10 éve történt: fizetős firmware frissítés a Minoltától

0

10 éve a digitális fényképezőgépek történelmében először és – ismereteink szerint – utoljára olyan firmware-t adtak ki, melyért fizetni kellett. Az ok persze érthető: a frissítés segítségével az utódmodell képességeinek nagy részét megkaphatták az elődmodell tulajdonosai. A Minolta 10 éve adta ki a DiMAGE 7-hez készült, DiMAGE 7i képességeit a gépből kicsikaró fizetős firmware frissítését. Akkori DiMAGE 7 tulajdonosként igazán örültem ennek a lehetőségnek, hiszen nem kellett új gépet vásárolni ahhoz, hogy a jobb tulajdonságokat elérjem. Kicsit olyasmi ez, mint amikor az ember szoftvert frissít. Ha már egyszer megvásároltuk a szoftver használati jogát, utána a következő néhány verziónál nem kell a teljes árat kifizetni, elég „upgrade”-elni. Valami ilyesmi járhatott a Minolta menedzsereinek fejében is. Más kérdés, hogy a profit tekintetében lehetséges, hogy ez mégsem annyira jó megoldás. Ha csak 10 fizetős firmware-t vásárlóból 1 venné meg firmware hiányában az új gépet, máris jobban jár a cég. Így hát úgy kell kialakítani a firmware árát, hogy az ne csökkentse az új modell eladásaiból származó bevételt. A Japánban 50 dollárnak megfelelő jenért kérhető frissítés igazából nem tekinthető komoly összegnek. Más kérdés, hogy itthon nem igazán volt lehetőség az okosító firmware beszerzésére (a Minolta hazai képviselete, már akkor is szinte csak a fénymásolókkal volt hajlandó foglalkozni). A gyorsabb autofókuszt, a gyorsabb sorozatot, direkt manuális fókuszt és élő hisztogramot hozó fizetős firmware azóta is unikumnak számít. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy bár a Ricoh nagyon szívén viseli a felhasználók igényeit, s talán ő készíti a legtöbb új funkciót hozó firmware-t, mégsem kért még érte soha pénzt. Ennek ellenére a 2002-es Minolta frissítés pozitív visszhangot keltett. További részletek régi hírünkben: Minolta Dimage 7 frissítés.