Mennyit ér ma egy fotózás? Sokan foglalkoztak már ezzel a kérdéskörrel, főként a profi és hivatásos fotósok közül. Egyre többen panaszkodnak arra, hogy nagyon hígul a kínálat, s a megrendelők sem ideálisan gondolkoznak. Legalábbis a fotósok szemszögéből.
Oroszvári Péternél is betelt a pohár, az egyre több és több „budget-fotós” az ő dolgát sem könnyíti meg. Alábbiakban az ő írását közöljük: Nemrégiben láttam egy reklámot – magát igényesnek s profinak valló – fotós vállalkozástól, weboldaltól, melyben fotós szolgáltatást ajánl kevesebb, mint tízezer forintért stúdióban, professzionális körülmények közt.
Már rutinosan hümmögtem, mondván nem ez az első eset, megint egy „olcsójános”, aki próbál munkát szerezni „erőből” – gondoltam magamban.
Azonban most a „Hirdető” (szándékosan nem írok nevet) nem egy ismeretlen ember, s nem is egy álmodozó amatőr, aki meg akarja valósítani önmagát két feles és egy vaskos árcédulájú gép társaságában egy pesti romkocsma fenekén, hanem egy eddig jól prosperáló vállalkozás.
Van igényes honlapja, van népes rajongótábora, fotósai nem belépőszintű hobbigépekkel, hanem munkára tervezett, jobb minőségű eszközökkel dolgoznak, stb.
Azonban még ettől sem fogtam volna bele eme poszt megírásába. Történt itt egy s más, ami nálam is „kicsapta azt a bizonyos biztosítékot”, azonban pórul járt fotós társamtól eltérően megpróbálom, higgadtan, racionálisan körbejárni a problémakört.
A fentebb említett ismerős elhatározta ugyanis, hogy veszi a bátorságot, s utánajár a dolgoknak. Jöttek az ilyenkor sokunkban megfogalmazott kérdések:
- ennyi pénzért várhatunk-e tényleg profi minőséget?
- ha van sminkes, fodrász, stylist, asszisztens esetleg képszerkesztő – miből fizetik ki őket ezután (fejenként)?
- tisztában van-e azzal a Hirdető, hogy hosszú távon nemcsak a fotós szakmának, de saját magának is rosszat tesz ezzel az agresszív árképzéssel?
Bevallom én is – mint Megrendelő – úgy gondolkoznék, hogy ha így haladunk, akkor még várok egy kicsit. Hiszen úgyis eljön az az idő, mikor X.Y. fotós még fizet is nekem egy gombóc fagyit Marcsa néni büféjében, csak lefotózhasson engem. Mindezt úgy, hogy nem vagyok sem celeb, sem felfedezésre váró szupermodell.
Visszatérve fotós barátunk felháborodására, Ő jött ki rosszabbul a történetből. Érvelései hiába voltak jogosak, olyan szintű elkeseredettség, s düh volt mögötte, hogy ezt a Hirdető kapásból saját előnyére tudta fordítani, s irigynek, amatőrnek, trollkodásnak állította be eme hozzászólásokat.
Mondanom sem kell, ez a „negatív reklám is jó reklám” akció sikeresnek bizonyult, hiszen volt pár fanatikus rajongó, aki látván eme sorokat, beállt a sorba savazni, köpködni, bízva abban, észreveszik milyen jófej, sőt, a Hirdetőtől kap egy kis buksi simogatást is némi kedvezmény mellett, buzgalmáért cserébe.
Aki engem kérdezne meg arról, hogy elmennék-e egy tízesért ilyen fotózásra, annak a következőt mondanám: Egy tízesből pont kijönne a fodrász meg a sminkes óradíja. Miután elkészültünk, vidáman leugranánk a Deák térre az aluljáróba, beülne a Megrendelő az ott található igazolványkészítő kioszkba, s már 800 Ft-ért 4 db igazolványképet is kapna, amit beszkenneltetnék szintén pár százasért, s mehetne vízjel nélkül a facebook profilképei közé. (ötlet forrása: http://blog.volgyiattila.hu/2013/02/09/ajanlok-egy-olcsobb-fotost-o-barmit-orommel-vallal-olcson/ illetve: http://kecskemetidavid.blogspot.hu/2010/03/baratom-robotfotos.html) Még poénból lehet ki is írnám a képaláírásba a gép helyét, de a sminkesét s fodrászét holtbiztos. S utána mindenki boldogan távozna, azzal a tudattal, hogy eltöltöttünk boldogan pár órát, s mindenki megkapta a fizetségét jól végzett munkájáért cserébe.
Igen ám, de hol van a történetben a fotós, aki egy személyben műtermi asszisztens és képszerkesztő is egyben (ha már költséghatékonyságról van szó)? Aki beállítja a fényeket, aki instruálja a fotóalanyt, aki megteremti azt a bizonyos légkört, ahol az alany levetkőzi gátlásait, fotózással kapcsolatos félelmeit, előítéleteit.
Segít elfeledtetni a korábban rosszul sikerült bulifotók emlékeit, ledobni azt a bizonyos „húszfilléres mosolyt”, s elhitetni, hogy igenis mindenkiről lehet jó felvételt készíteni, amiben tükröződik az alany személyisége, érzelmei.
Aki nem egy óra fotózást kínál, hisz tudja, hogy annyi idő alatt hiába készül 100-150 db kép (sorozatlövők előnyben), nem lesz benne 10 jól sikerült kép – még kétszer fél deci Jägermeister után sem.
Akinél a munkának értéke van. El is kéri, de a saját díja feletti részt szét is osztja a munkatársak között. Hisz ki dolgozna szívét-lelkét beleadva úgy, hogy a feladat végén csak egy szimpla köszönetet kap közreműködésért, esetleg láthatja a végeredményként elkészült képeknél a saját nevét (talán kap egy jelképes összeget, ami lehet, hogy fedezi az anyagköltséget).
Nos, elárulom: az a fotós éppen most hoz nekem egy gombóc fagyit, hogy mellette megbeszéljük a hétvégi fotózás részleteit. Csokisat hoz, hisz megkérdezte, melyik a kedvencem!
