Hugo Cornellier stop-motion és time-lapse rajongó évente frissíti magáról készített selfie-lapse-ét, amely most már 8,5 évet ölel át.
A videó készítésekor Hugo gondosan ügyelt arra, hogy a szemei mindig azonos pozícióban legyenek, így megelőzve azt, hogy a feje kellemetlenül ugráljon a képen. Ezt tökélyre is fejlesztette az elmúlt években, ez vitathatatlan. Az alábbi videó megtekintése azt is bemutatja, hogy milyen kitartó munka szükséges ahhoz, hogy egy ilyen hosszú idejű projektet valaki folyamatosan végezzen. Ez mindenképpen elismerést érdemel, ugyanakkor privát véleményem, hogy a fények használatával még kicsit foglalkoznia kellene Hugonak és talán valami történet, vagy bármi koncepció jól jönne a filmecskének azon kívül, hogy minden nap szelfizve összefűzi azokat. Isten a tanúm, nem az irigység beszél belőlem! Te mit gondolsz? Ha érdekel, hogyan lehet ilyen jól stabilizált videókat készíteni, Hugo ezt is megmutatja:
A kisfilmes kategória gépvázai könnyen hordozható, szinte korlátlanul és univerzálisan kiépíthető rendszerek alapjai, de méretükből és felépítésükből adódóan alkalmatlanok a precizitást igénylő, több száz megapixeles high-end fotózásra. Nem lehet például nagyfelbontású, minden arcon éles csoportképeket készíteni velük 50 emberről, de nem alkalmasak olyan igényes modellfotóhoz sem, ahol az egész alakos képen minden hajszál külön repül, minden szövet-textúra látszik, és még a modell lábai is meg vannak nyújtva. Vagyis a nagygépek képépítő, képkompozíciós lehetőségeit nem adják az alkotó fotós kezébe.
Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy fotózni kétféleképpen lehet: vagy megelégedve a rendelkezésre álló fényekkel, vagy módosítani, kiegészíteni azokat és kreatív megvilágítást használva.
Utóbbi nyilván...
Történt már veled olyan, hogy egy fix méretű vagy oldalarányú fotót kellett volna készíts (pl. osztályképet 18×13 cm-ben), de nem vetted figyelembe a végső...