Új Samyang objektívek

0

A koreai Samyang bejelentette új objektívjeinek piacra dobását, melyek a jó fényerejű manuális, illetve videózásra fejlesztett objektívek iránti egyre nagyobb kereslet kielégítését célozzák.

Samyang 35mm f/1,4 AS UMC AE

A fullframe szenzorra készített 35 mm-es, f/1,4 fényerejű objektív nem vadonatúj fejlesztés, hiszen ilyen gyújtótávolsággal és fényerővel már piacon van a Samyang 35mm f/1,4 AS UMC. Az új verzió különlegessége a név AE végződésében található, amely a fényméréssel való együttműködésre utal. A Canon EF bajonettel készülő új változat képes a rekesz elektronikus beugrasztására, így a váz is képes azt vezérelni. Egyéb képességeiben megegyezik az elődmodellel, belsejében két nagy törési mutatójú és egy aszférikus tag biztosítja a kiváló optikai képességeket.

Samyang 300mm f/6,3 Reflex UMC CS

Kis méretben kínál komoly telét az APS-C szenzorra fejlesztett Samyang 300mm f/6,3 Reflex UMC, amely mint a nevéből is kitalálható: tükrös objektív, s immár nem csak MILC-ekhez érhető el. A blende nélküli optika kategóriájában jó, de a nem tükrös objektívekhez viszonyítva viszonylag gyenge fényerővel bír. Persze itt a cél nem a jó fényerő, inkább az igen apró méret és a kis tömeg, amely ennél a modellnél mindössze 260 grammot és 7,5 cm-es hosszt jelent.

Az új tükrös teleobjektívet Canon EF, Nikon F, Sony A és Micro 4/3 bajonettel lehet megvásárolni.

Samyang 12mm T2.2 Cine NCS CS

Kifejezetten videózáshoz, maximum APS-C méretű szenzoros MILC fényképezőgépekhez készült a a 12mm T2.2 Cine objektív. A komoly nagylátószöget kínáló optika remek fényerővel bír, kialakítása pedig lehetővé teszi a follow focus rendszerben történő alkalmazását (külön rekeszgyűrű és fókuszgyűrű, mindegyik fogaskerekes kialakítással). Lencsetagja között egy aszférikus és egy hibrid aszférikus, valamint három extra alacsony szórású (ED) tagot is alkalmaztak, emellett két lencsetag belső felületét is ellátták tükröződésmentesítő nanokristály bevonattal.

A Samyang 12mm T2.2 Cine NCS CS objektív Canon EF-M, Fujifilm X, Samsung NX, Sony E és mikro NégyHarmad bajonettel készül.

Samyang 10mm T3.1 VDSLR ED AS NCS CS

Szintén videózáshoz ajánlja gyártója a 10mm T3.1 VDSLR ED AS NCS CS objektívet, amely MILC-eken kívül APS-C szenzoros DSLR-rel is használható lesz, hiszen Canon EF, Canon EF-M, Nikon F, Pentax K, Sony Alpha, Sony E, Samsung NX, Fujifilm X, Four Thirds és micro Four Thirds bajonettel is elérhető lesz. Az előző 12 mm-es objektívnél is nagyobb látószöget kínáló objektívben két aszférikus és egy extra alacsony szórású tagot is felhasználtak, emellett az egyik objektív felületét nanokristály bevonattal látták el a reflexiók, szellemképek csökkentése érdekében.

Samyang 7,5mm T3.8 Cine UMC Fish-eye

Az előzőeken felül egy halszem objektív is piacra kerül, szintén videósoknak készítve, de csak mikro NégyHarmad bajonettel. Az integrált napellenzővel ellátott 7,5 mm-es optikába három extra alacsony szórású és egy aszférikus tag segíti a még kiválóbb képminőséget.