros vakukat, minden létező kiegészítővel, fényterelővel és és állvánnyal együtt. Ha már világításról van szó nem hiányozhatnak a kiállításról azok az eszközök, amelyek ugyan csak érintőlegesen kapcsolódnak a témához, viszont a fotózásból élők napi gyakorlatában elengedhetetlen. Ezek a különböző tárgyasztalok. Gondoljunk bele. A postaládánkba dobott rengeteg prospektus tele van termékfotóval. Ezeket valakik fotózzák. Első pillanatban a dolog egyszerűnek látszik, viszont aki próbált már ilyet az tudja, a látszat csal. Ahhoz, hogy a termék tényleg csillogások, felesleges zavaró fények nélkül jelenjen meg a képen, nagy gyakorlatra, türelemre, és nem utolsósorban megfelelő tárgyasztalra és világításra van szükség. Na ezeket lehet itt kipróbálni, megvásárolni. A tárgyfotózás és még sok más fotóterület elképzelhetetlen stabil jól használható állvány nélkül. Aki itt nem talál megfelelőt a gépéhez az nem is akar igazán állványról fotózni. Mint mindenben, ebben a témában is hatalmas a választék. A nagy gyártók mellett az állványpiacot is ellepték a távol-keleti gyártók. Termékeiket első, de sokszor még második ránézésre se nagyon lehet megkülönböztetni a nagynevű gyártók hasonló árucikkeitől. Minden célra és árkategóriában van állvány és fej. A 6-os pavilonban vonultak fel a táskagyártók is. Aki megvásárolta  drága felszerelést, az vinni, szállítani, óvni is karja azt. Minden létező célra, méretre, formára kínálnak táskát, hátizsákot, dobozt. A digitális fényképezés korszakában a PS használata azt hihetnénk feleslegessé tette a filmes korszakból jól ismert trükkszűrőket. Úgy tűnik, tévedtünk. Az egykor méltán híres Cokin cég jelenti él és virul, itt van Photokinán. De nem a Cokin az egyetlen régi ismerős. A múlt század hetvenes éveiben a vasfüggöny mögött felnéztünk arra aki valódi Paterson  tankban hívatta a fekete fehér, esetleg színes filmjeit. Aztán elmúlt előbb a fekete-fehér világ, vele együtt a házi kidolgozás, aztán filmek is háttérbe szorultak. A Paterson viszont jelen van és kínálja termékeit nyilván olyanoknak, akik vagy nosztalgiából, vagy  művészi ihletettségből még vagy ismét művelik a hagyományos technológiát. Ennyi fért egy fél napos felfedezőútba, vagy nevezzük inkább felfedező rohanásnak a 2008-as Photokina 6-os 9-es pavilonjában, ahol ha jól számoltam 275 kiállító kínálta termékeit.