Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik

0

Avagy tényleg kell-e nekünk a DSLR, vagy vesszen a rendszer és éljenek a MILC-ek? Érdekes megfigyelni, hogy míg Japánban elképesztő sebességgel terjednek a cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépek, addig az USA-ban, illetve az öreg kontinensen meglepően magas a konzervativizmus. Most nem arra gondolok, hogy valaki egy DSLR mellé vesz egy kis MILC-et túrázós masinának, hanem arra, hogy egyáltalán, kompaktról fellépés esetében mit választ a vásárló: DSLR-t, vagy MILC-et. A nagy különbségnek persze rengeteg oka lehet, többek között akár az is, hogy a japánok imádják a kütyüket és az új dolgokat, szeretnek kipróbálni friss trendeket, míg Európában, s főképp hazánkban a „szomszéd Jóskának is DSLR-je van és milyen jó képeket csinál vele, hát azt kell venni” elmélet uralkodik. Kicsit talán mi magunk is hibásak vagyunk ebben, hiszen nem hangsúlyozzuk eléggé, hogy a MILC-ek kontraszt alapú élességállítása azért nem vethető össze a régi kompaktokéval, márpedig a régi kompaktoknál többször panaszkodtunk arról, hogy pontatlan és lassú az automatikus élességállítás. Sőt, a DSLR teszteknél is mindig az jön ki végeredménynek, hogy a fázis-különbség alapú autofókusz rendszer milyen gyors és ezzel szemben a LiveView mód kontraszt alapú autofókusza mennyivel lassabb (kivéve most már szerencsére a Canon EOS-70D DualPixel AF rendszerét, ahol a LiveView kontraszt alapú AF-a is használható sebességű). Jóllehet, a Panasonic és Olympus MILC-eit rendre dícsérjük gyors autofókuszuk miatt (s az új Sonyk is jól teljesítenek), valahogy egy bizonyos távolságtartást még mindig látunk az olvasóink részéről, legalábbis a kommentekből és a fórumhozzászólásokból számunkra ez tűnik ki. Mindettől függetlenül én eddig azt vallottam, hogy a MILC-ek csudajó dolgok, de a profi munkára egyelőre DSLR-t „kell” használni. Aztán lassan kezd az a korsó eltörni… Történt ugyanis, hogy év elején befrissítettem az EOS-40D-met, s feljebb léptem egy kicsit 60D-ig. Az első tapasztalatok még pozitívak voltak, de ahogy egyre több munkát végeztem, kezdett az a gyanúm lenni, hogy valami nem stimmel. Múlt héten aztán egy esküvő alkalmával fény derült a nagy problémára: a Sigma 10-22 mm-es objektívemmel rendre komoly frontfókuszt tapasztaltam, de olyan mértékűt, hogy használhatatlanná tette a képet (szerencsére a sorozatból egy-egy kép még így is használható és helyes fókuszú, de ez a ritkábbik eset). Itthon aztán komolyabb tesztnek vetettem alá a gépet és az objektívet. Az EOS-60D-t állványra szereltem, rá a 10-20 mm-es nagylátót, s közepes, F5,6-os rekesszel készítettem egy képet. Ezt követően LiveView, kontraszt alapú AF (jó lassú szegénykém), expó. A különbség látványos, nem csak képileg, de a távolságskálán nézve is: míg a fázis AF bőven az 1 méteres osztás előtti fókuszt állított, a kontraszt AF minden esetben az 1 méteres osztáson túlra állt (a Sigma 10-20mm-es objektívnél az 1 méter után már a végtelen jön a távolságskálán). A valós tárgytávolság olyan 4 méter lehetett Íme egy-egy képkivágás:

Fázis-különbség AF: PhaseAF Kontraszt AF: ContrastAF
A tesztelgetés itt nem ért véget, megnéztem, mi a helyzet 20 mm-nél. A tapasztalatok itt sokkal kedvezőbbek voltak, ha akadt is kis mértékű eltérés, az annyira jelentéktelen volt, hogy a két képet váltogatva történő összehasonlítás során se nagyon bukott ki. Még egy érdekes próbát tettem: Mi van akkor, ha 20 mm-en fókuszálok és utána átállítom a gyújtótávolságot 10 mm-re. Nem minden objektívnél működhet ez a módszer, hiszen akadnak olyanok, amelyek más fókuszt igényelnek nagylátószögnél, mint a végállásban, de a Sigma 10-20-asa nem ilyen. Láss csodát, a képek jól fókuszáltak, élesek lettek. De vajon miért csak teljes nagylátószögnél van gond? Felbátorodva kipróbáltam a Tamron 28-75mm f/2,8-as objektívem is, 28 mm-nél enyhe frontfókuszt képes produkálni a rendszer (5-ből 3 képnél van kis hiba), 75 mm-nél nincs gond. Ugyanez 28-135 mm-es Canon USM objektívnél érezhetően kevésbé problémás, de egy EF 50mm f/1,8-nál ismét jobban érezni. A megoldást majd talán a Camera Kft. munkatársai hozzák meg, akik megvizsgálják mind a vázat, mind a két objektívet, s elvégzik a szükséges kalibrálást. Mindazonáltal az ember ilyenkor esik gondolkodóba, hogy tényleg kell-e foggal-körömmel ragaszkodni a DSLR-ekhez. Raádásul engem már régóta zavar, hogy a keresőben nem látom a fókuszpont valódi méretét, széleit (a mattüvegre csak hozzávetőlegesen szokták felrajzolni). Bár eddig úgy vélekedtem, hogy a profi munkára még egyelőre a DSLR lehet a jobb választás a gyors AF miatt, a pontatlanság alapvetően változtathatja meg a hozzáállásunkat. Ugyanis ha sikerülni fog valóban gyors kontraszt alapú AF-t kifejleszteni, amely ráadásul olyan kis területre korlátozható, hogy elkerülhető a téma mögötti kontrasztos élre fókuszálás, akkor a hibás fókuszú képek száma jelentősen csökkenhet. Summa-summarum, most azért örülnék, ha rá lehetne tenni egy elektronikus keresőt a 60D-mre és Olympus, vagy Panasonic MILC-hez hasonló AF sebességet használhatnék kontraszt alapú élességállítással 🙂