Felvásárlással bővít a Sony

0

fotó: Toru Hanai / Reuters

A Sony (pontosabban a Sony Semiconductor Corporation) már korábban is első pozíciót foglalta el a képérzékelő szenzorok gyártói között, most azonban úgy tűnik be is betonozza magát ebbe a pozícióba. A japán nagyvállalat ugyanis bejelentette, hogy megvásárolta a Toshiba szenzorgyártó eszközeit és a hozzá tartozó kiegészítőket is, mintegy 19 milliárd jen (kb. 155 millió dollár) értékben.

A 2016. március 31-ig befejeződő tranzakció következtében a Sony tovább tudja növelni gyártói kapacitását így még nagyobb mértékben lehet jelen a képérzékelő piacon.