Bár ma már nagyon úgy tűnik, hogy leáldozóban van a NégyHarmad csillaga – noha az Olympus mindig úgy nyilatkozik, hogy nincs elfelejtve a FourThirds rendszer, gyakorlatilag évek óta nincs jelentős frissítés, amire azt mondhatnánk, hogy valóban foglalkoznak ezzel a területtel – mégis érdemes megemlékezni a 10 évvel ezelőtti mérföldkőről. 2003. június 24-e biztosan bekerül majd a digitális fényképezőgépek történelem könyvébe. E napon indult útjára ugyanis a Four Thirds rendszer, amely az Olympus és Panasonic márkák első igazi digitális tükörreflexes gépeit hozták el (a prizmás E-10 és E-20 gépektől most tekintsünk el). A FourThirds rendszer alapját a Kodak által gyártott CCD adta, mely 4:3 oldalarányú volt. A NégyHarmad elnevezés azonban nem az oldalarányból, hanem a szenzor méretéből adódott. Bár fizikailag nem 4/3″ a méret, a régi csöves képérzékelők tokozását meghatározó módszer szerint egy ekkora képérzékelő 4/3″ típusú csőbe férne bele (a kompakt gépek szenzorainak is hasonló elvű a méretjelölése, amelynek nincs konkrét köze a fizikai mérethez).
A nyílt szabványként indult rendszer első tagja az Olympus E-1 volt, amely annak idején 5 Millió pixeles CCD-vel büszkélkedhetett. No persze ekkor már a kompaktok csúcsfelbontása 8 Mpixeles volt. A RAW és TIFF formátumot is támogató gép kicsit sokára érkezett a boltokba, de annál izgalmasabbak voltak az első tesztek. Az ezt követő években egyre-másra jöttek ki az újabb és újabb FourThirds masinák, s bőséges objektív kínálatot is kifejlesztettek és gyártani kezdtek. A már akkor is patinás nevű Zuiko objektívek „digitális” változatai sem hazudtolták meg nevüket, kiváló minőséget kínáltak. E rendszerből fejlődött ki a Micro Four Thirds, amely ma a legnépszerűbb rendszer a MILC-ek között. Sajnos a FourThirds parkot azóta kissé elhanyagolták. Akit érdekel, elolvashatja korábbi tesztünket a gépről. Olympus E-1 teszt
