DJI Osmo és Zenmuse X5R

0

A drón piac néhány év alatt a semmiből olyan iparág lett, aminek szinte ismeretlen gyártóival egy kisebb csarnokot meg lehet tölteni. Voltak is szép számmal a CES-en. Míg ők azzal vannak elfoglalva, hogy a létjogosultságukat bizonygassák, addig a DJI nagyon magabiztosan szélesíti a portfólióját. DJI stand Persze nem csak a portfóliót szélesítik, de a megjelenésre is adnak. Rögtön két különböző csarnokban is volt DJI stand, mindkét épületben elég központi helyen. Így akinek kétségei voltak, hogy a drónos videós piacon a DJI fújja a passzát szelet, annál is helyére kerültek most a dolgok. Mindkét helyen kialakítottak egy hálóval körbevett külön területet, ahol működés közben is be tudták mutatni a szerkezeteket.  A leglátványosabb eleme az egésznek nyilván az, amikor a kezelő beállítja valahova a drónt, majd leteszi a távirányítót és elmegy valami mást intézni. A szerkezet pedig csak lebeg a megadott helyen, amíg más utasítást nem kap (az akku lemerülését nyilván nem várják meg). DJI Osmo Persze ez csak egy látványelem, és minden második drónos cég alkalmazza a látogatók megállítására. A DJI-nál már nem ez volt az igazi sztár, hanem a tavaly bemutatott Osmo. Ez a kézben fogható szerkezet sok esetben képes kiváltani a steadycameket, és olyan szituációkban is alkalmazható, amikor a nagyobb, régebbi eszközök nem praktikusak. A markolatra erősített gimbal folyamatosan stabilan tartja a kamerát, ami akár 4K-ban is képes rögzíteni az eseményeket. Mi néhány hete egy sípályán próbálgattuk, és nagyon megkedveltük. DJI Osmo X5 kamerával Pedig a DJI több különböző kiegészítő feltétet (lámpa- és mikrofontartók) is demózott a standon, amelyek egyelőre csak prototípus fázisban vannak. De amilyen gyorsan ebben a szegmensben zajlik a fejlesztés, lehet, hogy ezek jövő héten már rendelhető kiegészítők lesznek. DJI Osmo felszerelve Az Osmo a beépített optikás akciókamera mellett nagyobb szenzoros, Mikro Négyharmados rendszerkamerával is kapható.  Az X5 nagyobb szenzorával jobb képminőség, nagyobb dinamikatartomány érhető el, de a mélységélesség igazításának lehetősége is az operatőr rendelkezésére áll. DJI X5R kamera A DJI nemrég bejelentett Zenmuse X5R kamera feltéte egy fekete Inspire drónon lógott, de annyira nem kapott figyelmet, hogy a látogatók 99%-a egy pillantásra sem méltatta. Az X5R különlegessége a veszteségmentes 4K nyers videó, ami a nagy szenzorral kombinálva minden egyéb megoldásnál jobb képminőséget biztosít. A rendszer a DJI saját 15 mm-es f/1.7-es objektíve mellett az Olympus 12 mm-es f/2-es és a Panasonic  15 mm-es f/1.7-es objektívével is kompatibilis. Videó módban 3840×2160 pixeles (4K) felbontás mellett 30 kép/mp-es sebességgel rögzít, míg fotó esetén 16 megapixeles képek kerülnek a kártyára.DJI X5R kamera