CP+ 2013: World Premiere

0

Az idei CES illetve az azon belül szinte láthatatlanul maradó PMA sokak számára csalódás volt, a Polaroidot leszámítva igazán érdekes terméket egyik nagy gyártó sem mutatott be. Mindez arra utalhat, hogy a piacot alakító cégek a fontosabb bejelentéseiket nem az amerikai showra, hanem a japánban megrendezendő CP+ kiállításra időzítik. A sokévtizedes múltra visszatekintő belpiacos kiállítást idén ötödik éve rendezik meg a nemzetközi piacok felé is nyitva CP+ néven. Yokohama (2011) A CP+ mottójául évek óta a World Premier kifejezést használja, ami arra utal, hogy a kiállítást megrendező CIPA (Camera & Imaging Producst Association) tagjai itt jelentik be az adott időszakra időzített fontos újdonságaikat. Így lett tavaly 55 termék között a Nikon D800/D800E, az Olympus E-M5, a Pentax K-01, a Pentax Q és a Sigma SD 1 Merrill bejelentésének a helyszíne a yokohamai kiállítás. Méretét és látogatószámát tekintve a CP+ még persze messze elmarad a kiállítás a vezető Photokinától, de a tavalyi kiállításra már 50%-kal többen voltak kíváncsiak, mint tavaly előtt. Azt persze még nem tudjuk, hogy mi lesz a legnagyobb durranás idén, de néhány érdekes bejelentésről már tudunk. Az első termékekről már a hét elején be fogunk tudni számolni, de a kiállítás magyar idő szerint csak csütörtök reggel indul. Hogy semmiről se maradjunk le, már kedden útra kelek, hogy a nyitó ceremóniától kezdve a helyszínről követhessük az eseményeket. A szokásoknak megfelelően a szalag átvágása után 2 órán keresztül csak sajtómunkásoké a terep, majd délután 1-től kezdődik a nyitó előadás. A mérnökök beszélgetését idén kihagyom, mert a 2011-es tapasztalatom szerint az inkább a laikusoknak, mint a sajtónak szól, helyette a CIPA beszámolójára fogok beülni. A CP+ tudósítás létrejöttét idén a Canon Hungária Kft. támogatja.