Samsung NX Mini

0

A Samsung bejelentette NX Mini nevű cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépét, mely nevéből adódóan főként kis méretével hívhatja fel magára a figyelmet.

Bár az NX szériában eddig APS-C szenzoros MILC-eket találtunk csupán, az NX Mini szakít ezzel a hagyománnyal, s a kis objektívek elérése érdekében APS-C méretű helyett 1″ típusú szenzort alkalmaz. A Nikon 1 rendszerben elterjedt szenzorméreten a Samsung gépében 20,5 millió képpontot helyeztek, 2,3 millióval többet, mint a nemrégiben bejelentett Nikon 1 V3-ban.
A gép egyébként tényleg nagyon kicsi, mindössze 11×6,2 cm-es, vastagsága pedig csupán 2,3 cm.

Az új 1″-os BSI-CMOS szenzorral szerelt géphez új bajonett is dukál, melyet NX-M-nek nevezett el a koreai gyártó. A komoly felbontású masinához egyelőre két NX-M bajonettes objektív készült, a Samsung NX-M 9-27 mm f/3,5-5,6 O.I.S kitobjektív, amely a gépen egy kisfilmes 24-70 mm-es (pontosabban 24-73 mm-es) objektív látószögét adja, valamint a Samsung NX-M 9 mm-es fix nagylátószögű (24 mm ekv.), f/3,5 fényerővel.

Samsung NX-M 9-27mm f/3,5-5,6

Samsung NX-M 9mm f/3,5

Készül egy harmadik objektív is, a 17mm f/1,8 O.I.S. 45 mm-nek megfelelő látószöget kínál, remek fényerő mellett, optikai stabilizátorral.
Természetesen a Samsung NX objektívek használhatóságáról sem feledkezett meg a gyártó, ezekhez adapter készül (ED-MA4NXM).

A Samsung NX Mini különlegességei közé tartozik a felfelé fordítható érintésérzékeny 3″-os LCD, a beépített Wi-Fi adapter, mely NFC-t is támogat, az okostelefonról való vezérelhetőség, illetve a közvetlen képfeltöltés Flickr, vagy Dropbox fiókba. A Dropbox egyébként extra 2 GB tárhelyet nyújt a Samsung NX Mini új felhasználóinak.

Bár a gép nem tartalmaz beépített vakut, a gyártó egy kis méretű, külső villanót mellékel, melyet a speciális csatlakozóba kell illesztenünk.

A Samsung NX Mini 449 amerikai dollárért lesz megvásárolható, a 9-27 mm-es objektívet is tartalmazó kitért 549 dollárt kell fizetnünk. A 9-27 mm-es objektív külön 179 dollár, a 9 mm-es fix nagylátószögű objektív 279 dollár lesz.

A Samsung NX Mini főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 20,5 Mpixel, 1″ BSI-CMOS
  • Érzékenység: ISO160-12800, kiterjeszthető ISO100 és ISO25600-ig
  • Objektív: Samsung NX-M bajonett
  • elektronikus kereső nincs
  • karcsú felépítés, mindössze 2,3 cm vastagság
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • RAW formátum támogatása
  • 6 kép/mp sebességű sorozat
  • LCD: 3″ 460e szubpixel, érintésérzékeny, felfelé frodítható
  • külső vaku mellékelve
  • 1920×1080 pixeles videórögzítés (30 kép/mp) max. 4 GB-ig, ill. fél óráig
  • kontraszt alapú automatikus élességállítás, arcfelismerés
  • microSD/SDHC/SDXC kártyahely
  • Li-ion akkumulátor (650 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • Hi-Speed USB2.0 és HDMI csatlakozás

A részletes specifikációt adatlapunk tartalmazza, melynek linkje hírünk alatt található.