10 év. Borzasztó sok idő. Mi minden történt azóta, elmondani nem lehet. De 10 éve történt, hogy először összeültünk az Index digitális fényképezés fórumának lelkes tagjaival. Jó visszaemlékezni, hogy 10 éve milyen jó kis összetartó csapat volt az Index digitális fotózás fórumán. Valamilyen szinten talán én képviseltem a kapcsot az akkori Index digicam és a fórum között. Érdekes momentum, hogy a fórumra már azelőtt rátaláltam, hogy az Index digicam-nél kezdtem el dolgozni. Első gépem vásárlásában is sokat segítettek az akkori fórumozók, akik bizony sokkal többet tudtak nálam, hiszen ekkor még zöldfülű voltam, akkoriban kezdtem belevágni a fotózásba. Később azért igyekeztem visszaadni a kölcsönt, s az új belépőknek én is próbáltam segíteni. Ami viszont tutibiztos, hogy az első Index digicam fórumtali nagyon jó hangulatban telt. Máig emlékszem milyen jó fotósétát tartottunk, mennyire finom volt a Duna-parti étteremben elfogyasztott ebéd, s mennyit bohóckodtunk. Noja kérem, akkor még fiatal és bohó voltam magam is 🙂 Nem lehet eltitkolni, hogy milyen csapatösszefogó ereje van egy-egy ilyen találkozónak. Sőt, életre szóló barátságok is köttetnek. Más kérdés, hogy elkerülhetetlenek a kisebb súrlódások, sértődések is, de azt gondolom, hogy 20-nál több, azonos érdeklődésű, de mégis különböző temperamentumú emberből álló csoportnál ez is elkerülhetetlen. Mindenesetre én szép emlékeket őrzök e találkozóról, de gyanítom, hogy akik ott voltak, azok közül csak páran olvasnak már minket. A fórum felhígult, a régi, jó arcokat is kicsit szétfútta az élet szele, így már csak emlékeinkben őrizzük a régi csapatot. Talán nem lett volna hülyeség egy új találkozót szervezni egy kis nosztalgiázás okán 🙂
NÉPSZERŰ CIKKEK
Fényírás utómunkával
Hogyan készítsünk ilyet: ilyenből: A toll eszköz lesz a segítségünkre. A vonalak egy új rétegre kerülnek, majd a réteg tulajdonságai között...
Így készíts igényes fotókat az eladni kívánt termékedről
Manapság rengeteg apróhirdető oldal létezik, amelyek lehetővé teszik, hogy megunt, vagy nem használt eszközeinket, fényképezőgépeinket, objektívjeinket áruba bocsátsuk. Nem mindegy azonban, hogy miként tálalod...
Így csökkentsd jelentősen .PSD fájljaid méretét
Érdekel hogyan csökkentsd PDF fájljaid méretét? Itt a megoldás! Akár 30%-kal kisebb helyet igényelhetnek PSD fájljaid egy egyszerű trükkel. Vélhetően sokan tudják, hogy...
A hét legalapvetőbb világítási hiba
Antti Karppinen megmutatja, mik azok az alapvető világítási hibák, amelyeket mindenképpen érdemes vakus világításnál elkerülni.
Az a mágikus fehér háttér
Zack Arias közel 50 perces ingyenes oktatóanyaga a fehér hátteres fotózásról. A DEDPXL két, egyenként nagyjából 25 perces videót készített, amelyből megtudhatjuk,...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




