Bezárt a 31. Photokina

0

Ezen is túl vagyunk – mondhatnánk, már ha nyűgösen állnánk hozzá. De mi inkább azt mondjuk: Máris vége?! Sajnos igen, s bizony idén sem volt mindenre időnk, bárhogy tepertünk. Vasárnap tehát bezárta kapuit a 2010-es Photokina. Összefoglalónk következik. Mintha csak tegnap reggel lett volna, hogy útnak indultunk nagy reményekkel. Valójában azonban egy hét eltelt azóta. Nézzük, mit hozott a Photokina idén. Annak ellenére, hogy gazdasági világválság van, a látogatók számában nincs csökkenés, sőt, az előző alkaloméhez képest még nőtt is, több, mint 180.000 ember volt kíváncsi az idei újdonságokra, amely 7%-os növekedést jelent. Szintén emelkedett a látogatók ország szerinti listája, amely 167 országra bővült. Nem volt ennyire szép eredmény viszont a kiállítók száma, amely a korábbi 1600 helyett idén csak 1251 volt. Fel is tűnt, mintha egy pavilonnal kisebb helyen terpeszkedett volna a kiállítás, de biztosak nem voltunk a dolgunkban. Ezen kívül a két évvel ezelőtti 50-hez képest idén 45 országból érkeztek kiállítók, amely szintén enyhe visszaesés. Új termékekben viszont nem volt hiány, bár a legtöbb gyártó még a szakkiállítás előtt bejelentette friss modelljeit, ez okozhatja azt, hogy talán kevésbé tűnt érdekesnek az idei vásár. A kiállítás legegyértelműbb irányvonala a 3D volt, amit nem csak a Panasonic standon lehetett érzeni, de más gyártóknál is felütötte fejét a 3D őrület. Fényképezőgépek terén a legnagyobb meglepetés a Sigma SD1 volt, hiszen erről nemigen keringtek pletykák a Photokina előtt (mi legalábbis nem találkoztunk velük, amit persze okozhatott az is, hogy lekötötte figyelmünket a munka 😀 ). Ezek után mondja még valaki, hogy a pletykák forrása nem maguk a gyártók, hiszen miért is ne érné meg nekik, hogy már előre róluk beszél a sajtó. Más kérdés, hogy ezt tudva vajon miért nehezítik meg az újságírók munkáját azzal, hogy foggal-körömmel ragaszkodnak a maguk által sem betartott embargóhoz. No de vissza az SD1-hez. A Sigma régóta hallgat, csak a DP kompakt szériáját csiszolgatta. Most azonban itt van ismét a DSLR piacon, méghozzá egy felbontásában is versenyképes modellel, amely szolgáltatásaiban is képes lesz labdába rúgni (kivéve a videófelvételt, mert ez egyelőre hiányzik a Sigma DSLR-ek tarsolyából). A rengeteg pletyka után a Panasonic DMC-GH2 már nem is tűnt olyan érdekesnek, hogy a Pentax K-5-ről ne is beszéljünk. Persze ennek ellenére igenis fontos termékek ezek, s a rajongók számára valódi előrelépést hordoz mindkettő. Objektívek tekintetében mind a Canon, mind a Nikon több újítással is jelentkezett, igaz, a Canon csak a profikra gondolt, míg a Nikon az amatőr fotósokra, sőt a hobbifotósokra is. A Pentax két objektívje talán nem kavart akkora port, mint amit érdemelt volna, de ezt ráfoghatjuk arra is, hogy hazánkban viszonylag kevés a Pentax tulajdonos (hogy ehhez mennyiben járul hozzá a Pentax gyér hazai forgalmazása, az már egy másik kérdés). S végül magunkról. Ismét új tapasztalatokat szereztünk, rá kellett jönnünk, hogy azon nagy gyártók, amelyek már a Photokina előtt megtették a bejelentéseiket, nem jönnek ki más újdonsággal. Az időbeosztást is át kell gondolnunk, s ennek megfelelően igyekszünk 2 év múlva úgy dolgozni, hogy még több és még érdekesebb beszámolóval jelentkezhessünk. Reméljük olvasóink is úgy érezték, hogy maguk is kint vannak a világ legnagyobb fotótechnikai szakkiállításán, ha igen, akkor sikerült úgy dolgozunk, ahogy mi is szerettünk volna. Viszlát Photokina, találkozunk 2 év múlva, 2012. szeptember 18 és 23. között (feltételezhetően mi ismét pár nappal korábban kiutazunk). A Photokina tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.