Nikon 1 J5

0
671

A Nikon bejelentette legújabb rendszerkompakt (MILC) fényképezőgépét, mely a J-sorozat folytatásaként a J5 nevet kapta. A tavaly április elején bejelentett előd, a J4 már 18 megapixelre emelte a széria egyre növekvő felbontását, az új modell azonban még tovább lép és egy 20,8 megapixeles, hátsó megvilágítású (BSI) CMOS szenzorral érkezik majd, mely megtartotta a gyártó hasonló gépeire jellemző 1″-os méretet. A képfeldolgozás feladatát az új Expeed 5A processzor látja el.

A felbontás növekedés nem csak az állóképekre, de a videóra is jellemző, ugyanis a Nikon 1 J5 már 4K mozgóképet is tud, igaz az elérhető képsebesség csak 15 kocka/mp. Full HD képméretet választva 60 kocka/mp frissítés érhető el. A készülék megtartotta gyors felvételi módjait is, így kisebb felbontásokban akár 400, vagy 1200 kocka/mp-es mozgókép is rögzíthető.

A gép fókuszrendszere sokban hasonlít az elődhöz. Itt is hibrid autofókuszt kapunk, mely a képmező közepén 105 fázis-, kiterjesztve pedig 171 kontraszt alapú fókuszmezőt kínál.

Megnövelt felbontása ellenére a gép megtartotta a korábbi 60 kép/mp-es sorozat teljesítményt teljes méretű képek esetén is, ha pedig autofókuszt is szeretnénk az egyes felvételek között 20 kép/mp-re képes.

Hátuljára egy 3″-os, 1,037 millió képpontos érintésérzékeny LCD került, mely lefelé 86, felfelé 180 fokban dönthető.

A Nikon 1 J5 Wi-Fi és NFC szolgáltatást is kapott. Lítium-ion akkumulátorának egy töltésével kb. 250 képet készíthetünk vele. Elődjéhez hasonlóan ez a gép is MicroSD kártyafoglalatot kapott.

A Nikon 1 J5 fekete, ezüst és fehér változatban lesz kapható. Az 1 Nikkor VR 10-30 mm PD-Zoom optikával kitben 539 eurós, az 1 Nikkor VR 10-100 mm objektívvel együtt 749 eurós árcímkével kerül forgalomba.

A Nikon 1 J5 főbb tulajdonságai:

  • 20,8 megapixeles, 1″-os BSI-CMOS érzékelő
  • Expeed 5A feldolgozórendszer
  • ISO160-12800 érzékenység
  • Hidrid AF rendszer (171 kontraszt alapú, 105 fázis alapú fókuszmező)
  • 4K videó (15 fps), Full HD videó (60 fps)
  • 400 és 120 fps-es videó lassítások
  • 60 kép/mp sorozat (autofókusszal: 20 kép/mp)
  • 60-1/16000 mp záridő
  • Teljes manuális beállítási lehetőségek
  • 1,037 millió képpontos, 3″-os, dönthető érintésérzékeny LCD
  • Wi-Fi és NFC
  • Lítium-ion akkumulátor (250 kép egy töltéssel)
  • MicroSD kártyafoglalat

Sajtóközlemény:

Szakadjon el a hétköznapoktól az új, cserélhető objektíves Nikon 1 J5 fényképezőgéppel!

Amszterdam, Hollandia, 2015. április 2. A Nikon a mai napon a Nikon 1 J5 modellel bővíti a Nikon 1 cserélhető objektíves kompakt fényképezőgépek választékát. A világon egyedülálló fényképezési sebességgel, magasabb szintű képminőséggel és 4K felbontású videofelvételi funkcióval rendelkező új Nikon 1 fényképezőgéppel az eddigieknél sokkal jobb fényképeket készíthet.

Új, többféle kreatív lehetőséget biztosító kialakítása révén a Nikon 1 J5 utat nyit az igazi fényképészet világába.

A sebesség, a hordozhatóság és a képminőség tökéletes egyensúlyának megteremtésével a Nikon 1 J5 minden helyzetben kiemelkedő teljesítményt nyújt. Az új, hátsó megvilágítású, CX formátumú érzékelőnek köszönhetően, amely négyszer nagyobb a kompakt fényképezőgépek többségének érzékelőjénél, messze maga mögé utasítja a kompakt gépeket és az okostelefonokat.1 A Nikon termékei közül elsőként a Nikon 1 J5-tel lehet borotvaéles, 4K felbontású videót rögzíteni,2 de emellett lenyűgöző, 20,8 megapixeles állóképek és időzített videofelvételek készítésére is alkalmas. A fényképezőgép lenyűgözően gyors automatikus élességállító rendszerének köszönhetően a felhasználók gyenge fényben is bátran fényképezhetnek, vagy könnyedén kimerevíthetik a pillanatot az új Sport mód 20 kép/másodperces sebességével és a folyamatos AF használatával.3 A dönthető érintőképernyő és a kézi beállítások minden lehetőséget megadnak a kreatív ötletek megvalósításához, az 1 NIKKOR objektívekkel pedig bármilyen jelenet teljes részletességgel rögzíthető. Ha meg szeretné osztani a felvételeket, a Wi-Fi és NFC funkcióval rendelkező Nikon 1 J5 fényképezőgépről minden eddiginél gyorsabban feltölthetők a kiváló minőségű képek egy okoseszközön keresztül.

Jordi Brinkman, a Nikon Europe Nikon 1 kompakt rendszerű fényképezőgépek termékmenedzsere a következőket mondta: „Az új dizájn és a kiváló ergonómia jóvoltából a Nikon 1 J5 izgalmas lehetőséget kínál ahhoz, hogy a pillanatfelvételek helyett valódi fényképeket készítsünk. Azok, akik magasabb szintre szeretnék emelni a kreativitásukat, bizonyára örömmel fogadják majd a könnyen elérhető kézi beállításokat; a tetszetős megjelenés pedig valódi eleganciát kölcsönöz a fényképezőgépnek. Ami az újdonságokat illeti, a Nikon 1 gépei mindig is élen jártak a fényképezési sebesség terén – ez a Nikon fényképezőgép pedig elsőként teszi lehetővé, hogy a felhasználók felfedezzék a 4K-s videók adta lehetőségeket. Aki meg szeretné élni a fényképezés igazi élményét, de nem szívesen áldozná fel érte a hordozhatóságot és az érintőképernyős kezelőfelületet, igazán hasznosnak fogja találni a Nikon 1 J5 szolgáltatásait.”

Még kiválóbb képminőség
A Nikon 1 J5 modellel elfelejtheti az okostelefonokkal és más kompakt fényképezőgépekkel járó képkészítési korlátokat. Ez az első olyan Nikon 1 fényképezőgép, amely nagy, hátsó megvilágítású, CX formátumú érzékelővel rendelkezik, amelyet kifejezetten úgy terveztek, hogy a lehető legtöbb fényt fogadja be. Tökéletesen visszaad minden képpontot, és 20,8 megapixeles, ragyogó, részletgazdag képeket készít. A fényképezőgép széles ISO-tartománya (160–12 800) és a következő generációs EXPEED 5A képfeldolgozó rendszer speciális zajcsökkentési képessége bármilyen téma esetén kristálytiszta képeket eredményez. A Nikon EXPEED 5A képfeldolgozó rendszere villámgyors automatikus élességállítást, intelligens zajcsökkentést és kristálytiszta képalkotást tesz lehetővé. A gyorsított feldolgozási sebesség könnyedén megbirkózik a fényképezőgép számos kreatív funkciójával és a lélegzetelállítóan gyors sorozatfelvétellel, és játszva alakítja át a 20,8 megapixeles érzékelőtől kapott óriási adatmennyiséget gyönyörű képekké és 4K felbontású videókká.2

Ne maradjon le semmiről
A villámgyors sorozatfelvételi sebességnek és a Nikon 1 rendkívüli, hibrid automatikus élességállítási rendszerének köszönhetően a Nikon 1 J5 számára nem létezik túl gyors téma. Ezzel a fényképezőgéppel olyan akciófotókat készíthet, amelyek még egy D-SLR készüléken is kifognának. Folyamatos AF esetén a világon egyedülálló 20 kép/másodperc sebességgel, az első képkockán rögzített élesség esetén pedig akár 60 kép/másodperc sebességgel készíthet felvételeket. Ehhez forgassa a módválasztó tárcsát Sport állásba, ahonnan könnyedén elérheti a fényképezőgép sorozatfelvételi módjait.3 Kiválaszthatja a felvételi sebességet, és képcsoportként azonnal megtekintheti a gyors képsorozatot. Bármit is fényképez, a Nikon innovatív hibrid AF rendszerének jóvoltából minden felvétele pontos lesz. A rendszer 171 automatikus élességállítási pontot használ, amelyek segítségével villámgyorsan élesre állítja a témát, és azonnal átvált a 105 pontos fázisérzékelő AF és a gyors kontrasztérzékelő AF között. A fázisérzékelő AF hihetetlen sebességgel érzékeli a mozgást. A kontrasztérzékelő AF egészen a kép pereméig terjed, hogy a széleken lévő témákra is beállíthassa az élességet, akár gyenge fényben is.

Lenyűgöző Nikon 1-videók
Akár akciódús full HD videót, akár színes 4K-s útinaplót vagy időzített videót szeretne forgatni, a Nikon 1 J5 mindig készen áll a feladatra. A 4K-s videók mellett2 full HD minőségű videókat is készíthet 1080/60p felbontással, a fényképezőgép sebességét kihasználva pedig magával ragadó lassított (120 kép/másodperces) HD videókat rögzíthet. A rendkívül gyors Nikon 1 hibrid automatikus élességállítási rendszere a gyors és pontos fázisérzékelésnek köszönhetően zökkenőmentes videofelvételt és pontos témakövetést tesz lehetővé. Elektronikus rázkódáscsökkentés (E-VR) gondoskodik arról, hogy a felvételek mindig élesek legyenek, még teljes zoom használata esetén is.4 A fényképezőgép gyors képfeldolgozó rendszerének köszönhetően pedig nagy felbontású állóképeket is rögzíthet videózás közben, akár az Automatikus képrögzítés funkcióval, akár kézi felvétellel. A Nikon 1 család tagjai közül ugyancsak a Nikon 1 J5 az első, amelyik időzített videofelvételek készítésére is képes. Beállíthatja, hogy a fényképezőgép 5, 10 vagy 30 másodpercenként készítsen felvételt, és lenyűgöző, full HD minőségű, időzített klipekkel szemléltetheti az idő múlását. Egy klip legfeljebb 300 képből állhat. Párosítva mindezeket az előnyöket a gyors 1 NIKKOR objektívekkel elérhető mélységélességgel, mindenkit lenyűgöznek majd a Nikon 1 J5-tel készített felvételei.

Alkosson és ossza meg
A Nikon 1 J5 esetében a kompakt kialakítás nem jelent zsúfoltságot, a ragyogó felvételek megosztása pedig minden eddiginél egyszerűbb. A tárcsák kényelmes elhelyezésének köszönhetően úgy állíthatja be a fényképezőgépet, hogy közben egy pillanatra sem kell levennie a szemét a témáról. Egyszerűen válthat a kézi expozícióvezérlés (PSAM) és a Sport mód között a módválasztó tárcsa segítségével. A vezérlőtárcsával módosíthatja a beállításokat, a gyakran használt beállításokat pedig hozzárendelheti az Fn (Funkció) gombhoz. A fényképezőgép első és hátsó markolata biztos fogást kínál, a dönthető, 7,5 cm-es, 1 037 000 képpontos LCD monitor pedig különösen érzékeny érintésvezérlést biztosít. Leereszkedhet a különleges akciófelvételekhez, vagy könnyedén a téma fölé magasodhat a 86 fokban visszahajtható képernyőnek köszönhetően. Ha önarcképet szeretne készíteni, egyszerűen hajtsa fel 180 fokban a képernyőt, és használja az új Önarckép módot, amely lágyítja a bőrtónust – vagy állítsa be az önkioldót. Könnyedén megoszthatja a ragyogó képeket: érintsen egy NFC-kompatibilis okoseszközt a Nikon 1 J5 fényképezőgéphez, és azonnal továbbíthatja a fényképezőgép LCD kijelzőjén látható képet. Wi-Fi-hálózaton keresztül is átviheti a képeket az okoseszközre; ehhez csupán meg kell nyomnia a fényképezőgép Wi-Fi gombját5. A Wi-Fi segítségével távolról is kioldhatja a fényképezőgép zárját, illetve megtekintheti a képek előnézetét az okostelefonján vagy táblagépén, hogy tökéletesen megkomponálhassa őket.

Nikon 1-innovációk
A Nikon 1 innovációs megoldásaival gyorsan és könnyen készíthet rendkívüli képeket bármilyen hétköznapi témáról. A fényképezőgép művészi hatásai között érdemes megemlíteni az Élő képmódosítást, amely a Nikon Kreatív palettájával bővült, és ez eddigieknél több módban is rendelkezésre áll. Ez a két nagyszerű funkció együttesen számos lehetőséget kínál arra, hogy a felhasználó a felvétel elkészítése előtt módosítsa a kép megjelenését. Az Élő képmódosítás lehetőséget ad a záridő, a rekeszérték, a fényerő és a kontraszt finomhangolására. A Kreatív paletta funkcióval művészi, stúdióminőségű szűrőket alkalmazhat, és az érintőképernyőn látható kerék mozgatásával érheti el a kívánt hatást. Mindkét módban megfigyelheti a módosítások hatását az LCD monitoron, ahol mindig pontosan látja, hogy milyen lesz a kép a kioldógomb megnyomásakor. Mint minden Nikon 1 fényképezőgépen, a Mozgó pillanatkép funkcióval készített képeket itt is egy kattintással életre keltheti, és a közkedvelt A legjobb pillanat rögzítése módban megragadhatja a pillanat varázsát az Intelligens képválasztó, az Aktív kijelölés és a Lassú nézet használatával.

1 NIKKOR objektívek
A legjobb képek a legjobb objektívekkel készülnek – az 1 NIKKOR objektívek pedig valóban kivételesek. A gyors fix, szuper-telefotó és rendkívül nagy látószögű objektívek széles választékával bármilyen jelenetről borotvaéles képet készíthet. Minden 1 NIKKOR objektív videofelvételre van optimalizálva, és a hordozható kialakítás egyértelműen kiemelkedővé teszi a Nikon 1 rendszert. Ha pedig még több lehetőségre vágyik, akkor a külön megvásárolható FT1 bajonettadapter segítségével a NIKKOR DX és FX formátumú, F bajonettes objektíveket is felszerelheti Nikon 1 fényképezőgépére.6

Főbb jellemzők:

Nagyméretű és gyors, hátsó megvilágítású, 20,8 megapixeles CMOS-érzékelő: sejtelmes megvilágítás vagy művészien homályos háttér mellett is kiemelkedő minőségű képeket készíthet.
Gyenge fényben is kiváló teljesítmény: ISO 160–12 800, kézi és automatikus ISO-szabályozással. A továbbfejlesztett zajcsökkentő technológia nagy érzékenység mellett is tisztább és élesebb képeket garantál.
EXPEED 5A: a Nikon következő generációs képfeldolgozó rendszere. Segítségével látványos fényképeket és videókat készíthet nagy felvételi sebességgel.
Lélegzetelállítóan gyors felvételi sebesség: folyamatos AF esetén a világon egyedülálló 20 kép/másodperc sebességgel, az első képkockán rögzített élesség esetén pedig akár 60 kép/másodperc sebességgel készíthet felvételeket.
Sport mód: azonnal elérheti a fényképezőgép sorozatfelvételi módjait, és képcsoportként tekintheti meg a gyors képsorozatot.3
Továbbfejlesztett hibrid AF: 171 pontos automatikus élességállítási rendszer. Ezek közül 105 pont fázisérzékelési elven működik, a témára történő hihetetlenül gyors és precíz fókuszálás érdekében.
Lenyűgöző videók: kiemelkedően éles 4K/15p felvételeket, illetve full HD minőségű, 1080/60p videókat is készíthet. Nagy felbontású állóképeket készíthet videózás közben is, és lassított felvételként is lejátszhatja a 120 kép/másodperc sebességgel rögzített HD videókat.
Időzítés: lenyűgöző, full HD minőségű, időzített klipeket hozhat létre. Egy klip legfeljebb 300 képből állhat.
Kézi beállítások: a fényképezőgép könnyen elérhető PSAM-vezérlőkkel, vezérlőtárcsával és Fn gombbal is rendelkezik.
Dönthető érintőképernyős monitor: a gyorsan reagáló, 7,5 cm-es, 1 037 000 képpontos LCD monitor még döntött helyzetben is könnyen kezelhető.
Wi-Fi- és NFC-kompatibilis: a ragyogó képek egyszerűen megoszthatók egy okoseszközön keresztül. Egy külön gomb segítségével egyetlen érintéssel elérhetők a fényképezőgép Wi-Fi funkciói.5
Élő képmódosítás és Kreatív paletta: a felvétel elkészítése előtt gyorsan és magától értetődően javíthatja a különféle módokban készült képeket vagy videókat a fényképezőgép érintőképernyőjén.
Kreatív mód: 14 könnyen elérhető effektus állóképekhez és videókhoz, valamint 5 különböző motívumprogram. Hét újféle effektussal, mint a Pop, a Bőrlágyítás vagy a Retro.
A legjobb pillanat rögzítése: megragadhatja a pillanat varázsát az Intelligens képválasztó, az Aktív kijelölés és a Lassú nézet használatával.
Eredeti stílus: a Nikon 1 J5 háromféle színkombinációban kapható. Választhat fekete vázat fekete objektívvel, ezüstszínű/fehér vázat ezüstszínű objektívvel, valamint ezüstszínű/fekete vázat ezüstszínű objektívvel.
1 NIKKOR kitobjektív: valóban az eseményekre fókuszálhat az 1 NIKKOR VR 10–30mm f/3.5–5.6 PD-ZOOM objektívvel.
Ingyenes szoftver és tárhely: a Nikon ingyenes ViewNX-i képtároló eszköze és a ViewNX-Movie Editor szoftver segítségével egyszerűen importálhatja, rendszerezheti, szerkesztheti és megoszthatja a fényképeket, videókat és mozgó pillanatképeket. Emellett 20 GB ingyenes tárhely is jár Önnek a NIKON IMAGE SPACE oldalon.

Külön megvásárolható tartozékok:

  • CB-N2220SA váztokszett
  • N-MP001 szelfibot

Mellékelt tartozékok:

  • EN-EL24 lítiumion-akkumulátor
  • MH-31 akkutöltő
  • UC-E20 USB-kábel
  • Nyakba akasztható szíj
  • BF-N1000 vázsapka

1A Nikon 1 J5 egyhüvelykes CX formátumú érzékelője kb. négyszer akkora, mint a kompakt fényképezőgépek többségében használt 1/2,3 hüvelykes érzékelők.
2A 4K-s videók nagy teljesítményű számítógépen, a Nikon ViewNX-i szoftverével tekinthetők meg, és a ViewNX-Movie Editor használatával szerkeszthetők.
3Sport mód/gyors sorozatfelvétel: a fényképezés körülményeitől és a memóriakártya írási sebességétől függően az átmeneti tároló használata a kioldógomb teljes felengedése után még néhány másodpercig folytatódhat, ezért lehetséges, hogy így nem lehet azonnal újra fényképezni.
4E-VR (elektronikus rázkódáscsökkentés) gondoskodik arról, hogy a HD videók és a mozgó pillanatképek elmosódásmentesek legyenek.
5A Wi-Fi funkció használatához egyszerűen töltse le a Wireless Mobile Utility alkalmazást az okoseszközére. Ez az alkalmazás az Android™, illetve az iOS™ operációs rendszerű okoseszközökkel kompatibilis, és ingyenesen letölthető a Google Play™, illetve az Apple App Store™ áruházból. Az Android, a Google, a Google Play, a YouTube és az egyéb jegyek a Google Inc. védjegyei.
6Az FT1 bajonettadapter a NIKKOR F-bajonettes objektívek széles választékával használható. A kompatibilis objektívek listáját a Nikon FT1 bajonettadapter termékoldalán tekintheti meg, vagy a Nikon szerviztámogatási csoportjánál érdeklődhet velük kapcsolatban.

Hozzászólások

hozzászólás