Videóz(gat)unk a kiállításon

Ugye mindenkinek feltűnt, aki kicsit is érdeklődik Photokinás posztjaink iránt, hogy idén mozgóképes szösszenetekkel is próbálkoztunk. Már a két évvel ezelőtti beszámolóknál éreztük, hogy ide valami más is kell, de a videók ötlete csak néhány hónapja merült fel komolyabban. Akkoriban még úgy terveztem, hogy előkapjuk a mobilokat, aztán hagy szóljon. Amolyan ad-hoc-séró-hübelebalázs jelleggel gondoltam. Semmi görcs, csak zsebből elő a szerkentyűt, és házivideó jelleggel megörökíteni mozgásban is az eseményeket. Aztán persze hamar rágörcsöltünk a mobilok gyengébb fényben mutatott videós teljesítményére, és a mozgóképes beszámolók iránti lelkesedésünk is kezdett apadni. A Photokina előtti napokban, amikor már biztosnak látszott, hogy kölcsöngépeket kapunk a Nikontól, ismét felparázslott, a „csináljunk videót” hév, amire persze mindkét gép alkalmasnak is látszott. Egy friss, ropogós Nikon D600-at és egy Nikon 1 V1-et kaptunk. Bevallom személy szerint a DSLR-t tartottam esélyesebb versenyzőnek, de rohangálós munkastílusunkhoz mégis inkább a V1 feküdt. Valamikor az első látogatói napon volt egy félresikerült körutam a D600-zal, mikor balga módon egyes egyedül indultam el gépeket „forgatni”. Ez a mutatvány – mármint a fél kézzel egy 1,5 kilós DSLR-t próbálok tartani, a másikkal meg egy ugyanakkora géppel egyensúlyozok – a videókat visszanézve már nem volt akkora buli. A munkastílus tehát az lett, hogy ketten vonulunk ki a standra, gyors feltérképezés (merre vannak az érdekesebb újdonságok, és kézbe vehetők-e), majd toporgás a pultoknál ácsorogva, míg sorra kerülünk, végül pedig „Tűz!”. A beállításoknál jobbára két dologra figyeltünk, egyrészt a fókuszra, másrészt a kép világosságára. Mindkettő terén okozott azért meglepetéseket az adott helyzet. Az élesség akkor jelentett problémát, amikor a kézben forgatott fényképezőgépeken rá kellett közelíteni egy-egy részletre, ilyenkor gyakran újra munkára kellett ösztökélni a hibrid autofókuszt, ami azért egy tök fekete gépnél, vagy akár LCD monitornál hajlamos volt eldobni magát, vagy hintázni. Ez persze mind látható is a videóinkon, semmit nem vágtunk ki. Sajnos a D600 sima kontraszt-alapú AF-rendszere még jobban megküzdött az ilyen helyzetekkel. A fények tekintetében adott volt a helyzet: azzal kellett beérni amit a környezet adott. Felvétel előtt az expozíció korrekcióval játszottunk, hogy nagyjából az LCD-n elfogadható világosságot érjünk el, de videó közben már kicsit furán hatott ennek változtatása. Voltak nagyon reménytelen helyzetek, amikor pl. az Olympus pult fölött fél percenként éles kék lámpák gyulladtak ki, és kis időre teljesen tönkretették, kiégették a videó képét. Arrébb menni persze nem lehetett, mert szinte minden gépet fémpórázzal kötöttek a pulthoz, vagy csak figyelő szemek 1 méteres körzetében lehetett próbálgatni. A Nikon D600 kiváló videokamera lehet állványos, vagy letámasztott életképekhez, ahol a fények, és főleg az élesség (vagy akár életlenség) tökéletesen előretervezhető. A kiállításon csak fényképezőgépnek használtuk, mert ezen a téren viszont nagyon jó – hogy finoman fogalmazzak. A Nikon 1 V1 ezzel szemben kitűnő rohangálós videokamera, szinte minden helyzetre. A videók utófeldolgozására idő és megfelelő gépek hiányában egyelőre nem volt módunk, így a feltett fotókhoz hasonlóan a videók is vágatlanok, a maguk hibáival együtt. Mindössze a Youtube beépített aláfestő zenéit hívtuk segítségül, hogy a végeredményt feldobjuk (vagy lerontsuk?). Szóval ahelyett, hogy túlzottan átmennék magyarázkodásba, inkább arra sarkalnék mindenkit, nézzétek és élvezzétek a posztokat, futtassátok a videókat, röhögjetek, vagy bólogassatok rajtuk, és írjátok meg, hogy mit kellett volna jobban csinálnunk az adott helyzetben. Ígérem, hogy legközelebb emelünk a már így is magas minőségen.