Canon Selphy CP780 és CP790

0

A Canon bejelentette a kis méretű fotónyomatóit tömörítő Selphy sorozat legújabb két modelljének érkezését. A Selphy CP780 és CP790 elődeikhez hasonlóan legfeljebb 100 x 200 mm-es nyomatok készítésére alkalmas, de alap nyomtatási méretük 148 x 100 mm. A hőszublimációs technológiával készült papírképek, megfelelő körülmények között tárolva, akár a 100 éves fakulásmentes élettartamot is elérhetik. A nyomtatók közvetlenül fényképezőgépről, vagy kameráról, számítógépről, illetve beépített kártyaolvasójukkal is használhatók.

A Canon Selphy CP780 többféle színváltozatban kapható, tetejére pedig egy 2,5” képátlójú, színes LCD kijelző került. A nyomtató szoftvere automatikus vörösszem eltávolítást és képkorrekciót is végez. A 300 dpi felbontással dolgozó apró printer 47 mp alatt készít el egy 10 x 15 cm-es fotónyomatot. Opcionálisan akkumulátort és Bluetooth adaptert is vásárolhatunk hozzá.

Canon Selphy CP780

Canon Selphy CP780

A Selphy CP790 csomagja a viszonylag kicsi nyomtató egységen kívül egy rácsatolható műanyag hord-dobozt is tartalmaz, melybe a nyomtató kiegészítőit pakolhatjuk. Szintén felszerelték automata képkorrekciós szoftverekkel, a könnyű kezelhetőséget pedig az Easy Scroll Wheel tárcsa segíti. A nyomtatón 3” képátlójú LCD monitor található. Felbontása és sebessége megegyezik az előzőleg bemutatott típussal.

Canon Selphy CP790

Canon Selphy CP790

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az új SELPHY CP780: ultra kompakt, ultra könnyű fotólabor

London, Egyesült Királyság, 2009. június 10. A Canon a mai napon frissíti SELPHY kompakt fotónyomtató-választékát az új SELPHY CP780 készülékkel. A SELPHY CP760 utódaként az új, ultra kompakt nyomtató jelentős előrelépést mutat a nyomtatási sebesség terén elődjéhez képest. A szórakoztató, kedvező áru, családi nyomtató felhasználóbarát módon kezelhető, és egy percen belül készít el egy kiváló, fotólabor-minőségű nyomatot. A készülék rózsaszín, kék, ezüst és fehér színekben kapható, és az opcionális akkumulátorral útközben is használható.

Könnyebb, mint valaha

A SELPHY CP780 valóban könnyen használható a felhasználóbarát kezelőfelületnek, és az egyértelmű elrendezésű gomboknak köszönhetően, így bárki rövid idő alatt elkészítheti a kívánt fotónyomatot. A nagy, 2,5”-es TFT színes LCD kijelzőn a képek előzetesen megjeleníthetők memóriakártyáról történő nyomtatáskor, és itt jelenik meg a menürendszer is a választható 7 nyelv egyikén.

A SELPHY CP780 három memóriakártya-foglalattal rendelkezik. Ezek lehetővé teszik a számítógép nélküli nyomtatást az elterjedtebb memóriakártyákról. A PictBridge-kompatibilitásnak köszönhetően a legtöbb digitális fényképezőgépről is lehetséges a közvetlen nyomtatás. Az opcionális Bluetooth-adapterrel a nyomatok mobiltelefonról és egyéb vezeték nélküli eszközökről is elkészíthetők.

A SELPHY CP780 nyomtatóhoz jár a SELPHY Photo Print szoftver is, amely most hangos útmutatót is tartalmaz, így a számítógépről történő nyomtatást hangos utasítások segítik. Ez különösen jól használható gyerekek esetén, akik most tanulják a nyomtatást.

Gyors, tartós laborminőségű nyomatok

Alig 47 másodperc alatt a SELPHY CP780 kinyomtat egy oldalt különböző méretű nyomathordozókra, többek között levelezőlap, széles, hitelkártya méretű fotópapírra vagy címkékre. A gyors indításnak köszönhetően nem kell a nyomtató melegedésére várni, így a nyomatok másodpercek alatt elkészülhetnek.

A hőszublimációs technológia fényes, minőségi nyomatokat produkál, amelyek megjelenésükben a hagyományos labornyomatokhoz hasonlítanak. A speciális bevonat védi a nyomatokat a víztől és egyéb folyadékoktól. A nyomatok 100 évig3 megőrzik minőségüket, ha fotóalbumban tárolják őket.

A SELPHY CP780 képjavító funkciói még jobbá teszik a fotókat nyomtatás előtt, és az Automatikus képkorrekciós, és az Automatikus vörösszem-korrekciós funkciókkal minden egyes kép minősége egyedileg optimalizálható.

  • Ultra kompakt, kedvező áru nyomtató
  • Könnyű használat – egyszerű felhasználói felület, nagy gombok, hangos útmutató
  • Közvetlen nyomtatás kompatibilis fényképezőgépekről és az elterjedtebb memóriakártyákról
  • Hosszú, 100 év élettartamú nyomatok*
  • Nyomtatás alig 47 másodperc alatt és gyors indítás
  • Festékszublimációs eljárás, laborminőségű nyomatok
  • 2,5”-es színes TFT LCD
  • Opcionális akkumulátor, nyomtatás útközben
  • Opcionális Bluetooth-adapter a vezeték nélküli nyomtatáshoz
  • Kapható rózsaszín, kék, ezüst és fehér változatban

*A 100 éves értéket gyorsított tesztek alapján számítottuk ki. További információkat a műszaki adatok között talál.

Nyomtasson nagyszerű fotókat a kreatív, felhasználóbarát SELPHY CP790 nyomtatóval!

London, Egyesült Királyság, 2009. június 10. A Canon a mai napon hozza forgalomba a vadonatúj, többfunkciós, kompakt SELPHY CP790 fotónyomtatót, amellyel a fotólabor-minőségű nyomatok készítése könnyebb, mint valaha.

A SELPHY CP790 használata kialakításának köszönhetően igen egyszerű és kényelmes. A nagy, 3”-es LCD képernyő és az Easy-Scroll vezérlőtárcsa könnyűvé teszi a telepítését, használatát és kezelését. A SELPHY CP790 tartalmaz egy sor szórakoztató sablont és elrendezést, amellyel a felhasználók korra való tekintet nélkül kreatívan testre szabhatják fényképeiket. Az Automatikus képkorrekció funkció pedig biztosítja a laborminőségű nyomatok könnyű készítését.

„A Canon eszközeivel mindig könnyű volt laborminőségű nyomatokat készíteni, de a legújabb SELPHY nyomtató tovább emeli a színvonalat. A kényelmesen, egyszerűen és szórakoztatóan használható SELPHY CP790 egy nagyszerű fotónyomtató bárki számára, ráadásul a családok számára is elérhető áron.” – mondta Rainer Feuhres, a Canon Consumer Imaging vezetője.

A beépített fogóval, tartókosárral és opcionális akkumulátorral a SELPHY CP790 nyomtatóval bárhol lehet nyomtatni számítógép használata nélkül.

Minőségi nyomtatás egyszerűen

A SELPHY CP790 mindent tartalmaz, ami a laborminőségű fotónyomatok gyors és egyszerű elkészítéséhez szükséges. A dönthető 3.0”-es LCD képernyő és az Easy Scroll vezérlőtárcsa könnyűvé teszi a kezelését. A beépített PictBridge porttal és a memóriakártya-foglalatokkal sokféle digitális fényképezőgépről és memóriakártyáról lehet közvetlenül nyomtatni – így nem szükséges számítógéphez csatlakoztatni. A felhasználó még a mobiltelefonjáról is nyomtathat közvetlenül infravörös kapcsolat vagy opcionális Bluetooth-adapter segítségével.

A SELPHY CP790 gyors, rugalmas és szórakoztató. Egy laborminőségű levelezőlap méretű nyomatot 47 másodperc alatt készít el. Az opcionális papírkazettákkal lehetséges az levelezőlap, széles, hitelkártya és mini címke méretűű nyomatok készítése is. A SELPHY CP790 hőszublimációs nyomtatási eljárást használ az egyenletes, laborminőségű nyomatok készítéséhez; a speciális bevonat védi a nyomatot a nedvességtől és a szennyeződéstől. Albumban tárolva 100 évig is kiváló minőségű, tartós nyomatokat készítő SELPHY CP790 nyomtatóval sokáig megőrizhetők a családi emlékek.

A SELPHY CP790 tartalmaz egy sor Automatikus képkorrekciós funkciót is, például a Vörösszem-korrekciót, Bőrtónus-optimalizációt, és Zajcsökkentést, melyek segítségével automatikusan javítható a fotók minősége. A Saját színek opcióval speciális effektusok adhatók a képekhez, például Szépia, Élénk, Diapozitív, vagy Fekete-fehér.

Kreatív fotónyomatok

A család minden tagja személyre szabhatja a fotóit egy sor, a nyomtatóba épített kreatív funkcióval. A Fotónapló funkcióval a fényképek hatféle különböző naplóelrendezésbe helyezhetők el, külön szöveggel, hatféle háttérszínnel és 17-féle bélyegzővel. A naplóban elhelyezett fotók levághatók, körbevághatók, és javíthatók, és az elrendezésben megjeleníthetők a fotók készítési dátumai is.

A mellékelt SELPHY Photo Print szoftver végigkíséri a felhasználót a nyomtatás lépésein, a képernyő és hangos utasítások segítségével.

Az elegáns és kompakt, egyszerűen használható SELPHY CP790 könnyűvé teszi a laborminőségű fotónyomatok készítését kezdő és haladó felhasználók számára egyaránt. Sokféle kreatív és kényelmes funkciójával ideális olyan családok számára, akik értékes emlékeiket szeretnék nyomatokon rögzíteni.

További információk

Nyomathordozók

A használható nyomathordozók a következők:

  • Levelezőlap méret (100 mm x 148 mm) – (KP-36IP, KP-72IP/IN, KP108IP/IN)
  • Széles méret (100 mm x 200 mm) – (KW-24IP)
  • Hitelkártya méret (54 mm x 86 mm) – (KC-36IP)
  • Hitelkártya méretű címkék (KC-18IF)
  • Hitelkártya méretű mini címkék – kártyánként nyolc címke (KC18IL)

Szoftverek

A SELPHY CP790 nyomtatóhoz a Canon Solutions Disk lemeze van mellékelve, amely a képek számítógépes kezelésére, tárolására és nyomtatására használható szoftvereket tartalmaz, többek között:

Windows

  • SELPHY Photo Print 1.0
  • SELPHY CP790 Printer Driver 1.0 for Microsoft Windows 2000, XP SP2-3, Vista 32 bites/64 bites (SP1 is)

Macintosh

  • SELPHY Photo Print 1.0
  • SELPHY CP Printer Driver 1.0 for Mac OS X 10.4-10.5

A vásárló tagságra jogosult a CANON iMAGE GATEWAY szolgáltatásban, ahol 100 MB tárhelyet kap az online személyes képgaléria kialakításához.

Tartozékok

  • BU-30 Bluetooth adapter (opcionális)
  • CA-CP200 kompakt hálózati adapter
  • NB-CP2L akkumulátor (opcionális)
  • PCC-CP300 hitelkártya méretű papírkazetta (opcionális)
  • PCL-CP300 levelezőlap méretű papírkazetta
  • PCW-CP100 Széles méretű papírkazetta (opcionális)