Fotóriporteri konferencia a PHOTOEXPO 2015-ön

Nem csak az esküvőfotósoknak és esküvőfotózás iránt érdeklődőknek, de a fotóriportereknek, illetve fotóriporterség felé kacsintgatóknak is hat előadásos szakmai konferencia kínált hasznos időtöltést a PHOTOEXPO 2015 szombat délutánjára.

A fotóriporteri munka során elég rossz érzés tud lenni, amikor a sok-sok eltöltött idő és elkészített fotó visszajelzés nélkül marad. Egy sajtóügynökség, vagy a média nem valószínű, hogy megdicsérné a fotóst, hogy „de szép képet készítettél”, pedig ahogy egy esküvőfotósnál (ahol a megrendelő mosolya és elégedettsége egyértelmű pozitív visszacsatolás), úgy a fotóriporternél is van igény a visszajelzésre. Mit lehet azonban tenni? Egyrészt a fotóriporterek egyik legrangosabb megmérettetésére, a World Press Photo pályázatra nevezni, amelyre egyébként 2016-tól kicsit komolyabb szabályok mellett adhatják majd be a pályázók nevezéseiket: komolyabb feltételeket szabnak majd az etikai kérdéseket feszegető képmanipulációkkal kapcsolatosan. A másik lehetőség, ha önálló alkotóműhelybe tömörülünk. Erre adták fejüket a Pictorial Collective alapítói és azóta csatlakozott tagjai, Bácsi Róbert László, Darnay Katalin, Ferenczy Dávid, Hajdú D. András, Mártonfai Dénes, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és nem utolsó sorban Végh László. Az idei World Press Photo kiállításon bemutatkozott fotográfiai alkotócsoport céljául tűzte ki egymás munkájának segítését, a képeikről való kommunikáció megnyitását. A hosszútávú terveik között szerepel, hogy bebizonyítsák a magyar fotoriporterek felkészültségét és rátermettségét, valamint erősítsék a fotóriporterek közötti kapcsolatokat.

A csoport bemutatkozásaként mi is sok sorozatot láthattunk a tagoktól. Móricz-Sabján Simon, az egyik alapító arról is beszélt, hogy milyen nehéz helyzetben vannak ma Magyaroszágon a hivatásukat komolyan vevő fotóriporterek és milyen erőfeszítéseket kell tenniük ahhoz, hogy egy fotográfiai szempontból is jó sorozatot elkészítsenek, s ne csak a napi hírekhez szükséges képanyagot „gyártsák le”.

Ennek kapcsán Bácsi Róbert László szabadúszó fotóriporter is az egyéni anyagok készítésének fontosságáról osztott meg gondolatokat. A napi rutin mellett készült fotók ugyanis nem elégítik ki a fotóriporteri vágyakat, így ahhoz, hogy örömmel dolgozzanak és sikereikből, elismeréseikből erőt merítsenek, szükségük van a saját képek létrehozására és publikálására is. A tapasztalatairól és utazásairól beszámoló dokumentarista fotós képvetítése során bemutatta, milyen ereje van egy jó lapba publikálni. Legutóbbi útja során Karabah különleges világát örökítette meg, erről tartott anekdotákkal fűszerezett képvetítést. Tervei szerint vissza is kíván ide térni, még akkor is, ha a nyelvi korlátok és a bürokrácia is nehezíti a kijutást. De ha már kint van, akkor semmi sem állhat útjába, hiszen barátságos hozzáállásával, kreativitásával és kitartásával mindig megoldja a nehéz helyzeteket is.

Szintén a Pictorial Collective tagja Hajdú D. András, aki a Menekültválság fotós szemmel című előadásában megmutatta, milyen helyzetek adódtak a kerítésépítéstől a menekültválság elmélyülését is bemutató munkája közben. Arról is hallhattunk, hogy egy-egy fotóriporteri munkánál mire kell figyelni, milyen típusú képeket kell mindenképpen elkészíteni, mielőtt az egyéni képekhez hozzákezdhetnénk. A személytelenség elkerüléséhez a nagytotálokon kívül szükség van portrékra és akciófotókra is. A HVG fotóriportere Stiller Ákos előadása a Mire képes a fotó címet kapta. Jól felépített előadását végighallgatva ráeszmélhettünk, hogy a befutott fotósok is valahol elkezdték, Ákos például saját bevallása szerint is sok időt töltött a fotozz.hu-n. Ez azért persze még nem elég ahhoz, hogy profi fotóriporter legyen valaki, de jó szolgálatot tesz a szelektálás elsajátításában, a fotózás iránti szerelem megértésében és erőt ad a továbblépéshez.

A beszélgetésben rávilágított arra, hogy milyen elhivatottság szükséges a fotóriporterséghez, s milyen hatalmat ad a fotós kezébe. A fotónak ugyanis ereje van, akár a közvéleményt befolyásoló ereje is, így a fotóriporternek fontos feladatok jutnak osztályrészül, nem csupán a dokumentálás, a hírvivés, de a vélemény nyilvánítás terén is. Más kérdés persze, hogy a média válogathat és válogat is a fotósok képei között, ezért is fontos, hogy ne csak az újságból tájékozódjunk, járjunk el fotóriporterek önálló vagy csoportos kiállításaira is.

Urbán Ádám, a fotóriporteri szekció utolsó előadója édesapja, Urbán Tamás révén került közelébe a fotográfiának, az ő szociofotóin nőtt fel. Talán nem meglepő, hogy ő nem ezt az utat kívánta bejárni, úgy is fogalmazhatunk, hogy talán csömöre is lett a szociofotók mutatta borzalmakból. Fotósként tehát elsőként reklám és divatfotósként tevékenykedett, később más területekbe is belekóstolt, így riportsorozatokat is készített. Egyik talán legismertebb sorozata Faludy Györgyről és fiatal feleségéről készült, amely gyönyörűen ábrázolja az élet derűs oldalát, még az elmúlás küszöbén is. Újabban metálbandákat és tuningshowkat is fotóz, s ebben is megtalálja az érdekes pillanatokat. Urbán Ádám képvetítésében bepillantást nyerhettünk a fotós munkásságába.

Ahogyan az esküvőfotósoknak, úgy a fotóriportereknek is meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak. Fotóik java részét nem maguknak, hanem a médiának készítik, így sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy az általuk ideálisnak tartott téma helyett mást kell fotózzanak. De mi van akkor, ha az ideálisnak tűnő fényképezőgép helyett mással kell fotózni? Egy fotóriporternek a fotós felszerelése pontosan annyira kardinális kérdés, mint egy esküvőfotósnak. Noha mindketten hasonló elvárásokat támasztanak a gépeikkel, objektívjeikkel szemben, ebben a szekcióban merült fel a cserélhető objektíves tükör nélküli, azaz MILC gépek használatának lehetősége. Az első, Völgyi Attila által tartott előadáson arra kerestük a választ, hogy van-e ma helye a MILC-eknek egy profi eszköztárában, mennyire jól, vagy rosszul használhatók ezek, illetve milyen hátrányokkal és előnyökkel számolhatunk, ha DSLR helyett MILC-cel dolgozunk. A kérdés bármennyire is egyszerűnek tűnik, határozott és egyértelmű választ igen nehéz adni rá. Egyrészt a fotóriporterek sokféle, speciális igényeket támasztó munkákat végeznek, elég, ha csak a sportfotósokat említem az utcai fotósokkal szemben. Egyértelmű, hogy egy sportfotósnak ultragyors és témakövető fókuszrendszerre van szüksége, míg egy utcán dolgozó fotóriporternek a témakövetés annyira nem életbevágó (de a gyors fókusz itt is fontos). A jó-e a MILC, vagy nem kérdésre nem is sikerült egyértelmű választ találni, aminek több oka is lehet. Egyrészt a kérdés túl általánosnak tekinthető (a pontos válaszban ki kellene térni arra, hogy a fotóriporteri feladatok közül melyikre alkalmas és melyikre nem), másrészt a gyártók között is akkora eltérések vannak, hogy szintén nem mondhatjuk ki, hogy a MILC-ek jók-e erre a feladatkörre, vagy sem, csak és kizárólag egy-egy konkrét terméket lehetne említeni.

Hogy miért nem sikerült pontosan deklarálni ezeket a gépeket, annak okát érdemes lesz megkeresni, de ebből azért már az is látszik, hogy a gyártók túl kevés információval látják el a profikat, sőt, nem is igen akarják őket megcélozni. A Canonnak és Nikonnak természetesen esze ágában sincs MILC-et kínálni egy profinak, hiszen arra ott vannak a profi DSLR-jeik. A nagy kérdés igazából az, hogy az Olympus, Panasonic és Fujifilm, no és persze a leginkább MILC szekeret toló Sony miért nem rendez népszerűsítő kampányt a fotóriporterek körében. Vajon ők sem annyira akarják, hogy gépeiket a fotóriporterek használják? Erre a kérdésre majd az idő fog válasszal szolgálni.