Galéria: Meike 85mm f/1,8 (tesztfotók)

0

Az utóbbi hetekben beletemetkeztünk a Sigma objektívekbe és a január elején posztolt 14-24mm f/2,8 után úgy éreztük, hogy még a 40 mm-est muszáj gyorsan megmutatni, azután pedig ha már a 40-est közzétettük, úgy gondoltuk pont jó lesz mellé az 50 mm-es is.
Ez okozta azt, hogy kicsit elhúzódott a múlt év végén nálunk járt, hobbi és amatőr fotósoknak ajánlott Meike portréobjektív tesztjének publikálása. De hamarosan ezt is pótoljuk és ha a technika ördöge nem szól közbe, akkor jövő héten hétfőn már olvasható is lesz.

Nem kérdés, hogy nagy érdeklődéssel vettem kezembe a Meike első autofókuszos objektívét, amelynél két dologra voltam leginkább kíváncsi: mit tud nyújtani nyitott rekesszel (ismerve a Canon 85mm f/1,8 ilyen téren nyújtott, nem túlzottan kiemelkedő képességét), illetve hogy vajon a kedvezőbb árért cserébe van-e valami, amivel kompromisszumot kell kössünk.

Az objektívet Canon EOS 6D Mark II gépre csavarva teszteltük, szokás szerint RAW formátumban fotóztunk, a JPEG konvertálást Adobe Lightroom Classic CC-ben végeztük, alapbeállításokkal, de Camera Standard színprofillal (sRGB színtérben).