Elhunyt Horst Faas, a legendás fotóriporter

0

79 éves korában elhunyt a vietnami háborút végigfotózó Horst Faas, akinek képei bejárták az egész világot. Az AP fotoriportereként dolgozó Horst Faas képei mindig megdöbbentőek, felkavaróak, megrendítőek, de egyben elgondolkodtatóak voltak. A fotóriporteri tevékenységet művészi átéléssel és mérnöki precizitással végző Faas munkássága tananyagként is szerepeltethető, no persze nem középiskolában, ahhoz túl kemények, de egy-egy fotóriporteri képzés során biztosan sok példa meríthető belőlük. Horst Faas 1933. április 28-án született Berlinben. Gyerekkorát a hitleri nácizmusban élte. Az akkori elvárások miatt kötelező volt számára a Hitler-Jugendben szolgálni. A háború tehát már gyerek kora óta élete része volt. 18 éves korában Londonba költözött, ahol asszisztensként laborban dolgozott. Az Associated Press-hez 1956-ban, 23 évesen szerződött. Első munkái között a kongói és algériai háborúk dokumentálása szerepelt. Legnagyobb elismerését azonban a vietnami háborúban készült képei hozták számára. Első Pulitzer díját e sorozatának egyik képéért 1965-ben kapta, a másodikra sem kellet sokat várnia, ezt 1972-ben vehette át egyik bangledesi fotójáért. Horst Faas-t felesége Ursula, lánya Clare, és az egész fotós társadalom gyászolja. A kétszeres Pulitzer díjat elnyert fotós képei az alábbi linken tekinthetők meg (vigyázat, felkavaró fotók!) http://www.independent.co.uk/news/media/press/horst-faas-the-photographer-whose-images-defined-the-vietnam-war-dies-aged-79-7737228.html?action=gallery