Izrael 1948 Robert Capa szemével

0

Fotókiállítás nyílt Robert Capa képeiből.

A kiállítás megtekinthető: 2009. augusztus 30 – szeptember 6.
A kiállítás hétfőtől péntekig 10-től 17 óráig, pénteken 14:30 óráig látogatható.
Szeptember 6-án rendhagyó módon 21 órától 24 óráig is megtekinthető.

„Capa zsidó volt. Capa magyar zsidónak született. Capa élete első 18 évét Magyarországon élte le. Capa szekuláris zsidó volt. Zsidósága nem vallási identitásban jelent meg, hanem abban, hogy egy olyan korban élt, ahol Magyarországon is, Németországban is, és még a világ sok országában fenyegetettséggel és üldözöttséggel járt, ha valaki zsidónak született.

Capa magyar zsidónak született és világpolgárként halt meg. Érzelmileg közelebb került Izraelhez, s eltávolodott Magyarországtól.

1947-ben megkapta az egyik legmagasabb amerikai kitüntetést, a Szabadság érdemrendet, de semmilyen magyar kormányzat őt nem tüntette ki.

A magyar kormányzat most megvásárolta képei egy részét, ami tiszteletreméltó gesztus egy világhírű magyar származású ember tekintetében. Lehet, hogy a magyar világ és a tehetség meg a zsidók viszonyában valójában az időzítéssel van a probléma.

Utólag szeretjük a tehetséget, és utólag ismerjük el a zsidókat. De lehet, hogy ebben az országban mindig, mindenkor, mindenkivel ez a probléma…”

(Részletek Gerő András kiállítási megnyitójából.)

A kiállított képek a Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő mestersorozatról készültek.

A kiállítás fő támogatója az Oktatási és Kulturális Minisztérium

Magyar Zsidó Múzeum
1077 Budapest, Dohány u. 2.
Telefon: 342-8949