20 éve történt: Casio QV-10 – az első színes élőképet adó kompakt digitális fényképezőgép

0

Majdnem pontosan húsz évvel ezelőtt, 1995. áprilisában került piacra a világ első kompakt digitális fényképezőgépe, amelynek hátulján színes LCD-n láthattuk az élőképet és a készített képeket is.

Casio_QV-10_back
A Casio QV-10 igazi mérföldkő a digitális fényképezőgépek között, hiszen ez a modell volt az első, amely valódi, elektronikus élőképet mutatott a hátulján elhelyezett 1,8″-os LCD-jén. A készített képeket is megtudtuk itt tekinteni, valamint arra is volt lehetőség, hogy a nekünk nem tetsző fotókat már rögtön a készítés után töröljük a gép belső 2 MB-os memóriájából. Casio_QV-10_CP+_2011 E fényképezőgép egyébként nem csak a hátsó LCD-jében volt úttörő, de az elfordítható optikájában is, amelyet aztán jópár modellen végig is vitt az elsődlegesen szórakoztatóelektronikai termékeiről híressé vált japán gyártó. Később persze a Nikon is alkalmazta ezt a módszer a Coolpix szériájának egy-egy tagjánál. Casio_QV-10_back A Casio QV-10-be 1/5″ típusú 250 ezer pixeles CCD került, amely 320×240 pixeles, vagy 640×480 pixelre interpolált képeket volt képes készíteni. Az f/2 fényerejű objektíve fix gyújtótávolságú és fix fókuszú volt, így nem kellett az élességállítással foglalkozni. A gépet akkoriban alacsonynak számító 900 dolláros áron dobták piacra (mai árfolyamon kb. 1500 dollár körül lehet). A Casio QV-10 tesztje a Photo.net-en (tesztfotókkal!): http://www.photo.net/photo/qv10/