A japán dc.watch magazinnak adott interjújában Tian Rong Jin, a Canon egyik vezetője nyilatkozta, hogy még 2012-ben bejelentik az első tükör nélküli rendszerkompaktjukat (MILC-üket). A fejlesztések során a kiváló képminőséget tartják leginkább szem előtt, de a gép kis méretben elkészítését is fontosnak tartják. A Nikon 1 szenzorméretét túl kicsinek gondolják, így APS-C körüli szenzorméretű MILC-re számíthatunk a Canontól. A japán vezető azt is elmondta, hogy törekednek az EF bajonettel való maximális kompatibilitásra, de ez természetesen jelenthet gyári adapter használatot is. Jóllehet, ezek teljesen általános megjegyzések, hiszen melyik gyártó ne tartaná fontosnak a képminőséget, s ki szerint fontosabb egy MILC-nél a nagy méret, mintsem a kompakt kialakítás? Ugyanakkor ahhoz sem kell komoly jártasság, hogy magunktól kitaláljuk, hogy EF bajonettel nem fognak MILC-et piacra dobni (ahogy FourThirds-szel, K-bajonettel, A-bajonettel és F-bajonettel sem tette a többi gyártó). Az interjú számunkra nem is igazából azért érdekes, mert általánosságokról beszélt Mr. Rong Jin. Ha a sorok közé nézünk, akkor teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a Canon csúnya lemaradásban van. Nem hogy a Nikon 1 bejelentéséhez közeli időpontban, de még az azt követő év első nagy szakmai show-ján sem tudta bejelenteni a tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépét, sőt, még csak egy mock up-ot sem tud felmutatni a cég. Ezek alapján pedig elég esélytelennek tűnik, hogy a szeptember eleji Photokinára működő modellt vigyenek el. Talán majd úgy járunk az első (s most már lassan kijelenthetjük, hogy a gyártók között utolsó) Canon MILC-cel, mint a Canon EOS 1Dx-szel? Hónapokkal a tömeggyártás előtt nagy dobra verik, majd várhatunk rá hosszú-hosszú heteket? Nem tűnik jó jelnek. Pedig a MILC szegmens lassan telítődik, s biztos vagyok benne, hogy jópár Canon fan gondolja – teszem hozzá, teljesen jogosan – úgy, hogy nincs értelme tovább várni, inkább beszerez egy más gyártótól tükör nélküli rendszerkompaktot, minthogy a bizonytalanra várjon megint majd’ egy évet. S bizony, itt is tökéletesen él a mondás: aki lemarad, az kimarad. Az eredeti interjú japán nyelven megtalálható az alábbi oldalon: http://dc.watch.impress.co.jp/docs/news/interview/20120106_502756.html
NÉPSZERŰ CIKKEK
Bevezetés az éjszakai fotózásba
Most ingyen tölthető Alister Benn 23 oldalas e-bookja. Alapvető fogásokkal ismertet meg Alister Benn elektronikus könyve, amelyet színes példafotókkal illusztrált a szerző....
Alapfokon: Objektívek – Felbontás, élesség
A digitális fényképezőgépek kisméretű, ám nagy felbontású érzékelőlapja miatt az objektívekre nagy feladat hárul: kis területre kell nagyon részletgazdagság képet vetíteni.
Heti Fortepan – 11.: Pilisi csillagok
Tudtad, hogy az Egri csillagokat a Pilisben forgatták? További érdekességeket találsz az Egri csillagok forgatásán készült fotókból létrehozott Fortepan válogatásban!
A slow-motion csúcsa?
Az OK Go legújabb, The One Moment című videóklipjének forgatása mindössze 4,2 mp-ig tartott, de igen komoly tervezést igényelt. A slow motion technikával, 6000...
Magyar fotós szervezetek és intézmények
Magyarországon nem csak a fotózásnak, de a fotós szakmai szervezeteinek is van hagyománya. Ezek neveivel leggyakrabban pályázatok vagy kiállítások anyagaiban találkozhatunk, miközben a kisebb klubok mellett jelentős szerepük van a fotós közélet alakításában.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




