Mi az? 3,2 Gigapixel, de nem panoráma.

0

Ez bizony az eddigi legnagyobb méretű és legnagyobb felbontású digitális „kamera” képe, mely egyelőre még csak tervként létezik. Az LSST-nek nevezett (Large Synoptic Survey Telescope) teleszkópot az égbolt fürkészésére építik majd. Segítségével igen nagy látószög mellett is kiváló nagy felbontású fotókat készíthetnek majd. A pontos értékeket egyelőre nem ismertették, csupán annyit ejtettek el hasonlatként, hogy a monstrum által az égboltból befogott területen 49-szer férne el a Hold. S hogy miért is monstrum? A teleszkóp ugyanis azon túl, hogy 3 tonnát nyom majd, 189 darab nagy méretű képérzékelőt is magába foglal. Ráadásul az emberi szem számára érzékelhető 390-750 nm-es hullámhossznál szélesebb spektrumot lát majd az LSST, egészen pontosan 1060 nm-ig.

fotó: LSST Project
Az új csillagászati távcsővel egy év alatt 6 millió Gigabyte (6000 Terabyte) adatmennyiséget fognak létrehozni egy év alatt, illetve egy-egy éjszaka 30 TB-nyi kép készül majd. A tervek szerint Chilében, az Andok egyik magas pontján, Cerro Pachón felállításra kerülő óriás teleszkóp-kamera építését 2014-ben kezdik majd el, de addig is a 8,4 átmérőjű főtükrön már dolgoznak.