Olympus µ TOUGH-6010

0

Az Olympus hamarosan kiadja a nem is oly rég bejelentett µ TOUGH-6000 (tesztünk)utódját. A külsőre szinte megszólalásig hasonló fényképezőgép legfőbb újdonsága, hogy 10 helyett 12 megapixeles képérzékelőt kapott. Ezen kívül apróbb változás, hogy az érzékenység ISO50 helyett 64-ről indul (és 1600-ig állítható), és egy kicsit nagyobb, 45 MB-os belső memóriát kapott a gép.

Az Olympus µ TOUGH-6010 ahogy elődje is, elsősorban víz- és ütésálló kivitelével tűnik ki az átlagból. A masszív fémváz ellenáll a 1,5 méterről való leejtésnek és max. 3 méteres mélységig a víz nyomásának. A fényképezőgépet nagyobb hidegben is használhatjuk, hiszen -10C fokig ellenáll a fagynak.

A 28mm-nek megfelelő látószögről induló objektív 3,6x-os optikai zoomot kínál és a gépet a szenzor mozgatásán alapuló, valamint digitális stabilizátorral is ellátták. Az apró készülékből természetesen a továbbfejlesztett arcfelismerő technológia sem maradhatott, ki, amely 16 emberi arcot képes egyidőben felismerni, az arcbőrt pedig a Beauty Mode szolgáltatás teszi simábbá.

A többnyire automata működésű fényképezőgép 19 témaprogramot kínál, melyek közül az i-Auto módnak köszönhetően önállóan is képes választani a gép. A képek sötétebb területeinek megfelelő „kiexponáltságáért” a Shadow Adjustment technológia felel, a fotókat pedig négy egyedi effektussal (Magic Filters) tehetjük még érdekesebbé.

A gép 640 x 480 pixeles videók felvételére is alkalmas, 15, vagy 30 kocka/mp sebességgel és hanggal. A hátsó LCD kijelző maradt a régi, 230 000 képpontos felbontással és 2,7” képátlóval. Tárhelyként a már említett, 45 MB-os memóriát, vagy külön vásárolt xD kártyákat használhatunk, de adapterrel microSD memóriák is használhatók.

Az Olympus µ TOUGH-6010-et, többféle színben, már júliusban szeretné piacra dobni a gyártó.

A fényképezőgép főbb jellemzői:

  • 3 méterig vízálló, 1,5 méterig ütésálló, -10 fokig fagyálló
  • 12 megapixeles effektív felbontás
  • 3,6x optikai zoom (28-102mm ekv.)
  • Dual képstabilizátor
  • Arcfelismerés, 16 emberi arcig
  • Beauty Mode (arcbőr retus)
  • i-Auto témamód választás
  • TAP Control (egyedi kezelőfelület)
  • Beauty Mode (arcbőr retus)
  • 640 x 480 pixeles videó
  • 2,7″ méretű, 230ezer képpontos LCD
  • 45 MB belső memória
  • Lithium ion akkumulátor