Birdie Kodak standon tett Photokinás sétája során szert tett egy Kodak Ektar 100 filmre, amit a beszámolójában ajánlott fel a leggyorsabb felhasználónak. A filmet Mutty vitte el, aki már teljesítette is Birdie egyetlen kérését, miszerint be kellene számolni a tapasztalatokról. Már a bevezetőt olvasva lehet sejteni, hogy itt nem csak száraz tesztről lesz szó, hanem kapunk valamiféle kis betekintést egyéb kulisszatitkokba is. Mutty egy hangulatot akar átadni a filmes fotózásról amellett, hogy ténylegesen a Kodak új filmjéről is ír. Elsőként rögtön bele is veti magát a digitális korszak és a filmek természetes „effektjeinek” ellentéteibe. Amíg egy digitális képre azt mondjuk, hogy zajos, addig egy filmesre azt, hogy szemcsés. A zajt rosszként, a szemcsézettséget pedig jó hatásként fogjuk fel… Természetesen az összehasonlítandó filmeket hasonló körülmények között, hasonló felszereléssel próbálta ki, majd azt digitalizálta, de ennél is figyelve az azonos felbontásra, hogy a szemcsézettséget is lehessen figyelni… 50mm körüli objektívekkel (mindig ekvivalens gyújtótávolságra gondolva) és teleobjektívvel is lőtt képeket, majd figyelte a színvisszaadást, a szemcsézettséget, élességet, dinamikát. Bővebben
NÉPSZERŰ CIKKEK
A medián fotózási technika
Szűcs Mátyás egy érdekes technikáról írt nekünk cikket, amelyben bemutatja, hogy a Photoshop Smart Objects-einek egyik tulajdonságát hogyan hasznosíthatjuk olyan kompozit fotók készítésénél, amelynél...
Portréfotózás – ingyen oktatóvideó
A Photogy ingyenes oktatóvideót tett közzé, amelyben Alex Koloskov magyarázza el a portréfotózás fontos alapköveit stúdióban és kültéren egyaránt. A leckében többek...
Így használd a Lightroom Color Grading (fényelés, színkorrekció) funkcióját!
Még tavaly ősszel jelent meg a Lightroomban a három utas színkorrekció lehetősége, aminek használata nem túl bonyolult, mégis vannak apró trükkök, amikkel még egyszerűbben és hatékonyabban használhatod.
3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel
Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben






