PHOTOEXPO 2014: Jung Zseni előadása

0

A szakmai terem mai monstre előadását a hazai portré- és aktfotó nagyasszonya, Jung Zseni vezeti elő nekünk. BUD_9340 Már tavaly is igen érdekes és közvetlen előadást hallhattunk tőle. Közérthető stílusa a kezdők számára is egyértelmű, tanulni pedig lehet tőle bőven. Főleg, hogy idén két részletben 3 óra hosszú programmal készült. A bemutató első fele a portréfotóról szólt. Megtanulhattuk a természetes mozdulatok és a természetes fény és az árnyékok jelentőségét, és talán egyedi látásmódjából, gondolkodásából is átjött valami. Elleshettük tőle mikor szép egy női arc, hogyan világítsunk hosszú nyakat, és még sorolhatnám, ha az esemény írnoka lennék, de csak krónikása vagyok. Egy halom ruhával és kiegészítővel érkezett. melyek zöme szerephez is jutott az asztalon ücsörgő modellen. Jung Zseni sűrűn fordult felé, és instruálta a legalapabb részletekbe menően. Fejtartás, a haj esése, a homlokra aggatott kiegészítők szerepe, a 3/4-es profil jelentősége,és persze a derítés és a fények aprólékos elrendezgetése. Amikor a művésznő nem a közönséghez beszélt, hanem környezetét instruálta, abból is nagyon sokat leszűrhettünk. Legfőképpen a részletekre figyelést és az alázatot a végső fénykép felé. Ide még visszatérünk később, mivel a szomszéd előadóban is zajlik az élet. BUD_9346 BUD_9339 BUD_9341 BUD_9342 BUD_9343 BUD_9344 BUD_9345 BUD_9337 BUD_9338