Az esti zárás után

0

Ottragadtunk a Photokinán. Persze nem végleg (nem kell még pezsgőt bontani), csak egyik este zárás után. A Photokina minden nap 6-kor zár, bennünket viszont csak a 7-órás villanyoltással lehetett kikergetni a sajtóközpontból. A központ előtt jobb esetben egy Press Shuttle-nek nevezett kisbuszjárat fuvarozza a sajtósokat a 2-3 kilométerre lévő főkapuhoz (ahol irány a tömegközlekedés). Mivel több perc várakozás után sem mutatkozott a fuvarunk, és már a mellettünk ácsorgó japánok is feladták a bizonytalan téblábolást, úgy döntöttünk, hogy a zárt kiállítási területen keresztülvágva (úgy csak 1 kilométer) sétálunk le a déli kapuhoz. A Photokina persze a zárás után másfél órával sem kihalt. A standokról minden mozdítható terméket levesznek és elzárnak az adott cég alkalmazottai. A nagyobb gyártók kiállítóterületét takarítóbrigádok veszik birtokba, majd laza szalagkordonokkal kerítik, és külön biztonsági szolgálattal őriztetik. A kisebbek vagy bíznak abban, hogy az őrök közelsége távol tartja az illetékteleneket, vagy ott alszanak a standon. Ha már mi is ott ténfereghettünk (persze a standokra nem engedtek be), készítettünk egy kis esti videó összefoglalót a zárás utáni kiállításról. A videó Nikon 1 V1 fényképezőgéppel készült.