A többiekhez képest viszonylag agresszívan nyomult a számomra eddig ismeretlen hüfa, aminek az invitáló szórólapját egy hosztesz egy szempillantás alatt nyomta a kezembe. A háromba hajtott prospektus mellé egy kis kártyát is tűztek, ami ingyen mintát ígért minden látogatónak. A stratégia bevált, mert a csarnokból kifelé menet megálltam az egyébként jellegtelen, a többi kicsi pult között 100%-ban elvesző hüfa stand előtt. A termékminta egy nyakpántra fűzhető objektívsapka tartó csipesz volt, de a cég kínálatában találtam még párnázott nyakpántokat és egyszer használatos objektívtisztító kendőket is. Az objektívsapka tartónak van egy Blackrapid pántokra szánt változata is (azok szíj része keskenyebb), de az nem érkezett meg időben Németországba. Az objektívsapka tartó egy egyszerű rugalmas műanyag, amit a fényképezőgép nyakpántjára vagy fotóstáska valamelyik pántjára lehet felpattintani (a pántot nem kell rakta átfűzni, elég csak bebújtatni). Az objektívsapka így fotózáskor felpattintható a nyakpántra, így nem veszik el úgy, mint a mi 1 Nikkor 10-30-as objektívünk sapkája rögtön a sajtónapon. Feltett szándékunk, hogy néhány egyéb aprósággal együtt a Photokina után ezt az ajándékot is kisorsoljuk. A részleteket hamarosan a Pixinfo.com Facebook oldalán fogjuk közzétenni. Érdemes lájkolni. A fotók Nikon 1 V1 fényképezőgéppel, 1 Nikkor 10-30 mm-es objektívvel és Speedlight SB-N5 vakuval készültek.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Magyar fotóklubok
Tengernyi fotóklub tevékenykedik ma Magyarországon, melyeket remélhetőleg meg is talál minden érdeklődő, hiszen a baráti társaság mellett akár kiállításokon és egyéb fotós rendezvényeken történő megmutatkozási lehetőséget is találhat. A következő rövid gyűjteményben összeszedtük hazánk legöregebb fotóklubjait.
Ezért komponálj a tájképeidre embereket!
Úgy érzed, hogy néha egyhangúak a tájképeid? Pedig szép helyszíneken jársz, kisujjadban a tájképezés, de mégis üresnek hat? A megoldás az ember! ...
Photoshop zsonglőrködés kiMAXolva
Szépen lassan kimondhatjuk, hogy a képfeldolgozás és képmanipuláció már egy olyan szintet ért el, ahol a fotográfus és a digitális képművész már fényévekre van...
Így javíthatod egyszerűen az erős torzítású, akár halszemmel készült fotókat
Jimmy McIntyre ismét egy hasznos Photoshop szolgáltatást mutat be nekünk, amely nem is olyan régen került bele a szoftverbe. Ha torzítás csökkentést...
Heti Fortepan – 11.: Pilisi csillagok
Tudtad, hogy az Egri csillagokat a Pilisben forgatták? További érdekességeket találsz az Egri csillagok forgatásán készült fotókból létrehozott Fortepan válogatásban!
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben