Panasonic a 8k kapujában

0
531

Aki követte Photokina tudósításunkat, bizonyára emlékszik rá, hogy a Panasonic standon már kicsit promózták a 8k-t, vagyis az Ultra HD-t követő nagy felbontású videószabványt, amely a 4k-hoz képest 4× akkora felbontást kínál. A 7680×4320 pixeles videók brutális, 30 Mpixeles képkockákból állnak, amelyekből – mint tudjuk – akár 65 cm szélességű nagyításokat is készíthetnénk 300 dpi felbontásban.

A 2020-ban Tokióban megrendezésre kerülő XXXII. nyári olimpiai játékok kiváló helyszín lesz a 8k élesben történő kipróbálására, de nem kell majd addig várnunk az első 8k adásra, ugyanis idén december 1-én megkezdik az első 8k adások műholdas sugárzását.

A Panasonic most az első 8k kamerájának, a PL bajonettes AK-SHB810 modelljének fejlesztését jelentette be, amelybe a világ első 8k felbontású organikus szenzora kerül. Az új technológiás szenzor a CMOS-hoz képest jóval nagyobb dinamika átfogással rendelkezik, ráadásul lehetővé teszi a globális zár használatát (1/120 mp, vagy rövidebb záridő esetén), amely kiküszöböli a jello-effektust.

A hagyományos CMOS szenzor egyetlen rétegével szemben az organikus képérzékelő két rétegből áll, kicsit hasonlóképp, mint a BSI-CMOS, azaz felül a fényérzékeny felület foglal helyet, míg alatta találhatók az áramkörök. Ez lehetővé teszi a hatékony zajszűrő áramkörök szenzoron belüli elhelyezését, amely jelentősen javít a képminőségen.

A szkeptikusok persze nem jósolnak túl nagy penetrációt a 8k-nak, aminek meg is van az alapja. Míg az Ultra HD kellően nagy képméret esetén (>60 col) otthoni körülmények között is esetenként kihasználható, a 8k négyszer nagyobb felbontásához négyszer akkora képméretre, vagy négyszer közelebbi néző-tévé távolságra lenne szükség, azaz cirka 180 colos tévére, vagy kb. 30 cm-es nézési távolságra. Emellett a tárolásához, továbbításához, illetve sugárzásához is jóval nagyobb tárhely, illetve sávszélesség lesz szükséges, mint a 4k-nál, az elsődleges helyek, ahol erre lehetőség lesz, az természetesen Japán, illeve Ázsia további fejlett országai (Thaiföld, Vietnam, stb.).
A 8k valódi jelentősége akkor domborodik majd ki, amikor egy-egy természetfilmnél a részletek kinagyítására, illetve a kinagyított téma követésére is lesz lehetőség, illetve amikor szobafalnyi méretű kivetített képek állíthatók majd elő a legmodernebb lézerprojektorok segítségével.