Samsung ISOCELL szenzor technológia

0

A Samsung új szenzor technológiát fejlesztett ki ISOCELL néven.

A koreai gyártó új technológiája jobb fényérzékenységet és jobb hatékonyságot ígér, különösen gyenge fénynél. A korábbi technológiák úgy próbálták meg javítani a képminőséget, hogy az egyre nagyobb felbontású szenzoroknál igyekeztek tartani a pixelméretet, így például a BSI (hásó megvilágítású – Back Side Illumination) CMOS szenzorok is, amelyek arányaiban nagyobb fényérzékeny felületet adnak egy-egy pixelnek, mint a hagyományos FSI (elülső megvilágítású – Front Side Illumination) képérzékelők. Ez a megoldás azonban az egyre növekvő felbontásnál ismét problémát fog okozni, hiszen a pixelméret folyamatosan csökken.

A Samsung ISOCELL technológiája még jelentősebben képes megnövelni egy-egy pixel fotonelnyelő képességét anélkül, hogy a pixelméretet változtatná. Teszi ezt azáltal, hogy az egyes pixelek közé igen vékony fizikai határvonalat húznak (vékonyabbat, mint eddig), ami ráadásul hatékonyabb szigetelést jelent, mint a jelenlegi megoldások, így nem kell számolni a CCD szenzoroknál sűrűn előforduló túlcsordulás, vagy megfolyás (flow) effekttel.

Az ISOCELL technológia a BSI CMOS-hoz hasonlítva 30%-kal csökkenti a pixelek közötti elektron átfolyást és ezzel együtt növeli a dinamika átfogást. Ezen felül 20%-kal alacsonyabb kamera modul is építhető e technológia felhasználásával.

A mobiltelefonokba és tabletekbe szánt szenzortechnológia első kézzelfogható megjelenése a S5K4H5YB jelű 8 Mpixeles, 1/4″ típusú szenzor, amelynek pixelmérete 1,12 mikronos. Ez a méret egyébként nem jelenti azt, hogy jelentősen nagyobb volna, mint bármely más ekkora méretű és ekkora felbontású szenzoré, itt inkább az lehet a jobb képminőség kulcsa, ha valóban jobb kvantumhatásfokkal és kisebb átfolyással tudják érzékelni a beérkező fényt.

A lenti ábra a Samsung ISOCELL technológiájának előnyét hivatott bemutatni, persze vélhetően erősen eltúlozva a hatást.