PMA @ CES 2012

0

Új év, új termékek, az évet pedig egy régi ismerős, a PMA indítja a fotós szakmai kiállítások terén. Az amerikai kontinens nagy fotós rendezvénye az utóbbi években vergődött, tavaly el is maradt. Az utolsó Las Vegasi kiállításról 2009-ben még tudósítottam, majd 2010-ben az egészet áthelyezték a kaliforniai Anaheimbe, de a kiállítók és a látogatók kedvét Disney Land közelsége sem hozta meg a részvételhez. 2011-ben az év eleji fotós bejelentéseket a yokohamai CP+ kiállítás vitte el, így a PMA-t Cliq néven szeptemberre tolták, majd végleg lefújták. Idén a rendezők biztosra akartak menni, ezért csatlakoztak a Computer Electronics Association által szervezett CES 2012 rendezvényhez, ahova a gyártók jelentős része a szórakoztatóelektronikai termékei révén mindenképpen eljön. A PMA-val ellentétben a CES nem nyilvános kiállítás, csak szakmabeliek és szakújságírók kaphatnak bebocsátást. A Pixinfo.com az Olympus támogatásával az idei PMA-ről is Las Vegasból fog tudósítani. Január 6-án pénteken indulok, hogy a hivatalos keddi nyitás előtti két nap zártkörű sajtóeseményeiről se maradjak le. A CES a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítása, aminek a PMA csak egy picike kis része lesz a Venetian szálloda konferenciatermeinek egyikében. A fotós szakma nagyjai ugyanis nem itt, hanem a CES fő sodrásának helyszínén, a Las Vegas Convention Center (LVCC) három épületének valamelyikében béreltek standokat. Tavaly a Kodak, az Olympus, a Fujifilm, a Canon, a Panasonic, a Sony és a Casio választotta a CES-t a bejelentései helyszínéül, reméljük idén a Nikon, a Pentax és a Samsung standokon is látunk majd újdonságokat. A beszámolók a 9 órás időeltolódás miatt többnyire az eseményeket követő reggel lesznek olvashatók. A CES-en való eligazodásunkat a Geeks.hu veterán CES tudósítója segíti, aki a Geeks.hu-n a CES nem fotós témáiról fog beszámolni. A Pixinfo.com tudósítása itt a blogban és a Pixinfo.com Facebook oldalán lesz követhető.