A csütörtöki sajtóbemutatót követően a Fujifilm péntekre fotózást szervezett az új fényképezőgéppel. Bár a párizsi helyszín miatt kézenfekvő lett volna, ha elmegyünk az Öreg Hölgy lábához fotózni, közben útba ejthettük volna a Louvre-t, szétfotózhattuk volna a Notre-Dame-ot és akár egy sétát is tehettünk volna Le Marais-ben, a szervezők mégis úgy gondolták, hogy az ilyen tucat témákkal nem fárasztanak bennünket. Inkább felpattantunk a délelőtti Le Mans-ba tartó TGV-re és kimentünk a Le Mans-i versenypályára. Tény, hogy kihagyni Párizs gyönyörű épületeit kicsit furának hat, de a statikus témák fotózásához nem kell komoly teljesítmény, azt ma már bármely okostelefonnal lefotózhatjuk. A szervezők inkább olyan témát választottak, amely még egy DSLR-t is megizzasztana, így hát utunk a Le Mans-i versenypályára vezetett, ahol több pontból fotózhattuk végig az éppen futó időmérő és szabadedzést. A néhol 200 km/h-nál is nagyobb sebességgel száguldó autókat Fujifilm XF 50-140mm f/2,8 R LM OIS objektívvel fotóztuk, néhol még a 2×-ező telekonverter is felkerült. A gyorsan mozgó témákhoz folyamatos autofókuszt és gyorsuló/lassuló témára optimalizált 3-as zóna fókusz módot, valamint sorozat módot választottam. A tesztképek közé két sorozatot is feltöltöttem, ahol az egymást követő képeken jól látszik, hogy sokszor képes helyes fókuszú képet készíteni a gép, de akad, amikor mellé megy a fókusz (a kontraszt alapú AF problémája ez, itt valószínűleg a fázis-különbség AF nem igen akart működni). A látottakat persze fenntartásokkal kell fogadnunk, hiszen a használt FinePix X-T2-n még nem a végleges firmware volt, így könnyen lehet, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő terméknél már finomhangolják a fókusz ezen részét (is). A teleobjektívet nem igénylő témákhoz XF 16-55mm f/2,8 R LM WR objektívet kaptunk a Fujifilmtől, de egyszerre csak az egyik objektív volt nálunk. Szerencsére a szervezők ügyesen alakították ki a fotózási helyszíneket, így ritkán akadt olyan helyzet, amikor az 50-140mm-rel felszerelt XT-2-vel éppen nagylátószögű képet szerettünk volna csinálni, vagy vice versa. Mivel a géphez 240 MB/s írási sebességű Toshiba Exceria Pro UHS-II SDHC kártyát kaptunk, így már semmi akadálya nem volt annak, hogy kipróbáljam az X-T2 RAW írási sebességét. Az eredmény igazán impozáns: 110 MB/s. Ez azt jelenti, hogy a 15-20 MB méretű (tömörített) RAW fájlok használatakor ilyen kártyával 5,5-7 kép/mp sorozat sebességet érhetünk el a kártya beteléséig. Nem maradt el a videóképesség kipróbálása sem, az UltraHD felbontású, 29,97 kép/mp képfrissítésű mozgóképet 100 Mbit/s sávszélességgel menti a gép AVCHD tömörítéssel, MOV konténerben. A hangot 48 kHz-en mintavételezi és 1,5 Mbps-os PCM sztereó hangfolyamként menti a videóba. A 4k videó brutális felbontását talán mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 55 mm-es gyújtótávolsággal (×1,5) felvett anyagban elég jól kivehető, ahogy az egyik Jaguár elüt egy rosszkor, rossz helyre repülő szarkát 🙁 A géppel készült legjobb képek (valamint a két említett AF-C sorozat képei):
NÉPSZERŰ CIKKEK
Ismerkedés az ernyőkkel
Ha fotóztál már stúdióban, biztosan tudod, hogy ernyőből nem csak egy, hanem többféle is létezik, s mindegyik egy kicsit más megvilágítást ad. Ha nem...
Hova rohanunk? Lassíts!
Pár órája olvastam a Youngrens (Erin és Jeff Youngren) blogjában egy esküvői fotózásról szóló cikket, ami komolyan mély nyomokat és szomorúságot hagyott bennem. Gyűröm,...
A hét legalapvetőbb világítási hiba
Antti Karppinen megmutatja, mik azok az alapvető világítási hibák, amelyeket mindenképpen érdemes vakus világításnál elkerülni.
6 tipp a nagy kapacitású memóriakártyák használatához
Manapság már nem számít nagy kapacitásúnak egy 32 vagy 64 GB-os memóriakártya, mégis, az ilyen, vagy akár nagyobb kapacitású memóriakártyák alkalmazásakor érdemes fejben tartani...
Heti Fortepan – 10.: Egy kép minden kerületből
Most budapesti fotókat nézegethetünk a „Pro Urbe Budapest” díjat kapott a Fortepan válogatásában.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben