Az 1980-as és 90-es évtized fordulója hozta el a digitális fényképezés forradalmát, bár akkoriban még csak egy szűk réteg élvezhette ezen gépek előnyeit. Ekkor születtek meg a mai értelemben vett DSLR-ek is.
A „világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépe” megtisztelő címért sok pályázó versenyez. Ha a nem túl szigorúan értelmezzük a digitális fogalmát, akkor már a korábban bemutatott, 1981-ben beharangozott Sony Mavica is megfelel ennek a kritériumnak. Bár még csak elektronikus állókép kamerának hívták, de képérzékelőt, fix tükörrendszert, és cserélhető objektíveket is kínált. SLR (tükörreflexes) gép volt a javából az 1985-ös Fujix ES-1, a maga VGA felbontású CCD-jével, és 3x-os zoomos nem cserélhető optikájával. Mint ahogy a következő évben kiadott, és valóban forgalomba került Canon RC-701 is, melyben valódi mozgó tükröt alkalmaztak és négyféle cserélhető objektívvel kínálták. Az induló szett 27 ezer dolláros ára azonban nem tette túl népszerűvé az átlag vásárlók körében.
Mindezek azonban csak szárnypróbálgatásnak tűnnek a Kodak 80-as évek végi DSLR kísérleteihez képest, mely gépek többségét szintén csillagászati összegekért kínálták, vagy nem is kerültek a nagyközönség elé, de az amerikai cég már valódi digitális fényképezőgépekkel próbálkozott. Ráadásul ők vezették be azt a koncepciót, hogy egy DSLR-nek nem kell feltétlenül szakítania a filmes SLR-ek bevált formavilágával. Még mindig 1986-ban vagyunk, az amerikai cég ekkor jelentette be hihetetlen felbontású, 1,4 megapixeles CCD-jét. A szenzor híre a hivatalos szervekhez is eljutott, mivel egy évre rá kormányzati megrendelés érkezett a Kodakhoz, hogy „építsenek egy fényképezőgép prototípust a CCD köré”.
Jim McGarvey a projekt vezető mérnöke szerint féltitkos megbízatás volt. Talán ez indokolta, hogy a gép külseje, ahogy ő fogalmaz „feltűnésmentes” lett. Határozott céljuk volt, hogy úgy nézzen ki mint egy filmes gép. Fogtak hát egy bolti, filmes Nikon F1-et, és átalakították. A filmbetöltő ajtó helyére került a monokróm szenzor, melyet egy szalagkábel kötött össze egy nagy fekete dobozzal, mely a további szükséges képalkotó elektronikát tartalmazta. A gépet a következő időszakban tovább finomították, így született meg a Kodak Tactical, majd a távvezérelhető Hawkeye II kódnévre hallgató modellek, melyek mind katonai felhasználásra készültek. Érdekes módon ezeket a Kodakon belül különálló részlegek fejlesztették, mindannyian a maguk elképzeléseivel a jövő DSLR-jét illetően.
A cég végül a 90-es évek fordulójára tervezi meg a D-5000 és IRIS típusnevű DSLR prototípusait, melyek összehangolásával 1991-re születik meg a Kodak Professional DCS, az első kereskedelmi forgalomba szánt digitális tükörreflexes fényképezőgép. A készüléket a korábbi Photokinán már bemutatták egy szűk körnek, de valódi színre lépése csak ’91 májusában történik meg. A szettet a Kodak PDD, azaz Professional Photography Division részlege készítette hatféle változatban, 20-25 ezer dollár közötti áron. Az elektronikus alkatrészek zöme most is egy külön „dobozban” kapott helyet, melyet egy vállszíjon oldalán hordhatott a fotós. Ezen kapott helyet a fekete-fehér LCD kijelző, és külön volt beszerezhető hozzá a JPEG tömörítést végző egység, külső kezelő billentyűzet, valamint soros csatlakozó. A fényképezőgéppel SCSI kábel kötötte össze.
A gép készítésénél ismét azt az elvet vették alapul, hogy a profi fotósok anélkül válthassanak digitális rendszerre, hogy a fényképezőgépüket cserélniük kéne. A CCD-t tartalmazó, portrémarkolat-szerű bölcső így bármilyen Nikon F3-as váz hátlapjára és aljára felszerelhető volt. Akkoriban ez volt a Nikon filmes csúcsgépe. A DCS színes és monokróm CCD szenzoros változatban is kapható volt, minden esetben 1,4 megapixeles felbontással. 1320 x 1035 pixeles felbontással rendelkezett, effektív maximális képméretként azonban 1280 x 1024 pixelt kínát. A gépben 8-bites A/D konverter dolgozott, zárideje 8 és 1/2000 között volt állítható. Az érzékelő mérete 20,5 x 16,4 mm volt, ami 1,75x-ös objektívszorzót feltételez. Egy 28mm-es nagylátószögű optika emiatt 50 mm-nek megfelelő képkivágást adott.
A színes és fekete-fehér szenzoros változatok érzékenységükben is eltértek. Az előbbit ISO100-800, utóbbit ISO200-1600 között használhatta a fotós. A különféle verziók 8 és 32 MB közötti pufferrel készültek, így a profi fotoriporteri munkára szánt gépek akár 2,5 kép/mp-es sorozatsebességet is elérhettek, és a tömörített képekből több tucat készülhetett egyhuzamban. A készülék 200MB-os HDD-t kapott a fotók tárolására, melyre 160 RAW vagy 600 tömörített JPEG fért. A fotók számítógépre töltéséhez Adobe Photoshop (Mac), és Aldus Photostyler pluginokat mellékelt a gyártó. Áramellátásáról beépített, 2000 mAh-ás, 12 V-os akkumulátor gondoskodott. A Kodak Professional DCS nem csak kiállítások mintadarabja maradt, de forgalomba is került. A megjelenését követő három évben megközelítőleg ezer darabot adtak el belőle.
Bő egy évvel később, a bostoni MacWorld kiállításon a Kodak bemutatta a DCS utódját a DCS-200-at. Az eredeti típus nevét emiatt gyakran DCS-100-ként írják, de hivatalosan csak DCS-nek hívták. Az utód a valamivel olcsóbb szériás Nikon 8008s vázhoz volt csatlakoztatható, így maga a digitális változat is valamivel egyszerűbb volt a DCS-nél – kisebb puffer, 80 MB-os belső tárhely, AA elemekkel működtethető. Az 1,5 megapixeles gép alacsonyabb ára miatt még nagyobb siker lett, két év alatt jóval több mint 3 ezer példány fogyott belőle, ezért apróbb változtatásokkal egyéb Nikon és Canon vázakra felerősíthető változatait is kiadták. További képek és adatok:
http://fotowiki.beuermann.de/index.php?title=Kodak_DCS_100 http://www.mir.com.my/rb/photography/companies/Kodak/