Canon 50mm f/1,8 II hiba – olvasói levél

0

S. Kristóf kedves olvasónk juttatta el hozzánk elektronikus levelét, melyben a Canon EF 50mm f/1,8 objektívvel való nem éppen kellemes, de szerencsére happy enddel végződő kalandjáról számol be. Mivel a megoldása végül meglepően érdekes volt, ezért úgy gondoljuk, közreadjuk levelét, hogy erről a témáról akár gyártótól függetlenül egy érdekes beszélgetést kezdeményezzünk. Tisztelt Főszerkesztő Úr, kedves szerkesztők! Szeretném megosztani Önökkel kínlódásomat a Canon híres 50mm-es fix lencséjével (EF-50mm f/1.8 II.). Nem vagyok kimondottan az olvasói levél-írogatás híve, mert tudom, hogy a szerkesztőségeknek egyéb dolguk is van, mint efféléket olvasgatni, most azonban azt hiszem, szolgálhatok némi hasznos információval egy közismert és széles körben elterjedt objektívvel kapcsolatban. A terjedelemért elnézést kérek, de nem tudom rövidebben összefoglalni úgy, hogy értelmes és világos legyen. Canon EOS 1100D vázamat alapvetően a hozzá adott 18-55mm-es kitobjektívvel és egy 70-300-as Tamron telével használom. Most azonban elszántam magamat egy nagyfényerejű optika vásárlására, mert rengetegszer éreztem hiányát. Mivel nem vagyok sem hivatásos, sem gazdag fotós, választásom a mindenki által ismert 50-es fixre esett, amiről mind vásárlóktól, mind szakcikkek szerzőitől rengeteg pozitív véleményt olvastam. A történet innentől kezd érdekes lenni. Az első próbálkozásra úgy tűnt, sikerült egy fókuszhibás darabot kifognom, mert teljesen nyitott blendével (f/1.8) gyakorlatilag értékelhetetlen képeket készített: olyan mértékben életlenek lettek, hogy az egy mai középkategóriás mobiltelefon kamerájától is elfogadhatatlan lenne. Ekkor kezdett felébredni a gyanú, hogy ez az objektív valószínűleg frontfókuszos. Ezt ellenőrizendő, elkezdtem nyomtatott szövegeket fotózni vele, és bizony a mélységélességi tartomány rendre jó pár sorral lejjebb csúszott ahhoz képest, ahova én a középponti AF pontot beállítottam. (Nem mozdulhatott be, mert állványt használtam). Másnap visszavittem az üzletbe és kértem egy másikat, amit ott helyben ki is próbáltam… és legnagyobb megdöbbenésemre UGYANOLYAN volt, talán egy hajszálnyival jobb, de még mindig ordítóan pontatlan. Mivel a karácsonyi munkaszünet előtti utolsó előtti nap volt, tudtam, hogy újév előtt esélyem nincs ezzel szervizbe eljutni, úgyhogy inkább visszakértem a pénzt. Elmentem egy másik üzletbe, ahol szintén kipróbáltam egy ilyen lencsét, az eredmény pedig szintén elcsúszott fókuszsík. Itt már kezdem gyanakodni, hogy esetleg a vázzal van valami probléma. Hazaérve felpattintottam a 70-300-ast és macro módban lefotóztam szintén állványról ugyanazt a szöveget. Igaz, ennél az optikánál ilyen gyújtótávolságon f/4.5 volt a legtágabb rekesz, de a macro miatt ilyen beállítás mellett is egy „vékony csíkban” lett éles a téma, méghozzá TÖKÉLETES PONTOSSÁGGAL. Hajszálpontosan az a sor lett éles, amire az AF pontot állítottam, tehát a váz nem rossz. Következtetés: a váznak semmi baja, valóban oda állítja az élességet, ahol az AF pont felvillan. Felhívtam a Canon szervizt, ahol készségesen adtak egy januári időpontot, amikor egy napig ott kell hagynom az objektívet a géppel együtt, hogy bekalibrálják („összelőjék őket”). Ezen a napon be is vittem őket (előtte vettem egy másik helyen egy új obit, természetesen az is frontfókuszos volt, ahogyan az üzletben kipróbált másik darab is…). A szervizben korrektek és segítőkészek voltak, elismerték a hibát és átvették a géppel együtt. Nap végén érte mentem. Elmondták, hogy a váz szerintük is hibátlan (végigfutott rajta a tesztprogram), az objektívnek pedig valószínűleg az volt a baja, hogy „lötyögött” a fókuszgyűrű, meghúzták és még „elektr. élességállítást” is végeztek rajta, „amennyire lehetett”. (Szó szerint ez áll a munkalapon). Ez így szépen hangzik, de sajnos a tesztképeken mindez nem tükröződött: a hiba változatlanul fennállt (frontfókusz, életlen képek). A kör tehát bezárult, kénytelen voltam alternatív megoldás után nézni… és találtam is! Az interneten. És ez az, ami valószínűleg másokat is érdekelhet. Miközben vártam a szervizes időpontra, a történtek szokatlansága okán alaposan beleástam magam a DSLR gépek autofókuszának működésébe, nagyon sokat olvastam a pontatlan (front/backfókuszos lencsékről) és egy dolog szemet szúrt: nem én vagyok az egyetlen, akinek ezzel a típussal baja van. Külföldi fórumok szinte tele vannak olyan beszámolókkal, amelyek tanúsága szerint más vázakon is ugyanezt produkálja (mindig a fókuszsík elé állít élességet), ráadásul az eltérés a tesztábrákra hivatkozó beszámolók szerint milliméterre ugyanannyi mindenkinél. Hoppá! Ekkor elkezdtem olvasgatni magyar vásárlók visszajelzéseit, mert elképzelhetetlennek tartottam, hogy ha ez az objektív gyárilag rossz, akkor ez a hiba miért nem tűnik fel senkinek. Legnagyobb megdöbbenésemre az értékelések között rendre visszatér az az észrevétel, hogy „nyitva lágy képet ad” esetleg „1.8-on lágy, de rekeszelve beélesedik” és általános konszenzus van arról is, hogy „pontatlan az AF”. A lágyságot van, aki belső „reflexiókkal” magyarázta, illetve sokan az árára hivatkoznak mentségként, és itt kezdődik a baj. Először is tegyünk különbséget a „lágyság” és az „életlenség” között. Nyilván nem veheti fel a versenyt a jóval nagyobb fényerejű (és nagyságrendekkel drágább) társaival, de az életlenség – akármilyen olcsó is legyen egy optika – elfogadhatatlan. A hiba oka ugyanis nem az objektív inherens tulajdonságaiban rejlik, hanem egy konstrukciós problémában: ha nem pontosan a tárgyra, hanem elé állít élességet, akkor teljesen nyitott rekesznél a mélységélesség már annyira lecsökken, hogy maga a téma már az életlen tartományba esik. (Szintén kipróbáltam: szándékosan egy kicsit csalva a téma mögé céloztam, és ekkor rendre tűéles képet kaptam). Rekeszeléssel a hiba nyilván elfedhető (mert ugye megnő az éles tartomány), de ez nem megoldás, legfeljebb tüneti kezelés. A megoldásra egy (illetve több) eldugott angol nyelvű fotós fórumban bukkantam rá, bevallom, először kétkedve fogadtam, pedig elvezet a megoldáshoz. Ugyanis mint megtudtam, ennek az objektívnek a beállítása úgy történik, hogy szétszerelés után a panelen adott öt forrasztási pontot kell átalakítani, mert ezek határozzák meg, hogy a chip a fókusz mely állapotát tekinti nullpontnak. Ennek a technikai hátterébe most nem mennék bele, az írás végére beszúrok néhány linket, ott mindez elolvasható, sőt, egy YouTube videón még meg is nézhető. Arról persze nagy vita van, hogy melyik két pontot kell összekötni vagy melyiket szétválasztani, ez kicsit komolytalan módon a kísérletezők beszámolója szerint „próba-szerencse” alapon dől el. Igen, tudom, ez így leírva hatalmas marhaságnak hangzik, az első reakcióm nekem is ez volt. De több helyen is leírják, egymástól függetlenül és a mellékelt tesztlapok képei elég meggyőzőek. Nekem pedig nem igazán volt veszítenivalóm, mivel az egyetlen hivatalos márkaszervizben képtelenek voltak orvosolni a hibát, így vettem egy nagy levegőt és nekivágtam a fórumos leírásokat többször áttanulmányozva a barkácsolásnak. A YouTube-on több videó is fent van arról, hogyan kell szakszerűen szétszerelni a tubust, a forrasztást pedig az egyik kommentelő útmutatását követve műszerész végzettségű apukám végezte el, SIKERESEN. Összerakás után lőttem néhány képe a tesztlapról és az eredmény egyértelműen pozitív! Egészen apró eltérés még így is maradt, de nem tesztlapot, hanem normális témát fotózva ez nem látszik: a képek élesek, (nem „lágyak”), még f/1.8-as rekesznél is. Nem állítom, hogy a Canon minden egyes ilyen objektíve hibás. Lehet, hogy csak APS-C vázon ilyen, talán full-frame vázakon nem, ezt nem tudom. A tények és tapasztalatok: én egy szerviz által és saját teszt alapján is jónak minősített vázzal kipróbáltam 5db-ot, és mindegyik hibás volt. A leírt javítási művelet nem több mint egy óra, annak, aki először csinálja. Aki rutinos, kb. 20 perc alatt végez vele. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a garancia elvesztésével jár, ezért természetesen senkit nem biztatok arra, hogy így járjon el. Ezt a kissé hosszúra sikeredett beszámolót csak azért írtam, mert ha valaki hasonló cipőben jár, nem árt, ha tud róla: van megoldás. A szervizesek pedig ennek fényében vegyék a fáradtságot (és a pákát), javítsák meg garanciálisan. Nem tudom, Önök találkoztak-e hasonló esettel, esetleg olyannal, akinek szintén meggyűlt a baja a kis alapoptikával. Mindenesetre ha akadna ilyen, érdemes felvilágosítani, mert sajnos a szervizek ha akarják – és miért ne akarnák – akár hetekig, hónapokig elhúzhatnak egy ilyen ügyet. Örülnék, ha másoknak nem kellene hasonló tortúrát megélniük.. Linkek a „forrasztós” leírásokhoz: http://topicworld.net/50mm-18-nifty-front-focus-fixed-i-think-1511892.htm http://photography-on-the.net/forum/showthread.php?t=573404 http://www.youtube.com/watch?v=vOjCiJN7T2E Üdvözlettel, S. Kristóf Kristóf két képet is küldött, egyiket a javítás előtt készítette, másikat utána. elemek előtte elemek_utána Mi természetesen nem állítjuk, hogy minden Canon EF 50 mm f/1,8 objektívnek ez baja, problémája volna, s azt sem, hogy a vásárlás után hibásnak tűnő termékkel ne fáradjunk el a szervizbe, hanem rögtön essünk neki, sőt. Inkább próbálkozzunk a hivatalos úttal. Mindenesetre igen érdekes a történet, várjuk olvasóink hasonló „élménybeszámolóit”. Én rögtön azzal kezdeném, hogy a saját 50mm f/1,8 II objektívemnél azt vettem észre, hogy nagy tárgytávolságú fotózásnál (>5m) az élességi sík nem párhuzamos a „filmsíkkal”, vagyis míg a kép bal oldalán tőlem 4 méterre éles a fű, a kép jobb oldalán ugyanez 15 méternél jelentkezik. Nyilvánvaló persze, hogy egy 25e Ft-os objektívtől nem szabad csodát várni, de ettől függetlenül bosszantó a dolog, pláne úgy, hogy használtan vettem, s így garanciális javítás nem jöhet szóba (fizetős javítás sem, hiszen az objektív árának többszörösét nem igazán célszerű elkölteni). Remélhetőleg a pletykákban elő-előbukkanó 50mm f/1,8 III majd ezeket az apróságokat is javítja, ha már úgyis drágább lesz…