Utazózoom objektív érkezik a Canon EOS M rendszerhez

    0

    A Canon már négy éve útjára indította APS-C szenzorral szerelt tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgép rendszerét, az EOS M-et. A MILC géphez eddig viszonylag kevés objektív jelent meg, s noha volt elérhető nagylátószögű, alap zoom és telezoom, valamint egy pancake 22 mm-es is, valahogyan nem úgy tört be a piacra ez a rendszer, mint kellett volna. Talán ebben az is szerepet játszott, hogy a Canon nem is igazán akart komoly konkurenciát saját DSLR-jeinek és SLR objektívjeinek. De egy átlagos MILC felhasználó nem is azért vesz tükör nélküli gépet, mert sűrűn cserélgetni akarná az objektívjeit, így az alap 18-55mm-es zoom elég szűknek érződhetett sokak szemében.
    canon_ef-m_18-150mm_leak
    A jég most megtörni látszik, hiszen termékfotó szivárgott ki a bejelentés előtt álló Canon EF-M 18-150mm IS STM objektívről, amelynek ugyan fő paramétereit, így fényerejét sem ismerjük, de a kép alapján átlagosnak tűnik, tippünk szerint f/3,5-5,6 lehet. A mérete viszont nem lesz túl apró, így a várhatóan szintén nem a miniatürizálás etalonjaként megjelenő EOS M5 elé éppen ideális lesz.