2014. március 15-én hatályba lép az új Polgári Törvénykönyv, amely több módosítás mellett a fotósokat is érzékenyen érintő változást hoz. Bár még 2012-ben megkezdődött az akkor még csak tervezetként létezett törvény szakmai egyeztetése, a holnap életbe lépő Ptk. új szakasza mellőzi az eddigi szakmai észrevételek figyelembevételét. Az új szövegezés szerint ugyanis az eddigi módszerrel ellentétben nem csak felhasználás és publikálás előtt kell engedélyt kérnie a fotósnak, hanem már a fotó elkészítése előtt. Ez alól kivétel a a tömegfelvétel és a nyilvános közéleti szereplés. Magyarra fordítva, holnaptól törvénysértő magatartásnak számít, ha az utcán sétálva a mobilunkkal lefotózunk egy sétáló embert, vagy egy kéregető szegényt, urambocsá’ egy csinos hölgyet. Ha az illető tisztában lesz az új személyiségi jogaival, akár be is perelheti az őt fotózó fotóst. A törvényt egyébként még februárban szavazta meg a parlament, de a fotósok érdekvédelmi szervezetei, illetve a fotóriporterek azóta sem adták fel a munkájukat ellehetetlenítő új törvény bevezetésének átgondolására buzdítást. Sajnos a sok kérését és panaszt semmilyen reakció nem követte, a jogalkotók csak hatalmukat vették figyelembe, a szakma aggályait nem. Az új törvény ráadásul annyira egyértelműen fogalmaz, hogy ha lesz fotós, aki ezek után le mer fotózni valakit engedély nélkül, s az ügy perre kerül, akkor teljesen nyilvánvalóan arra számíthat majd, hogy a pert el fogja veszteni. Feltéve persze, hogy a felperes bizonyítani tudja a képkészítést. Sőt! Akkor is megvalósul a törvénysértés, ha a kép alanya nem szólítja fel a fotóst szóban, hogy nem készíthet fotót, csupán a fotós nem kér előre engedélyt. Mindezek után mire számíthatunk? Nyilván a hobbifotósoknak ezt követően sem kell tartaniuk az utca emberétől, s szerencsére a fotók a digitális érában pillanatok alatt törölhetők (bizonyítsa be, hogy ténylegesen készült felvétel!), de a fotóriportereknek nem lesz könnyű dolguk, főleg a szabadúszóknak, akik egy rosszul sikerült akció során saját bőrüket (pénzüket) viszik vásárra. Kár, hogy a törvényhozók szemellenzős jogalkotást folytatnak, s egy fikarcnyit sem veszik figyelembe a gyakorlati és szakmai következményeket.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Forgács Péter: Beszélgetés a privát és nyilvános képi narratívákról (videó)
Online megtekinthető Forgács Péter képzőművész előadása, amely a Budapest FotóFesztivál programsorozat részeként jelent meg.
Fotóművész leszek: FIAP és PSA fokozatokról nagyvonalakban
A fotópályázatok többsége nyílt kiírású, így ebből a szempontból akár egy újdonsült tehetségnek is lehet jó napja és szép eredményeket érhet el a hazai vagy nemzetközi megmérettetéseken. „Gipsz Jakab, többszörös díjnyertes fotós”, a titulus jól mutat majd portfóliónkban, vagy a névjegyünkön, de mi a helyzet ha ennél többet szeretnénk és a „Gipsz Jakab fotóművész” címre, netán valami nemzetközileg is jegyzett elismerésre vágyunk?
Nikon előadások a CES 2019-en
A Nikon a CES 2019 szakmai kiállításon tartott 41 előadásáról készült videót töltött fel YouTube csatornájára.
Csináld magad derítőlap olcsó anyagokból
Isiah Xiong mutatja be, hogyan készíthetünk saját magunk olcsó derítőlapot és hozzá tartót PVC csövekből, polifoamból és alufóliából portréfotózáshoz. Itthon is megvásárolható...
Itt az új esküvőfotó őrület? Animált esküvőfotó!
Nincs új a nap alatt - szokták mondani, pedig valójában mindig van valakinek egy korszak alkotó ötlete.
Most éppen Jeffrey L Bennett ötlete indíthat el...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




