Panasonic Lumix DMC-GH3

0

A Panasonic frissítette mikro NégyHarmados rendszerét, s bejelentette a DSLR-hez hasonló formájú Lumix DMC-GH sorozat legfrissebb tagját, a DMC-GH3-at.

Az új fényképezőgép sokak örömére nem hoz nagyobb felbontást, megtartja a korábbi 16 Mpixeles fotók készítésének lehetőségét. A gépbe ennek ellenére új szenzor került, melyet elsődlegesen az alacsony képzaj elérésének szem előtt tartásával fejlesztettek. Így a korábbi 18,3 Mpixeles változatot egy 17,2 Mpixeles váltotta fel (minden bizonnyal a MultiAspect szenzort kidobták, s helyére építették a csak 4:3 oldalarányú képérzékelőt). A képérzékelő előtti aluláteresztő szűrő is új tervezésű, a moiré jelenség minimalizálásához.
A zajszűrés során MNR (Multi-process Noise Reduction) és 3DNR (3D Noise Reduction) technológiát is bevetettek, melyek mind a sötét, mind a világos területek tökéletes leképezését szolgálják.

Az új LiveMOS szenzor alapérzékenysége ISO200, melyet akár ISO12800-ig is növelhetünk, sőt ISO25600 is választható, illetve ISO125-ig is lemehetünk.

A fémyképezőgép magnézium vázra épül, a borítását pedig időjárásálló szigeteléssel látták el, így mostoha körülmények között is aggodalom nélkül használhatjuk.

Mind az elektronikus kereső, mind a hátsó kijelző OLED típusú. Az EVF 1,744 millió képpontnak megfelelő felbontású, lefedettsége 100%-os, nagyítása 1,34×-es. A hátsó kijelző 3″ képátlójú, 3:2 oldalarányú. A kihajtható és elfordítható OLED kijelzőt 614 ezer képpont alkot.

Megújult a beépített vaku is, mely immár 12-es kulcsszámú (ISO100-nál, ISO200 esetében 17-es kulcsszámú), s 24 mm-nek megfelelő látószög lefedésére képes. A vaku teljesítményét ± 3 Fé lépésben módosíthatjuk.

A DMC-GH3-at kihegyezték a videófelvételek készítésére. 1920×1080 pixeles felbontása mellett 1280×720, illetve 640×480 pixeles mozgóképeket is rögzíthetünk. A tömörítést AVCHD 2.0 kodek végzi, MOV illetve MP4 konténerben. A videófájlokat 50 Mbps-os IPB, vagy 72 Mbps-os All-Intra módban is elmenthetjük. A még jobb videófelvételek érdekében a hőelvezetésre is fokozottan figyeltek a Panasonic mérnökei.

A filmeket kreatív videómódban is elkészíthetjük, mely rekesz- és zársebesség előválasztást, valamint teljes manuális módot jelent. Emellett elérhető a 40%, 48%, 80%-os slow-motion lassított videó, illetve a 160%, 200% és 300%-os fast-motion gyorsított videó is.

A Panasonic Lumix DMC-GH3 beépített WiFi adaptert is tartalmaz, melynek segítségével okostelefonról akár távvezérelhető is, sőt, az élőképét is megtekinthetjük a telefon vagy táblagép kijelzőjén. Fotózás után pedig azonnal átküldhetők a készített képek ezekre a készülékekre (a RAW fájlok is), illetve a felhasználók a LUMIX CLUB Cloud Sync képtároló szolgáltatást is választhatják.

A könnyedebb portréfotózás érdekében opcionális DMW-BGGH3 portrémarkolat is vásárolható a Lumix DMC-GH3-hoz, mely szintén időjárásálló szigetelésű. Hasonlóképpen az új DMW-FL360L TTL vaku is alkalmas rossz időben történő fotózásra, szolgáltatásai között pedig a videózásnál hasznos LED-es segédfény is megtalálható. Videófelvétel készítéséhez a DMW-MS2 sztereo mikrofon is hasznos kiegészítő.

Az új gép mellett egy új, nagy fényerejű telezoom optikai is megjelent, a LUMIX G X VARIO 35-100mm f/2.8 POWER O.I.S.

A Panasonic Lumix DMC-GH3 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 16,05 Mpixel effektív felbontású, 17,3×13 mm szenzorméretű LiveMOS
  • ISO200-12800 érzékenység, 1/3 Fé lépésköz, kiterjeszthető ISO125 és ISO25600 közé
  • Objektív: mFT bajonett
  • Elektronikus kereső, 1,744 millió képpontnak megfelelő OLED kijelző, 100% lefedettség, 0,67×-nek megfelelő nagyítás
  • DSLR-hez hasonló külső
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • RAW formátum támogatása
  • Beépített WiFi adapter
  • Hátsó kijelző: 3″ OLED 614e szubpixel, kihajtható, elfordítható
  • 1920×1080 pixeles videórögzítés (50, 30, 25, 24 kép/mp) fél óráig (NTSC területeken korlátlan hosszban)
  • Kontraszt alapú automatikus élességállítás, arcfelismerés
  • SD/SDHC/SDXC kártyahely, UHS-I kompatibilitás
  • Li-ion akkumulátor (500-540 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • Hi-Speed USB2.0 és HDMI csatlakozás

A részletes specifikációt adatlapunk tartalmazza, melynek linkje hírünk alatt található.