Közelgő csúcskategóriás M.Zuiko Digital optika

0

Az Olympus rövid történeti áttekintőbe burkolva csepegteti be a köztudatba, hogy az év végére egy csúcskategóriás M.Zuiko Digital objektívet kíván készíteni. A fejlesztés alatt álló termékről egyelőre semmit sem tudni, így azt sem, milyen gyújtótávolság lefedésére tervezik.

Sajtóközlemény:

TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS
AZ OLYMPUS ZUIKO OBJEKTÍV MÁRKA IDÉN 75 ÉVES

A Takachiho Corporation – a mai Olympus cég elődje – 1936-ban mutatta be az első Zuiko objektívet a „Fél-Olympus I” fényképezőgépben. A Zuiko objektív márka születésének 75. évfordulója alkalmából a Camera and Photo Imaging Show-n (CP+) az Olympus Imaging Corporation (elnöke: Masaharu Okubo) bemutatja az Olympus Zuiko történet hajnaláról származó fényképezőgépet és egy M.ZUIKO DIGITAL objektív koncepciót. Az 1938-ban megjelent „Fél-Olympus II”, valamint az új, még fejlesztés alatt lévő és idén bemutatkozó csúcskategóriás M.ZUIKO DIGITAL objektív koncepció modellje látható a CP+ kiállításon Yokohamában, 2011. Február 9 és 12 között.

A Zuiko márkáról
A Takachiho Corporation – a mai Olympus vállalat elődje – 1936-ban mutatta be első fényképezőgépét, a “Fél-Olympus I” típust. A fényképezőgép objektívje a “Zuiko” nevet kapta, melynek jelentése: „az istenek fénye”. A névválasztás egyrészt utal az objektív kifejlesztését végző Mizuho optikai kutatólaboratóriumra (ugyanis a „Mizuho” első betűje a japánban „zui”), másrészről utal a vállalat nevére is – hiszen a “Takachiho” jelentése: „az istenek hegye”. A névnél már csak egy dolog lett híresebb: az objektív akkoriban szenzációt keltő minősége. Azóta az Olympus fényképezőgépek legsikeresebb generációiban találjuk meg a Zuiko objektíveket. Az objektívek széles körben elhíresültek kivételes képalkotó képességükről – a Zuiko pedig egyike a legelismertebb csúcsminőségű objektíveket gyártó márkáknak.

Fél-Olympus I (1936)
Az 1936-ban bemutatott “Fél-Olympus I” az első Olympus fényképezőgép, mely az akkoriban frissen kifejlesztett Zuiko objektívet kapta meg. Az objektívet egy, a Proud által gyártott „Fél-Proud” vázra szerelték. Ez a csúcsminőségű fényképezőgép 105 jenbe került akkoriban, amikor az egyhavi alapfizetés 75 jen körül mozgott.

Fél-Olympus II (1938)
1938-ban az Olympus sikeresen kifejlesztette saját vázát – a saját objektív és a saját kioldószerkezet mellé. Az első Olympus által kifejlesztett fényképezőgép, a “Fél-Olympus II” bemutatása egy igencsak fontos mérföldkő. Az oldalt nyíló fémházas kivitel korábban nem volt elterjedt a középméretű fényképezőgépek között. A fényképezőgépen egy fordított Galileo-cső átnézeti keresőt találunk.

M.ZUIKO Digital objektívek
Az M.ZUIKO DIGITAL objektívek a Mikro-NégyHarmad objektívrendszerhez készülnek. Az objektívek mérete és súlya elképesztően kicsi. A mai M.ZUIKO DIGITAL objektívek jellemzői között találjuk a Movie and Still Compatibility (MSC) funkciót, melynek köszönhetően gyors, finom és halk automatikus élességállítást élvezhetünk mozgóképfelvétel közben. A héttagú MSC objektívcsaládban megtalálható szuper-nagylátószögű és szuper-telefotó objektív is.